Az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást indított az Erzsébet-utalványok és a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP) miatt Magyarországgal szemben. Az Erzsébet-utalvány ugyanis gyakorlatilag monopolhelyzetbe került. Hasonló folyamatok zajlottak le a SZÉP-kártyával is.
A luxemburgi bíróságon a per múlt héten indult egy írásbeli szakasszal, ám a magyar állam a tárgyalás megtartását kezdeményezte, amire a május 12-e után kerülhet sor - írta a lap. Az igazságügyi miniszter szerint az uniós per keretében a főtanácsnoki indítványra már 2015 nyarán sor kerülhet, ám a bírák várhatóan csak az év végén hozzák meg ítéletüket, így nem zárható ki, hogy jövőre már át is kell alakítani a hazai cafeteria-rendszert.
Elbukhatja a magyar kormány az Erzsébet-utalvány és a SZÉP-kártyák miatt a napokban indult pert a luxemburgi bíróságon - írta a Napi.hu.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Az amerikai cégek készpénzállománya nyolc éve a legalacsonyabb szintre esett
7 órája
-
Ez húzta le a Graphisoft Park első félévét
8 órája
-
Kakaót adott a forint magának
8 órája
-
Miért éppen Alaszka? Ezért lesz a távoli északon a Putyin-Trump csúcs
8 órája
-
A masszív tiltakozás ellenére a francia elnök kihirdette az új mezőgazdasági törvényt
9 órája
-
Az OTP az emelkedő árral szemben úszott a tőzsdén
9 órája
-
Donald Trump perrel fenyegeti a Fed elnökét, hogy csökkentse a kamatokat
9 órája
Mfor.hu Top24
- Jön az ismét közpénz-milliárdokból finanszírozott Tranzit Fesztivál – Kapu Tiborral
- Barclays: erre indulna a forint, ha Orbán Viktor elveszítené a választást
- Érdekes dolgokat mondott Magyar Péter egy lengyel lapnak
- Trump megint elrántotta a kormányt az utolsó pillanatban
- Kegyelemdöfést kaphatott a hatóságtól Bige László cége
- Razziázik a NAV – térképen mutatjuk, hol tűnhetnek fel az ellenőrök
- Újabb képek Hatvanpusztáról – vajon mit rejt a vasajtó a pincében?
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Van egy kis baj, ha most venne eurót 2025. augusztus 11. 18:30
- Orbán Viktor megállapodást kötött a világ egyik legkorruptabb államával 2025. augusztus 6. 08:37
- Ellentámadást indítanak a bankok a kormány szuperfegyverével szemben 2025. augusztus 10. 08:57
- Putyin nem akárkit hívott fel 2025. augusztus 8. 13:36
Havi top
- Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány? 2025. július 15. 11:14
- Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába 2025. július 21. 05:43
- Átlépett egy határt a forint 2025. július 14. 18:38
- Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére? 2025. augusztus 5. 09:08
A privátbankár ajánlja
Friss
Nemzetközi
Az amerikai cégek készpénzállománya nyolc éve a legalacsonyabb szintre esett
2021 óta a felére zsugorodott.
7 órája
Vállalat
Ez húzta le a Graphisoft Park első félévét
Az első félévi nettó eredmény 3,88 millió euró.
8 órája
Részvény / Deviza / Áru
Kakaót adott a forint magának
A kedd jó nap volt a forint történetében.
8 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Szuper ötlet fővárosi kezdeményezésre: dunai szabadstrand nyitás Újbudán
15:03
-
Handwritten Collection: új hotel Debrecenben, ahol a szálloda maga a műalkotás
13:01
-
Dubaj: közel 10 millió látogató fél év alatt
11:11
-
Csupa zöldfelület és kellemesen hűvös klíma – meglepő, hol található
10:10
-
MSZÉSZ: még jelentkezhet az Év Technológiai Újítása pályázatra!
09:09
A vidék hírei
-
Az egri városvezetés megfutamodása a Dobó térről: „ünnepi méltóság” a fedőneve a konfliktuskerülésnek
15:19
-
Összehangolt rendőri akció zajlott a Tisza-tavon
12:31
-
Műemléki védettséget kapott a Bitskey uszoda
11:12
-
Sehol nem tart a Tündérpart utcai parkoló kialakításának helyzete
09:03
-
Sulyok Tamás üzent a fesztiválozó, „mocskos Fidesz”-t skandáló fiataloknak
07:34
legolvasottabb
-
Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány?
2025. július 15. 11:14
-
Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába
2025. július 21. 05:43
-
Átlépett egy határt a forint
2025. július 14. 18:38
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
top 24
-
Az elemzők se értik, mi történik Németországban
2025. augusztus 12. 12:43
-
Trump elárulta, kit fog először felhívni a Putyinnal történt találkozása után, Zelenszkij szerint valós esély van a békére, de nem pont így
2025. augusztus 12. 07:07
-
Félelem és rettegés a Szilícium-völgyben
2025. augusztus 12. 05:44
-
Eurót venne? Ezt jobb tudnia
2025. augusztus 12. 07:28
-
Már majdnem egész Franciaország elesett
2025. augusztus 12. 12:58
