Tovább terhelik a telekom szektort
A helyi építményadó kiegészítéseként a villany-, gáz-, víz-, csatorna-, távközlési (telefon, kábeltévé, internet) vezetékek (nyomvonala) után ezek tulajdonosára 100 Ft/m adó vethető ki. Az intézkedés eredményeként a helyi önkormányzatok 30 milliárd forint többletbevételre tehetnek szert - olvasható a kormány által ma publikált EDP-jelentésben (ennek részleteiről itt olvashat többet), melyet a túlzottdeficit-eljárás miatt kellett megküldenie az Európai Bizottságnak a tegnapi, újabb kiigazítások bejelentése után. Ez tehát azt jelenti, hogy az ún. közműadót a kormány kiterjeszti a telekomcégekre is.
Az idei évben végrehajtott kiigazítások részeként a kormány bevezette július 1-től a telefonadót, miközben a szektorális különadót továbbra is fizetnie kellett a telekomcégeknek (ez az utolsó év, amikor ezen a címen fizetniük kell). Az idei év második felében tehát kettős adóprés alá kerültek a szektor szereplői, ez azonban jövőre sem változik, hiszen a föld alatt futó kábelek után is fizethetnek majd. A kormány az egyik kezével tehát elvett, de a másikkal azonnal adott is...
Matolcsy: 2014-ben felezzük a bankadót
A tegnap bejelentett "hetes csomag" miatt a bankok akadtak ki leginkább, akik újabb terheket kapnak a nyakukba, ez azonban a növekedést is gátolhatja (a kormány a most publikált EDP-jelentésben amúgy rontotta a növekedésre adott prognózisait jövőre és 2014-re is). A Bécsben tartózkodó Matolcsy György az osztrák és bajok pénzügyminiszterrel tárgyalt. A megbeszélésen a magyar szaktárcavezető jelezte, a kormány 2014-ben valóban lefelezi a bankadót. Ezt az idei évre ígérték, de a hiánycél tartásához a kormány megemelte a jövő évi költségvetésben a bevételi oldalt, ezt többek között úgy érik el, hogy az eredetileg 3 évre bevezetni tervezett pénzintézeteket sújtó
Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna
Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!
Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz
2025. szeptember 17.
A szektorális különadó és a telefonadó után a kormány a közműadót is kiterjeszti a telekomcégekre, de Matolcsy György ígéri, a bankadót jövőre tényleg megfelezik.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Fontos állami cég vezetőjét cseréli le Nagy Márton
10 perce
-
Várhatják a szombatot a magyar autósok
24 perce
-
Még mindig nincs meg az összes orosz drón Lengyelországban, Trumpnak is odaszólt a külügyminiszter
39 perce
-
Az OTP után ugrott a Mol
körülbelül 1 órája
-
Videón Charlie Kirk feltételezett gyilkosa, azt is tudjuk, milyen puskával lőtt
2 órája
-
Mégiscsak működik Trump matekja? Jókorát zuhant az amerikai költségvetés hiánya
2 órája
-
Lesz következménye a civilek ellen Katarban elkövetett izraeli rakétacsapásnak?
2 órája
Mfor.hu Top24
- Folytatja a sorcserét Szijjártó Péter, újabb nagykövetek repülnek
- Nagyot ugratott a forint
- Valami nem stimmel az Otthon Start körüli ígéretekkel – itt vannak a friss számok
- Végre mosolyoghatnak a Karmelitában – szép számok jöttek
- Magyar Péter feljelenti Orbán Viktort
- Megérkezett a másik veszélyes marhabetegség
- Orbán Viktor messziről üzent: készíthetjük a bugyellárist?
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot 2025. szeptember 9. 08:29
- Szijjártó Péter máris reagált Ursula von der Leyen kemény szavaira 2025. szeptember 10. 14:21
- Szijjártó Péter egy mondatban reagált az ukrán támadásra 2025. szeptember 7. 13:02
Havi top
- Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz 2025. augusztus 29. 06:46
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről 2025. augusztus 29. 15:01
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
Friss
Makro / Külgazdaság
Várhatják a szombatot a magyar autósok
Kellemes meglepetésben lehet részük a benzinkutakon.
24 perce
Részvény / Deviza / Áru
Az OTP után ugrott a Mol
Nem alakult jól a péntek délelőtt a budapesti tőzsdén.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Kiwi kutatás: kötelező látnivaló vs. autentikus élmény?
09:40
-
Komoly hatással volt az időjárás a fővárosi fürdők nyári forgalmára
09:25
-
Lemondott Forsthoffer Ágnes, az MSZÉSZ balatoni régióvezetője
09:11
-
Kutatás: fényvédő készítmények káros hatásai a Balatonban
08:54
-
Jön a Nápolyi Pizzériák Éjszakája
08:34
A vidék hírei
-
A Gombosi Pálinkafőző elkövetkezendő időszaki munkái: Cefrézés és Hagyományos Ízek
10:15
-
Elhunyt Dr. Vincze István, Eger város korábbi aljegyzője
08:01
-
Újabb szőlőfajták szürete kezdődhet az egri hegyközségben
07:48
-
Napos péntek, de helyenként ködös lehet a reggel
07:26
-
A Gombosi Pálinkafőző helyi bemutatkozásai
15:41
legolvasottabb
-
Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz
2025. augusztus 29. 06:46
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről
2025. augusztus 29. 15:01
-
Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret
2025. szeptember 11. 08:17
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
top 24
-
Felvonul az orosz haderő a NATO határaira
2025. szeptember 12. 10:36
-
Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis – Sikeres jelentkezés!
2025. szeptember 12. 10:23
-
A nap képe – Ilyen szerkóban készül villámlátogatásra Orbán Viktor
2025. szeptember 11. 19:28
-
Súlyos kritikák: Ursula von der Leyen testesíti meg a gyenge EU-t
2025. szeptember 12. 05:55
-
Külföldre menekítik a pénzüket a magyarok
2025. szeptember 11. 15:14
