Folytatódott a vagyon gyarapodása a befektetési alapok piacán májusban is, így a 2013-as esztendő első öt hónapja igazán örömteli képet mutat - tudta meg a Privátbankár szerkesztősége a BAMOSZ-tól. A világ tőzsdéi vegyesen szerepeltek: míg a fejlett régió stagnált, addig a fejlődő esett. A magyar index ezzel szemben nagyon jól szerepelt, persze volt mit ledolgoznia. A forint némileg erősödött, mind a dollárhoz, mind az euróhoz képest (a hetet már kevésbé indította jól). A befektetési alapok piacán a hónap nyertesei ismét a kötvényalapok voltak, de a második helyezett abszolút hozamú alapok is kétszámjegyű vagyongyarapodást tudtak felmutatni.
A BAMOSZ-tagok által kezelt befektetési alapok összvagyona jelentős mértékben, 144 milliárd forinttal, azaz 3,6 százalékkal növekedett májusban. A nettó eszközérték a pénzpiaci alapoknál csökkent, a részvényalapoknál és a tőkevédett alapoknál stagnálást tapasztalhattunk, a többi esetben jó, sőt egyenesen kiugró gyarapodást láthattunk. A tőkebeáramlás tekintetében a pénzpiaci és a zártkörű alapoknál a visszaváltások kerültek túlsúlyba, de a többi kategóriában egyértelműen pozitív az előjel, így összességében 125 milliárdnyi friss tőke érkezett az alapokba. A hónap végén a BAMOSZ tagok összesen 4116 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - összehasonlításképpen, ez közel 1,1 milliárddal több, mint az államosított nyugdíjvagyon.
Hasítanak a hazai körvényalapok
A nyilvános nyíltvégű „hagyományos” értékpapír alapok adják az összvagyon többségét (65,2 százalékát). Az ilyen típusú termékekben kezelt vagyon az elmúlt hónapban összességében 3,5 százalékkal nőtt. A pénzpiaci alapoknál érdemes megemlíteni, hogy a hazai likviditási alapokból 23,5 milliárd forint áramlott ki, ami nagymértékben hozzájárult a nettó eszközérték 2,4%-os csökkenéséhez. További magyarázó tényező, hogy néhány pénzpiaci alap kategóriát váltott a hónap során és a rövid kötvényalapok közé sorolódott.
A kötvényalapok továbbra is igen népszerűek, ebben a hónapban a legnépszerűbbek csakúgy, mint az elmúlt hónapban. A vagyongyarapodás 17,5 %-os volt (11,9 áprilisban; márciusban 15%; februárban 12%-os és januárban 9,4%-os) és 64,7 milliárdnyi friss tőke áramlott ebbe a kategóriába. A legvonzóbb alkategória továbbra is a hazai rövid kötvényalapok, ahová 47,7 milliárdnyi friss tőke érkezett májusban. A vagyongyarapodást erősítette, hogy néhány pénzpiaci alap a rövid kötvényalapok kategóriájába került.
Az abszolút hozam továbbra is sláger
Bár a magyar tőzsdeindex igen jó teljesítményt nyújtott májusban, ennek ellenére a részvényalapokba csak 0,5 milliárdnyi tőke érkezett, ami a hozamokkal együtt is csak 0,6%-os vagyongyarapodást hozott.
A tőkevédett alapokba ebben a hónapban 3 milliárdnyi friss tőke érkezett, de a hozamokkal együtt is a kategóriának csak 0,8%-os a nettó eszközérték növekedése. Az abszolút hozamú alapok esetében már megszokottá vált a kiugró eszköznövekedés. Így volt ez az elmúlt hónapban is. A tőkebeáramlás 28 milliárdos, a kategória vagyongyarapodása a hónapban 12,6%-os volt.
A nyilvános ingatlanalapokba 7 milliárdnyi friss tőke érkezett. A tőkebeáramlás és a hozam együttesen 2 % pozitív vagyonváltozást hozott.
A vegyes alapokba 23,5 milliárd forintnyi tőke áramlott be májusban. A hozamok ezt a gyarapodást nem tudták erősíteni, így a vagyon ”csak” 7,8%-kal növekedett. Az árupiaci alapok esetében 0,5 milliárdos tőkebeáramlást tapasztalhattunk, amit a hozamok némileg rontottak, de így is 2,1%-kal tudott növekedni az eszközérték.
Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapok az elmúlt hónapban nem tudták hozni az átlagos vagyonnövekedést. Májusban 2,6 milliárd forintnyi tőke távozott, azonban a hozamok ezt korrigálni tudták és összességében a nettó eszközérték 1,6%-kal növekedett.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 46370 | 46010 | 46780 | +0,28% | 46360 | 46380 | 5 631 434 930 | HUF | 2026-09-22 | 13:24:44 |
| MOL | 5135 | 5135 | 5230 | -0,77% | 5135 | 5140 | 1 490 482 200 | HUF | 2026-09-22 | 13:22:00 |
| MTELEKOM | 2544 | 2540 | 2578 | -0,39% | 2542 | 2544 | 325 902 128 | HUF | 2026-09-22 | 13:26:20 |
| RICHTER | 12770 | 12740 | 12910 | -1,01% | 12770 | 12820 | 460 974 540 | HUF | 2026-09-22 | 13:21:28 |
| OPUS | 290 | 285 | 293 | +1,05% | 289 | 290 | 21 187 144 | HUF | 2026-09-22 | 13:22:21 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Elképesztően torz statisztika jelent meg a magyarok anyagi helyzetéről
18 perce
-
Az uniós pénzek ütöttek hatalmas lyukat Kármán Andrásék hajójába?
29 perce
-
Kiszámíthatatlan, mi sül ki Trump és Zelenszkij keddi találkozásából
körülbelül 1 órája
-
Nekiment Brüsszelnek az üzemanyagárak miatt Robert Fico
körülbelül 1 órája
-
Beletömködtek plusz 6,5 milliárdot a magyar állam zsebébe
körülbelül 1 órája
-
Jól ment a pesti tőzsde kedd délelőtt
2 órája
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2 órája
- Az utolsó pillanatban kötötték meg a másfél millió eurós megbízást egy kiállítás műtárgyaira
- Magyar Péter: „Működik az ország”
- „Nem hinném 2.0”: Magyar Péter ismét vétózik
- Több mint 4 milliárd forint közpénzt szerzett vissza az egészségügyi miniszter
- Lecsapott a Tisza: felfüggesztették Pócs Jánosék mentelmi jogát a bizottsági döntés ellenére is
- Mi a legnagyobb baj a Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz köthető autópálya-koncesszióval?
- Itt van, mennyit spórolna Vitézy Dávid a Mészáros Lőrincék kezéből kicsavart koncessziós szerződésen
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Érdekes toplistán fedeztük fel Magyar Péter nevét 2026. szeptember 20. 05:58
- Jövő héten vidámabban mehetünk tankolni 2026. szeptember 19. 09:35
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
Az uniós pénzek ütöttek hatalmas lyukat Kármán Andrásék hajójába?
Az előfinaszírozás nélkül csak 124 milliárd lenne a hiány és nem 2300, mondja a Pénzügyminisztérium.
Kiszámíthatatlan, mi sül ki Trump és Zelenszkij keddi találkozásából
Patriotok a tűzszünetért cserébe – ez is egy lehetséges forgatókönyv.
Nekiment Brüsszelnek az üzemanyagárak miatt Robert Fico
Rendkívüli uniós csúcsot is összehívna a szlovák miniszterelnök.
-
Az MBH Bank váltja a Waberer’st a közép-európai tőzsdeindexben2026. szeptember 21. 19:16 -
Bernard Arnault fia beszáll a Nike megújításába2026. szeptember 21. 19:16 -
Warren Buffett hat évtized után átadta a Berkshire Hathaway elnöki székét2026. szeptember 20. 18:14 -
Kastélyt, privát síhegyet és tengerparti birtokot is árverésre bocsátanak2026. szeptember 20. 18:11 -
A Microsoft egykori vezére Amerika leggazdagabb sportcsapat-tulajdonosa2026. szeptember 19. 17:55
További hírek >
-
Hatalmas lyuk keletkezett a költségvetésben augusztusban, de nem kell megijedni
12:41
-
Még olcsóbbak lettek a személyi kölcsönök
11:59
-
Lezárult az Orbán-kormány háborúja az orvosi kamara ellen
11:05
-
Jönnek fel a lengyelek a magyaroknál, de nagyon
10:46
-
Akik képesek a csendet is a tányérra tenni – új menüt álmodtak meg az Epicureanban
10:27
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Döntött az Alkotmánybíróság: Karácsony Gergely ünnepelhet, Magyar Péterék vakarhatják a fejüket
2026. szeptember 22. 08:21
-
A nap képe: előre ivott a kamatdöntésre Varga Mihály?
2026. szeptember 21. 17:11
-
Politikai földcsuszamlás: a németeknek is elegük lett – interjú Tarjányi Péterrel
2026. szeptember 22. 05:46
-
Itt van Magyar Péterék végleges döntése az új legfőbb ügyészről
2026. szeptember 22. 10:12



