Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese keddi budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a bruttósítás tavaly teljes egészében megszűnt. A bevallók száma mintegy 31 ezerrel nőtt, az előző évhez képest ennyivel többen szereztek jövedelmet. Az összevonás alá eső jövedelmek 4, a forrásadós jövedelmek 4,5 százalékkal bővültek. Munkaviszonyból származó bérjövedelemmel 3 millió 849 ezren rendelkeztek, melynek átlagos havi összege 174 ezer forint volt, ez az előző évinél 4 ezerrel több.
Az összes adókötelezettség ugyanakkor tavaly 39,1 milliárd forinttal, 1308,1 milliárd forintra csökkent. Az egy főre jutó adó összege 337 ezerről 326 ezer forintra mérséklődött. Az összevont jövedelmek adóterhelése 2013-ban 13,6 százalék volt, 1,1 százalékponttal alacsonyabb az előző évinél.
Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?
Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!
2025. július 30. 15:30
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Vámháború: tovább alkudozik Amerika és Kína
16 perce
-
Nagy Márton megszólalt: beleremegett a forint
38 perce
-
Holnap jön a GDP-adat, Nagy Márton előre magyarázkodik a rossz bizonyítvány miatt
körülbelül 1 órája
-
Még a családi titkainkat is kibeszéljük a privátbankárunkkal – és jó okunk van rá
körülbelül 1 órája
-
A vámháborús egyezkedést figyelik Európában
körülbelül 1 órája
-
Formálódik Donald Trump és Kim Dzsongun következő találkozója, de van egy feltétel
2 órája
-
Hónapok óta nem érte ilyen súlyos orosz támadás Ukrajnát
2 órája
- Kellemetlen hír érkezett a diszkontokból: drágult a bevásárlás
- Rahimkulovéktól vette hegyvidéki luxusvilláját a Kásler-féle onkológiai alapítvány
- Megint drónokkal támadták az oroszok Kijevet, betörtek az ablakok
- Izraeli jogvédő szervezetek: Izrael népirtást követ el Gázában
- Az NGM szerint életkortól független az anyák adómentessége
- Nagy dobást jelentett be az OTP
- Levelet küld a NAV – aki észbe kap, még megúszhatja a több százezres büntetést
- Ursula von der Leyen üzent Zelenszkijnek: magyarázatot vár 2025. július 23. 17:56
- Zelenszkij meghátrált – itt van legújabb dobása 2025. július 24. 14:27
- Elon Musk cége éjszaka hazavágta az ukrán harci műveleteket 2025. július 25. 16:10
- Erre vár Oroszország egyetlen repülőgép-hordozója 2025. július 25. 18:11
- Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány? 2025. július 15. 11:14
- Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt 2025. július 2. 12:21
- Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal 2025. július 13. 08:34
- Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába 2025. július 21. 05:43
Nagy Márton megszólalt: beleremegett a forint
Esik a forint a sajtótájékoztató után.
Holnap jön a GDP-adat, Nagy Márton előre magyarázkodik a rossz bizonyítvány miatt
Repülőrajt tovább napolva, már csak 1 százalékos növekedést vár a kormány.
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány?
2025. július 15. 11:14
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
2025. július 13. 08:34
-
Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába
2025. július 21. 05:43
-
Átlépett egy határt a forint
2025. július 14. 18:38
-
Már megint szembe megy a fejlett világgal a kormány
2025. július 28. 11:43
-
Meglepő, hogy melyik a harmadik legkeresettebb autómárka Európában
2025. július 28. 14:16
-
Megszólalt Brüsszel a történelmi megállapodásról – íme, a részletek!
2025. július 28. 17:09
-
Félelmetes esőzés csapott le – katasztrófáról érkezett hír
2025. július 29. 08:02
-
Putyin Godzillát csinált Kim Dzsongunból – de kit fog eltaposni?
2025. július 28. 12:01
