A Telenor az új perc alapú távközlési adót érvényesíteni fogja áraiban mindaddig, amíg a szektort sújtó két különadó közül az egyiket kivezetik - közölte a Telenor Magyarország. A Vodafone arra figyelmeztetett, hogy az új adóteher jelentősen visszavetheti a beruházásokat, továbbá forgalomcsökkenést eredményez, ami közvetetten negatívan hat az érintett cégek áfabefizetéseire.
Havonta plusz egy milliárdot húznak le róluk
Kutas István, a Telenor Magyarország kommunikációs igazgatója közölte, hogy ha az adót a jelenlegi tervezet formájában vezetik be, akkor 2012 második felében Magyarországon egyszerre két távközlési különadó lesz érvényben, amely a Telenor Magyarországnak mintegy havi 1 milliárd forint plusz adóterhet jelentene.
"Ez már az a nagyságrend, amit nem tudunk lenyelni, így az új különadó hatálybalépésétől a perc alapú adót érvényesítenünk kell az árainkban. Amint a két különadó közül az egyiket kivezetik, és más gazdasági tényezők változatlanok maradnak, az árainkat visszaállítjuk a régi szintre" - így az igazgató.
A Telenor szerint sokkal nagyobb kárt okozna a gazdaságnak, ha leépítéssel vagy a fejlesztések leállításával reagálna az új adóra.
Visszafogott áfabevételek és beruházások
A Vodafone Magyarország sajtóosztálya azt közölte, hogy a társaság a hét elején meghozta a szükséges döntéseket. Hozzáteszik, hogy a társaság bízik abban, hogy a közös iparági javaslatot figyelembe veszik, s szakmai alapokon nyugvó törvény születik, ebben az esetben az ezzel kapcsolatos döntéseit a Vodafone felül fogja vizsgálni.
A válaszban kifejtik, hogy a telefonadó bevezetése mindenképp forgalomcsökkenést eredményez, és ennek negatív közvetett hatása lesz az érintett cégek által befizetett áfára. Az adóteher továbbá jelentősen visszavetheti a beruházásokat, hisz az elvonás következtében nemcsak tőke távozik az iparágból, hanem az adó miatt szükséges informatikai fejlesztések az előfizetőknek valójában fontos termékfejlesztés elől az egyéb erőforrásokat is elszívják.
A Vodafone emlékeztet, hogy a társaságnál több mint egy tucat olyan informatikai fejlesztés folyik, amelyek különböző jogszabályi változások miatt váltak szükségessé.
Arra is felhívják a figyelmet, hogy a távközlés a gazdaság egyik legfontosabb húzóágazata, amely egyben más iparágak katalizátorául is szolgál, és álláspontjuk szerint most ez került veszélybe. A Vodafone utalt a Világbank nemrég publikált elemzésére is, amely szerint a mobil szélessávú ellátottság 10 százalékos növelése 1,4 százalékos GDP-növekedést indukál.
Kompromisszumra van szükség a versenyképességhez
A Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója, Christopher Mattheisen a Joint Venture Szövetség elnökévé választása alkalmával szerdán úgy nyilatkozott: bízik abban, hogy a hazai gazdaság egyik húzóágazataként jelentős munkáltatói és beruházói szerepet betöltő távközlési iparág valamennyi szereplője számíthat arra, hogy az ország versenyképességének érdekében fenntartható megoldás születik a távközlési adó vonatkozásában.
A kormány pénteken nyújtotta be az Országgyűlésnek a Széll Kálmán Terv 2.0-ban lévő intézkedésekhez tartozó javaslatokat, közöttük a távközlési adóról szólót. A várhatóan 2012. július 1-jén hatályba lépő elképzelések szerint az indított hívások havonta 10 perc adómentességet élveznek. Az ezen felüli időtartamra hívásonként és megkezdett percenként 2 forintot, illetve minden küldött üzenet után is 2 forintot kell fizetnie a szolgáltatónak.
A Telenor az új perc alapú távközlési adót érvényesíteni fogja áraiban mindaddig, amíg a szektort sújtó két különadó közül az egyiket kivezetik. A Vodafone szerint kevesebb lesz a bevételük, visszafogják a beruházásokat is. A Telekom-vezér bízik a kompromisszum létrejöttében. mert a távközlési szektor fontos húzóágazat Magyarországon is.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Az eddig leadott 254 levélszavazatból 186 ezer érvényes csak
5 perce
-
Így ért földet az Artemis-2 magyar idő szerint hajnali kettőkor
26 perce
-
Vasárnap délig lehet mozgóurnát igényelni
körülbelül 1 órája
-
Wellness és gyorsbüfé az ókorban – Ave, Flavius!
3 órája
-
Megállapodott a Lufthansa a szakszervezettel: véget érhet a sztrájk
13 órája
-
Elakadt Trump gázai terve: alig érkezett meg a beígért milliárdok töredéke
13 órája
-
Így várja a forint a vasárnapi választást
14 órája
Mfor.hu Top24
- Sulyok Tamás is üzent a választóknak április 12-e előtt
- Várhatják a szombatot, akiknek nincs magyar rendszámuk
- A legolcsóbb benzin Európában? Hát nem!
- Kamara: az orvosok jóval kevesebb mint fele dolgozik csak az állami ellátásban
- Milliárdok hiányoznak: komoly veszélybe került Trump gázai újjáépítési terve
- Ennyi pénz áramlott az Orbán-kormány 16 éve alatt a felcsúti fociba
- Az Európai Unió azonnal nyomás alá helyezheti az új magyar kormányt
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét 2026. április 4. 13:30
- Leesett az elemzők álla: váratlan fordulat Németországban 2026. április 9. 10:21
- Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét 2026. április 4. 16:35
Havi top
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből 2026. március 26. 05:44
Friss
Nemzetközi
Megállapodott a Lufthansa a szakszervezettel: véget érhet a sztrájk
Ezzel több évre lezárják a foglalkoztatási kérdéseket.
13 órája
Nemzetközi
Elakadt Trump gázai terve: alig érkezett meg a beígért milliárdok töredéke
Megállapodtak, de nem akarnak érkezni a pénzek.
13 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Ukrán milliárdos vásárolta be magát a román acéliparba2026. április 10. 15:10 -
Rekordberuházásba kezd a Vajda-Papír Csoport2026. április 10. 06:00 -
Milliárdos ékszerekben tartják pénzüket a világsztárok2026. április 9. 16:00 -
Csempegyártásba száll be az egyik leggazdagabb magyar, Szatmári Zoltán2026. április 9. 05:55 -
63 ezer milliárd forint értékű arany rejtőzhet a föld alatt Kínában2026. április 8. 16:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Durván ferdít a kormány benzines óriásplakátja
08:29
-
Idén megmosolyogtató érdekességek is vannak a kormány adói között
05:34
-
Megéri lekötni: infláció feletti kamatokat kínálnak a bankok
16:56
-
Bajban London világhírű éjszakai bulihelyei
15:57
-
Új fogalommal ismerkedik a világ, humanitárius jellegű tűzszünet
15:03
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Magyar Péter Egerben: „Mind a 106 választókerületben komoly győzelmi eséllyel indulunk” – Bódis Péter is megszólalt
07:40
-
Rendszerváltó Nagykoncert a Hősök terén – sztárfellépőkkel készülnek a szervezők
16:20
-
Elek István: Válasz Mirkóczki Ádámnak
13:23
-
A fiataloknak meg kell köszönniük az idősebbeknek a támogatásokat Orbán Viktor szerint
11:58
-
Visszanézett a tél: havazott a Kékestetőn és a magasabb hegycsúcsokon
09:35
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
top 24
-
Menekülni akar a magyar állampapírokból? De hogyan?
2026. április 10. 11:34
-
Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
2026. április 10. 10:52
-
Így várja a forint a vasárnapi választást
2026. április 10. 18:45
-
Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
2026. április 10. 12:36
-
Kiderült, mennyi pénz áramlott a Puskás Akadémiához az Orbán-kormány eddigi évei alatt
2026. április 10. 18:00
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot. 


