2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Majdnem 10 százalékkal csökkent az áruk egy év alatt. A gyümölcs is olcsóbb lett, a hús drágult.

2014 májusában a mezőgazdasági termelői árak 9,2%-kal mérséklődtek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ezen belül a növényi termékek ára 14,8%-kal csökkent, az élő állatok és állati termékeké 2,2%-kal növekedett.

2014 májusában a gabonafélék ára 17%-kal, az ipari növényeké pedig 11,8%-kal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

A burgonya ára 18,6%-kal csökkent a tavaly májusi magas árszinthez viszonyítva, viszont az újburgonya megjelenése miatt az előző hónaphoz képest növekedett. Mivel idén jobb termés várható (az értékesített mennyiség is nagyobb volt), ezért ez az áremelkedés kisebb mértékű volt, mint előző évben.

A zöldségfélék ára 8,9%-kal mérséklődött 2013 májusához képest. A termékcsoporton belül ilyenkor a legnagyobb súlya a paradicsomnak, a zöldpaprikának és a spárgának van, ezek ára 23, 15, illetve 1%-kal csökkent.

A gyümölcsfélék ára 8,3%-kal maradt el az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

Az élőállatok termelői árszintje 2014 ötödik hónapjában 0,4%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A vágósertés termelői ára 3,4%-kal emelkedett, így a felvásárlási ára 396 forint volt kilogrammonként (2013. szeptemberben még 435 forint volt). A baromfi ára összességében 4,4%-kal maradt el a 2013. májusitól. Ezen belül a vágócsirke felvásárlási ára tavaly május óta (299 forintról) folyamatosan csökkent ez év márciusáig, majd az áprilisi több mint 4%-os egyhavi növekedést követően májusban újra csökkent, így jelenleg 277 forint kilogrammonként.

Az állati termékek ára 8,3%-kal volt magasabb 2014 májusában az előző év azonos időszakához képest. A tojás ára 4%-kal csökkent, miközben a tej termelői ára 11,7%-kal nőtt. A tojás felvásárlási és piaci ára 2014. január óta lényegében nem változott, az index változását a bázis ár változása okozza. A tej felvásárlási ára a 2014. februári csúcs óta 6%-kal csökkent.

2014 január–májusában a mezőgazdasági termelői árak 11,1%-kal csökkentek 2013 azonos időszakához képest. Ezen időszak alatt a növényi termékek ára 17%-kal esett vissza, az élő állatok és állati termékeké pedig 1,2%-kal emelkedett.

Az élőállat és állati termékek főcsoportjai közül csak a tej ára emelkedett (15,0%-kal), miközben a legnagyobb súlyú vágósertés és vágóbaromfi ára 0,6, illetve 5,0%-kal csökkent.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
Agrár Marha nagy bejelentést tett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 21. 16:53
Több százezer tonna marhahús vámmentes behozatalárról szóló megállapodást jelentett be Donald Trump amerikai elnök pénteken.  
Agrár Kecskékkel védekeznének az erdőtüzek ellen Dalmáciában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 15:12
A kecskék ellenőrzött legeltetése is segíthetne az erdő- és bozóttüzek megelőzésében Dalmáciában, mivel az állatok a nehezen megközelíthető karsztvidékeken jelentősen csökkenthetik a könnyen lángra kapó aljnövényzet mennyiségét – írta a Slobodna Dalmacija című horvát napilap vasárnap.  
Agrár Dagad a botrány Kósa Lajosék volt cégénél
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 16. 06:06
A leányvállalatát érintő újabb brutális készlethiányról tett közzé rendkívüli tőzsdei tájékoztatást nemrég a milliárdos sikkasztás gyanúja miatt nyomozás alatt álló Bászna Gabona Zrt. f.a. egyik volt partnere.
Agrár Súlyos helyzet: nem nő már vissza a fű a legelőkön
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 14:21
Katasztrofális terméskiesésre számítanak a német gazdák.
Agrár Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 19:07
A TrendFM-nek nyilatkozó, kútfúrással foglalkozó cég vezetője azt is elmondta, milyen mélységtől engedélykötelesek a házi kutak, és mennyire ellenállók az aszálynak.
Agrár Mikor csökkenhet a zöldségek és gyümölcsök áfája, lesz-e ukrán kukorica Magyarországon? Raskó Györgyöt kérdeztük
Izsó Márton – Vámosi Ágoston | 2026. augusztus 5. 14:31
A Tisza-kormány eddig nem árulta el, hogy mikor csökkentik a zöldségek és a gyümölcsök áfáját, Raskó György viszont erről is beszélt a Klasszis Podcast legújabb adásában. Az agrárközgazdász minden idők leggyengébb magyar gabonatermésére számít 2026-ban, a pusztító szárazság ugyanis megsemmisítette a kukoricaföldek jelentős részét. A borágazat állandó válságban van, de a magyar kivinek, pisztáciának és fügének szerinte van jövője. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG