A múlt héten derült ki, hogy a telefonadó miatt is kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen, akárcsak a telekomadó ügyében. A telekomadót a kormány ideiglenes szektorális adóként vezette be, januártól kivezette az adórendszerből. Lényegében ezt váltotta az sms-eket és a telefonhívásokat terhelő újabb adót, melyet már tavaly júliustól bevezetett a kormány.
Magyarország vitatja, hogy igazgatási díjnak minősülne a telefonadó. Az NGM már a telekomadó kapcsán is azzal érvelt, hogy az nemcsak nevében, hanem tartalmában is adónak minősül. Ez az ügy mér a bíróság előtt van, a telefonadó ügyében a kormánynak még két hónapja van, hogy válaszoljon az EU legfőbb végrehajtószervének.
A vita ezen a kérdésen - díj vagy adó? - fog eldőlni, ez azért fontos, mert a jelenleg hatályos uniós irányelv szerint a szektorra kivetett "igazgatási díjakat" vissza kell forgatni az ágazatba, nem lehet például arra használni, hogy a költségvetés egyenlegét javítsák fel vele. Az NGM-nek a korábbi és most kirótt extra adóval márpedig egyértelműen ez a célja. De nemcsak Magyarország szembesült ezzel a problémával.
Jól van, jól van, adó - de milyen adó?
Franciaország egy különadót vetett ki az elektronikus hírközlési szolgáltatókra a francia közszolgálati televíziós csatornák finanszírozása céljából. A Bizottság álláspontja szerint az elektronikus hírközlő hálózatok és az elektronikus hírközlési szolgáltatások engedélyezéséről szóló irányelv értelmében e szektorra az általános hatályú adókon (pl. társasági adó) túl csak olyan igazgatási díj vethető ki, amely az ágazat szabályozási és engedélyezési rendszeréhez kapcsolódó költségek fedezésére szolgál. Márpedig Brüsszel szerint a francia adó nem minősül sem általános hatályú adónak, sem pedig igazgatási díjnak.
Ez azért is érdekes lehet a számunkra, mert Magyarország azt szeretné az EU Bíróságon bebizonyítani, hogy a telefonadó valójában adó, ugyanakkor újabb problémát jelenthet, hogy ha adónak is számít ez a közteher, akkor vajon általános hatályúnak számít-e?
Hasonló ügyben indított amúgy a Bizottság kötelezettségszegési eljárást Spanyolország ellen is.
Van, aki inkább előre kérdez
Máltán a fentitől eltérő a helyzet, ott egy a felhasználók által viselendő jövedéki adót vetettek ki a mobiltelefon-szolgáltatásokra, amelyet a szolgáltatóknak kell beszedniük és az adóhatóság felé továbbítaniuk. A szolgáltatók ezt az adót a máltai bíróságok előtt megtámadták arra hivatkozva, hogy az a távközlési ágazatra kivetett, az irányelv által tiltott egyedi alkalmazású adónak minősül. Az ügyben eljáró máltai alkotmánybíróság azt kérdezi az Európai Bíróságtól, hogy a kérdéses jövedéki adó összhangban van-e az irányelvvel - tudtuk meg az EU Bíróság kommunikációs osztályától.
Ha az idei évi bevételeket is beleszámítjuk, akkor Magyarország - óvatos becslésünk szerint is - több mint 250 milliárdot bukhat kamatokkal együtt, ha nem sikerül megvédenie igazát. A különadóból származó bevételeket ugyanis ebben az esetben vissza kellene fizetnie a szektor szereplőinek.
Nemcsak Magyarországnak kell az Európai Bíróság előtt megvédenie a távközlési szektorra kivetett különadóját, hanem Franciaországra és Máltára is hasonló feladat vár. Míg az előbbi ország ellen – csakúgy mint hazánkkal szemben – a Bizottság indított kötelezettségszegési eljárást, addig a máltai ügy előzetes döntéshozatali eljárás keretében került a luxembourgi bírák elé.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
9 órája
-
Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
10 órája
-
Mérlegképes könyvelő képzés gyakorló szakemberekkel
11 órája
-
Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
11 órája
-
Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
11 órája
-
Új vezető számolja át az ország pénzét
12 órája
-
Magas rangú vendég látogatott a New York-i magyarokhoz
12 órája
Mfor.hu Top24
- Új üzemet adott át Magyar Péter és Kapitány István
- Zelenszkij nagy bejelentést tett a háború lezárásáról
- Ezt a Revolut-csomagot választják a legtöbben
- A választások utáni kirúgások növelik a munkanélküliséget?
- Peking egyértelmű üzenetet küldött Donald Trumpnak
- Már tizenkét gyanúsítottja van a Szőlő utcai ügynek
- Ez lesz Matolcsy György veszte, nem is az MNB-alapítványi botrány?
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany 2026. szeptember 24. 10:23
Havi top
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Megérkeztek a péntek esti árfolyamok.
10 órája
Részvény / Deviza / Áru
Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
A medve uralkodott a hazai tőzsdén.
11 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Tőzsdéről is kiveheti a H&M-et Svédország leggazdagabb családja2026. szeptember 25. 11:00 -
Barry Diller visszavonta 18 milliárd dolláros ajánlatát az MGM Resortsért2026. szeptember 25. 09:05 -
Ötezer milliárd forintot érhet az okosgyűrűk piacvezetője2026. szeptember 24. 12:00 -
Egész luxuslakótornyot vett magának az indiai tőzsdemilliárdos2026. szeptember 24. 08:58 -
Nem adná el részvényeit az amerikai adósság miatt a milliárdos befektető2026. szeptember 23. 12:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Ömlenek a piacra az új lakások, de nincsenek vevők
16:59
-
Üzent a NAV a dízeltmogatásra jogosultaknak
15:49
-
Nem sok parlamenti helyet kapott a Putyin által engedélyezett udvari ellenzék az orosz választóktól
15:31
-
A katonai drónimport csúcsain Ukrajna és Oroszország
14:17
-
Orbán Viktor lengyelországi szövetséges pártjának nem sikerült talpra állnia a bukás után Krakkóban
13:07
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Szijjártó Péter szelleme kísértett Brüsszelben: furcsa alkuk és baljós jelek az Oroszország elleni uniós szankciók körül
2026. szeptember 25. 05:46
-
Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
2026. szeptember 25. 06:24
-
Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
2026. szeptember 25. 14:59
-
Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
2026. szeptember 25. 10:21
-
Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
2026. szeptember 25. 17:59



