A Fidesz-KDNP azt javasolja, hogy 200 ezer forintos összegig ne változzon a cafeteria adószintje - közölte Rogán Antal kedden Budapesten, a Fidesz-KDNP-frakció ülése után, amelyen áttekintették a jövő évi költségvetési és adótörvény-javaslatot.
A cafeteriáról - amelynek adóterhe az adótörvény-javaslat alapján jelentősen nőne - a frakcióvezető elmondta: sávos módosítást kezdeményeznek, vagyis azt, hogy 200 ezer forintos összegig ne változzon a cafeteria adóelőnye. A 200 ezer forint feletti résznél viszont csökkenthető ez az adóelőny, és megvizsgálják annak lehetőségét is, hogy a béren kívüli juttatás 200 ezer forint fölé eső részét csak rekreációs célra, belföldi turizmusra vagy meleg ételre lehessen felhasználni.
Sávos módosítást kezdeményez a Fidesz a cafeteria adóterhével kapcsolatban, amely az adótörvény-javaslat alapján jelentősen nőne.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Gyengélkedett a BUX pénteken
6 perce
-
Sikeres kötvénykibocsátás a 4iG leánycégénél
20 perce
-
Hirtelen sokat gyengült a forint
31 perce
-
A tűzzel játszik a magyar kormány Ukrajnával szemben – Ez Viszont Privát
körülbelül 1 órája
-
Fico beszélt Zelenszkijjel, működik a csővezeték a szlovák kormányfő szerint
2 órája
-
Rosszul indult a nap az amerikai tőzsdéken
3 órája
-
Határ a csillagos ég? A 4iG terveiről is beszélt
3 órája
Mfor.hu Top24
- Kigondolta Orbán Viktor és Robert Fico, mit kezdjenek a Barátság vezetékkel
- Idén még több iskolahalasztási kérelem érkezett az Oktatási Hivatalhoz
- Tovább menetel a forint
- Korlátozott tűzszünetet kötött Ukrajna és Oroszország
- Orbán Viktor: megtámadtak minket
- Megint megmozgatott az éjjel néhány milliárdot a kormány
- Vészjósló figyelmeztetést adott ki az amerikai külügy: hamarosan indulnak az Irán elleni csapások?
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég 2026. február 20. 19:30
Havi top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Friss
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Elindultak a katonák a „kritikus végpontokat” védeni – 20 helyszínt erősítenek meg péneken, majd negyvenet hétfőn
14:48
-
Gyorshír: Egerbe érkezik Magyar Péter március 3-án
14:07
-
Szerencsekoncertek tavasszal – Egerben is sztárfellépők érkeznek
11:41
-
Az egri városvezetés már megint az egyháznak ad ingatlanokat, és bevallja, hogy úgy veszi át a laktanyát, hogy fogalma sincs, milyen állapotban van.
07:36
-
Kora tavaszias idő várható
06:26
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Amíg aludt, kitört egy újabb háború
2026. február 27. 07:03
-
Fico beszélt Zelenszkijjel, működik a csővezeték a szlovák kormányfő szerint
2026. február 27. 17:01
-
Nukleáris katasztrófa réme kényszerítette tűzszünetre az oroszokat és az ukránokat
2026. február 27. 10:47
-
Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
2026. február 27. 12:14
-
Nem fogja elhinni, mennyibe kerül az euró
2026. február 27. 07:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 233,63 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel 126 534,75 ponton zárt. 
