2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az áttelelő hagyma június elejétől elérhető és a belföldi hagyma és fokhagymakészletek következő év elejéig kitartanak

Termelői munkacsoportot hozott létre a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a hagymaágazatban. A munkacsoport főként azt szeretné elérni, hogy azokban az időszakokban, amikor van magyar áru a piacon, akkor azt forgalmazzák a kereskedők.

Két hét múlva jön a magyar hagyma

A szakemberek szerint a magyar áttelelő hagyma már várhatóan június 10. körül kapható lesz a piacon. Ezt követően a magyar vöröshagymából és fokhagymából augusztus végétől egészen a következő év januárig-februárig ki lehet elégíteni a belföldi igényeket.

Magyarországon az éves átlagos vöröshagyma fogyasztás 8-9 kilogramm, fokhagymából pedig 0,8-0,9 kiló. Vöröshagymából 65-70 ezer tonna a termés, fokhagymából 6-8 ezer tonna. Ennek az igénynek a kielégítéséhez vöröshagymából 15-18 ezer tonna, fokhagymából 1000-1400 tonna importra van szükség.

Miben segít a NAK?

A NAK a szakmai segítségnyújtás mellett a piaci információk gazdálkodókhoz való eljuttatásához, és a piaci szereplők közötti kapcsolat erősítéséhez is támogatást nyújt. Emellett segíti a tárolhatóság növelését és a tárolókapacitások bővítését is annak érdekében, hogy például a vöröshagyma minősége a betakarítástól 5-6 hónapon keresztül a piaci igényeknek megfelelő 

Címkék: Agrár Hagyma NAK

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Nem biztos, hogy aszályban többet fizetünk a boltban
Szirmai S. Péter | 2025. október 23. 17:01
A klíma megváltozott: állandósul az aszály. Ennek már – nemcsak a térségünkben – világszerte kézzelfogható és tartós a hatása, amelyet a szántóföldi és kertészeti hozamok csökkenésében is láthatunk. Mindebből meredeken emelkedő termény- és élelmiszeráraknak kellene következni, de a képlet ennél sokkal bonyolultabb – állítja Fórián Zoltán, az Erste Agrár Központ vezető agrárszakértője.
Agrár Üres az államkassza? Indulnak az állami földárverések
Szirmai S. Péter | 2025. október 22. 05:46
Befektetők figyelem! Másfél hét múlva, november 3-ától újra indul az állami földárverés országszerte. A júliusi 13 ezer hektár után most kilencezer hektár kerül kalapács alá, és bárki licitálhat, aki megfelel a jogszabályoknak.
Agrár Az ukrán gombától is félnek a magyar gazdák
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 17:05
Hiába szavazták meg Brüsszelben, elfogadhatatlan az ukrán szabadkereskedelmi megállapodás.
Agrár Vizet prédikálnak, de bort isznak a németek
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 10:33
Öt százalékkal nőtt az Európai Unió legerősebb gazdaságában a bortermelés.
Agrár Az MBH elindította AgrárPartner Platformját
Privátbankár.hu | 2025. október 14. 13:41
Az MBH csoport új platformja a hazai gazdálkodók számára kínál komplex, mesterséges intelligenciával támogatott digitális ökoszisztémát.
Agrár Optimista a világgazdaság jövőjével kapcsolatban az OPEC
Privátbankár.hu | 2025. október 14. 09:48
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete jövőre is 3,1 százalékos globális gazdasági növekedésre számít. A kőolajra főként az OECD-n kívüli országokban nőhet meg a kereslet.
Agrár Érzékeny agrártermékekre vonatkozó vámokról határozott az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2025. október 13. 13:59
Az uniós tagországok igazságügyi minisztereinek tanácsa luxembourgi ülésén határozatot fogadott el több, Ukrajnából származó agrár-élelmiszeripari termékre, tejtermékekre, friss gyümölcsökre és zöldségekre, valamint húsra és az hústermékekre vonatkozó vámok csökkentéséről vagy eltörléséről – tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.
Agrár Nagy a baj: jelentősen leértékelődhetnek a hazai földbirtokok
Szirmai S. Péter | 2025. október 13. 10:22
Az időjárási szélsőségek miatt egyre nagyobb térségekben fenntarthatatlanná válik itthon a növénytermesztés, leértékelődik a vagyon, csökken a földár. A gazdák túléléséhez átfogó program mellett rugalmasabbá kellene tenni a kárenyhítési rendszert is.
Agrár Agráradó-csökkentéseket jelentett be Nagy István miniszter
Privátbankár.hu | 2025. október 13. 07:10
Nagy István agrárminiszter adó- és áfacsökkentésről, átminősítésről és hitelmoratóriumról is beszélt.
Agrár Újabb uniós pénzek érkezhetnek Magyarországra
Privátbankár.hu | 2025. október 10. 17:31
Az Európai Bizottság 10,8 millió euró (mintegy 4,2 milliárd forint) rendkívüli támogatást javasol a magyar gazdáknak a szélsőséges időjárás okozta károk enyhítésére – közölte pénteken a brüsszeli testület.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG