Tőkevédett alap
Részvény / Deviza / Áru
Szochó ellen szedjen tbsz-t! – tartják az OTP-ügyfelek
Eidenpenz József | 2023. október 3. 15:19
A szochó bevezetése, a magas infláció és más bizonytalanságok az értékpapírok, főleg a befektetési alapok és a tbsz-számlák felé terelték a hazai kisbefektetőket az OTP-nél. A szokásosnál négyszer-ötször annyi számlát nyitottak, de a sláger az alacsony kockázatú rövid kötvényalap.
Befektetési alapok
Jöhet a tőkevédett alapok reneszánsza, egyre több az ESG-alap
Eidenpenz József | 2022. augusztus 18. 05:41
A magasabb kötvényhozamoknak köszönhetően a befektetési alapok sokkal jobb teljesítménnyel szolgálhatnak a befektetőiknek az idén, még ha ez egyelőre nem is látszik az adatokból. A tőkevédett alapok szektora is újjászülethet emiatt, új tematikus alapokat indítanak. Egyre több alapot alakítanak át ESG-szemléletűvé. Interjú az Eurizon Asset Management Hungary elnök-vezérigazgatójával.
Befektetési alapok
Tőkevédelemmel jóval könnyebb bátornak lenni
Eidenpenz József | 2020. május 11. 06:07
A tőkevédett alapok kockázata mérsékelt, mégis részesedést tudnak nyújtani a részvénypiacok, árupiacok emelkedéséből. Ha három év múlva visszatekintünk, alighanem azt látjuk majd, hogy az idei évben valamikor érdemes volt vásárolni. A CIB Banknál égnek a telefonok, a kisbefektetőket is nagyon izgatják az ilyen és ezekhez hasonló kérdések. Interjú.
Részvény / Deviza / Áru
Mi jön a félelem éve után? Trump tőzsdebarát lesz?
Eidenpenz József | 2019. január 22. 12:30
Tavaly mindentől megijedtek a befektetők, minden várakozást alulmúló, száz éve nem látott pocsék éve volt a tőkepiacoknak. Miután minden rosszat beáraztak, az idén megnyugvás következhet. Lassan jön a következő elnökválasztás az USA-ban, ami tőzsdebarát politikát szokott hozni – mondja a CIB Alapkezelő.
Befektetési alapok
Már ne a kötvények körében keressük a jó hozamokat – interjú
Eidenpenz József | 2017. május 2. 06:06
A globális kötvénypiaci fordulat már megtörtént, ha nagyobb esemény nem jön, a közeljövőben nem a kötvényektől érdemes magas hozamokat várni. A magyar eszközök relatív kamathátránya pedig nem fogja annyira támogatni a forintot, mint eddig. A kisbefektetőknek vegyes alapokat ajánlanak. Interjú Kovács Mátyással, a K&H Alapkezelő szenior portfólió-menedzserével.
Befektetési alapok
Nem biztos, hogy nyakunkon az azonnali részvénypiaci lejtmenet, lehet ebből lassú lecsorgás is
Eidenpenz József | 2017. március 31. 06:06
A tőkevédett alapoknak jelenleg nem kedvez a piaci környezet. A kötvénypiacok és a részvénypiacok jövője is bizonytalan, jobb, ha a befektetők megosztják tőkéjüket többféle befektetés között, vagy vegyes alapot vásárolnak. A forint tovább ingadozhat egy bizonyos sávban. Interjú Dzsubák Attilával, az MKB Alapkezelő vezérigazgatójával.
Befektetési alapok
Kockázatok, kockázatok, kockázatok – ebbe az irányba nem várják a forintárfolyamot
Eidenpenz József | 2016. november 30. 16:20
A 2017-es év nagy története a feltámadó infláció lehet. Az MNB-nek vannak még eszközei, és nem valószínű, hogy túlságosan engedné megerősödni a forintot. Mivel lehetett az idén a legtöbb pénzt keresni, és mivel lehet majd jövőre? Mennyit hoznak a befektetési, megtakarítási adókedvezmények?
Befektetési alapok
Van egy hely, ahol jóárasították a befektetési jegyeket
Eidenpenz József | 2016. július 12. 13:55
A hazai tőzsdén sokkal több befektetési jegy van, mint részvény, és az alapok általában jobban megfelelnek a kisbefektetői igényeknek, mint a részvények. Mégis csak kevesen vásárolnak ilyet. BUX indexet is lehet venni, vagy hozzájutni néhány olyan alaphoz, amihez különben új helyen kéne számlát nyitni.
Befektetési alapok
Mit csináltál húsz évvel ezelőtt? Az OTP-nél ez történt
Privátbankár.hu | 2016. április 27. 12:45
Akkor indult, amikor Bill Clinton elnök lett - húsz éves az ország egyik legnagyobb befektetési alapja, amely majdnem kétszeresen teljesítette túl ez idő alatt az inflációt. Az OTP új vegyes alapokat indít az óvatos kisbefektetőknek, ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy óvatosan kell bánni a vegyes alapokkal, mert teljesítményük nagyon vegyes volt.
Részvény / Deviza / Áru
Az MNB lefelé, az EU-s pénzek felfelé viszik a forintot
Eidenpenz József | 2016. április 6. 15:26
A magyar gazdaság mutatói jók, kérdéses azonban, hogy ez mennyire tartható fenn hosszú távon – hangzott el a K&H Alapkezelő előadásán. A forintot az egymás ellen ható tényezők miatt inkább stabilnak látják, a tőkepiacok ingadozása ellen pedig kombinált, többféle eszközből összeálló portfóliót ajánlanak.
Befektetési alapok
Így érdemes befektetni pár millió forintot
Eidenpenz József | 2016. április 1. 06:08
Kis tőkével nem érdemes bonyolult portfóliót építeni, ezért néhány millió forintig a vegyes alapokat ajánlja a K&H Alapkezelő, hogy melyiket, az egyéni céljainktól, kockázatvállalásunktól függ. A garantált alapok jól teljesítettek az utóbbi években, az alacsony kamatszint azonban a futamidő hosszabbodásához vezetett. Interjú Horváth Istvánnal, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatójával.
Befektetési alapok
Az ingatlanbefektetéseké a jövő? Ennyi pénz ment oda októberben
Eidenpenz József | 2015. november 11. 18:00
A hazai befektetési alapok vagyona alig változott októberben, de e felszín alatt nagy változások zajlanak. Az ingatlanalapok vagyona 8,3 milliárd forinttal nőtt, az abszolút hozamú alapokat is felfedezték. Már a 310 forintos euró is olcsónak számít?
Befektetési alapok
Végre valaki, aki jól jön ki a brókerbotrányból
Eidenpenz József | 2015. április 14. 16:30
Naponta egymilliárd forint érkezik most a K&H-alapokba, ezért az alapkezelőnél bíznak benne, hogy a brókerbotrányból kifejezetten jól jönnek ki. A negatív reálkamattal fenyegető kamatkörnyezetben főleg a vegyes és abszolút hozamú alapokat ajánlják. Az olaj ára később 80 dollár körül stabilizálódhat, erre is alapot hoznak létre.
Befektetési alapok
Jön, jön, jön a negatív reálkamat, a megtakarítók bukni fognak
Eidenpenz József | 2014. október 28. 12:23
Az alacsony infláció jövőre emelkedni fog, a banki kamatok nem csak alacsonyak, de az inflációt sem érik majd el. Így a megtakarítások egy része veszíthet értékéből. A magyar gazdaság lassulhat, a részvényeink nem valami attraktívak, érdemes viszont külföldi részvényeket és devizaeszközöket venni – tartja a K&H Alapkezelő.
Befektetési alapok
Facebook -részvényekre spekulálhat egy magyar alappal
Privátbankár.hu | 2014. július 16. 14:07
A K&H Kettős Kosár 3 Alap egyszerre két befektetési történetet kínál, az elsődleges hozam egy globálisan válogatott részvénykosár teljesítményét követi. A Facebook és az Amazon részvényeinek emelkedése esetén bónusz hozamot nyújt.
Befektetési alapok
Érdekes vélemény: itt az ideje deviza helyett forintban gondolkodni
Eidenpenz József | 2014. május 6. 14:30
Az alacsony kamatok körül forgott a K&H Alapkezelő befektetői klubja. A részvénypiacok közeledhetnek az emelkedés végéhez, az euró/forint viszont stabilizálódhat 300 és 310 között, így érdemes lehet ismét biztonságban és forintbefektetésekben gondolkodni. Minden négy forint hozamhoz egy ötödiket ad az adóoptimalizálás.
Befektetési alapok
Jó befektetés lehet még az amerikai energiaszektor?
Privátbankár.hu | 2014. március 26. 12:09
Az energiaipari innovációk eredményeként duplájára emelkedett az USA-ban kitermelt földgáz mennyisége, ami egy új energiaforradalom kezdetét vetíti előre. Az olcsó energiaárak az egész amerikai gazdaságnak, de különösen a vegyipari, gázipari és szállítási szektor cégeinek kedvezőek, így a részvényárfolyamait illetően jelentős emelkedésre lehet számítani – mondja a K&H Alapkezelő.
Befektetési alapok
Így kerülheted el a veszélyes ugrabugrálást
Eidenpenz József | 2014. március 25. 13:12
A kisbefektetők rendszeresen megjárják azzal, hogy rosszkor ugrálnak ki-be a befektetési alapokba. Ez ellen az Erste Alapkezelő a velük való párbeszéddel, vegyes alapok létrehozásával, az alapok kockázatainak kordában tartásával igyekszik felvenni a harcot. A kötvényalapoknak, tőkevédett alapoknak leáldozott, a vegyes alapok felfelé tartanak – mondják.
Befektetési alapok
Elkeserít az alacsony kamat? Dúsítsd Ózonnal!
Privátbankár.hu | 2014. január 20. 13:19
Sokan keresik, hogyan érhetnének el magasabb hozamot az alacsony kamatok közepette. Az Aegon Ózon kiváló alternatíva a konzervatív befektetőknek is, akik hajlandóak a bankbetéteknél minimálisan magasabb kockázatot vállalni, a betéti hozamoknál azonban magasabb hozamot szeretnének elérni.
Befektetési alapok
Alacsony kamatok ellen államkötvény-alapba érdemes fektetni – interjú
Privátbankár.hu | 2013. december 2. 06:10
A korábban megszokott bankbetétek, pénzpiaci alapok alacsony kamata miatt érdemesebb alternatívákat keresni. A pénzpiaci alapok hozama már csak 2,5 százalék körüli, a tőkevédett alapok is kihívásokkal néznek szembe, a hosszú magyar kötvények ígéretesebbek. Interjú Czifra Gáborral, a Takarék Alapkezelő befektetési igazgatójával.
Befektetési alapok
Újabb lehetőség az eho-fizetés kikerülésére
Privátbankár.hu | 2013. november 18. 10:19
Ha egy befektetési alap jórészt állampapírokba fektet, nem kell ehót fizetni a hozamok után - ezt most az Ersténél is ki lehet használni.
Befektetési alapok
Fordulat előtt állunk - mi lesz, ha eltűnik a reálhozam?
Privátbankár.hu | 2013. szeptember 24. 16:29
A magyarok kedvelik a befektetési alapokat: nemzetközi összehasonlításban is magas a befalapok aránya a befektetéseink között. A kockázatot viszont egyáltalán nem kedveljük, bár alakul a fordulat, az alacsony banki kamatok kihozzák belőlünk az óvatos duhajt. A profik is kivárják, mi lesz a mostani katyvaszból a világban.
Befektetési alapok
Csendben tőzsdére vitték Vakmajmot – sokan követik majd?
Eidenpenz József | 2013. augusztus 29. 06:20
Bevezettek a Budapesti Értéktőzsdére egy 44 milliárd forint méretű befektetési alapot, amely messze a legnagyobb tőzsdei alap lesz. Ez főleg adóelőnyökkel jár, várhatóan azonban csak kevesen fogják ezt kihasználni.
Befektetési alapok
Ez volt a három legeslegdrágább alap
Eidenpenz József | 2013. augusztus 9. 06:10
Közzétették a hazai befektetési alapok tavalyi költségeiről szóló kimutatást, az átlagos költségszint, 1,66 százalék 2011-hez képest csökkent, de magasabb, mint a 2010-es. Néhány kis alapnál durván elszálltak a kiadások.
Befektetési alapok
Megint bankbetétből alapokba vándoroltak az ügyfelek
Eidenpenz József | 2013. augusztus 6. 06:08
Júliusban is több tízmilliárd forint érkezett a hazai befektetési alapokba, miközben a júniusi statisztikák újra a bankbetétek térvesztését jelzik. Ezúttal főleg a tőkevédett és a likviditási alapokat kedvelték az emberek, de ingatlanalapokba is jutott pénz.
Befektetési alapok
Ez az a befektetés, amit pont a magyarokra szabtak?
Privátbankár.hu | 2013. július 1. 19:00
A hazai kisbefektetők jelentős mértékben kerülik a kockázatot, ezért is kedvelik az alacsony kockázatú tőkevédett alapokat. Ezek a befektetett összeg védelmére kifinomult technikát alkalmaznak és emellett a tőkepiacok valamely részének emelkedése esetén plusz hozamot ígérnek.
Befektetési alapok
Csökkentsd minimálisra a kockázatod! Így működik a tőkevédelem
Privátbankár.hu | 2013. június 26. 19:30
Az alacsony kamatszint mellett sokan keresik annak a lehetőségét, hogyan lehetne egy kicsit magasabb hozamot elérni. A tőkevédett alapok hosszabb távon ezt nyújthatják.
Befektetési alapok
Továbbra is csúcson a befalapok: íme, a kedvencek
Privátbankár.hu | 2013. június 24. 16:43
Az abszolút hozamú alapok továbbra is a befektetők kedvencei között vannak, továbbra is csúcson a befalapok.
Befektetési alapok
Csökkentsd minimálisra a kockázatod! Így működik a tőkevédelem
Privátbankár.hu | 2013. június 24. 16:25
Az alacsony kamatszint mellett sokan keresik annak a lehetőségét, hogyan lehetne egy kicsit magasabb hozamot elérni. A tőkevédett alapok hosszabb távon ezt nyújthatják. (x)
Befektetési alapok
Több lesz a jövedelmünk, de vajon elköltjük-e?
Eidenpenz József | 2013. május 28. 13:22
Az idén több jövedelem maradhat a háztartásoknál az alacsony infláció mellett, ám nem biztos, hogy ezt fogyasztásra költik majd és ösztönzi a gazdasági növekedést. A pénzpiaci alapok hozama is követi a kamatszint csökkenését, így ez az alapfajta nem válasz az alacsony kamatokra. A részvénypiacok már nem olcsók, de nem is túl drágák.
Befektetési alapok
A jó reálkamat nemcsak a gazdagok kiváltsága
Eidenpenz József | 2013. május 16. 16:30
Mit lehet csinálni akkor, amikor a kamatszint ennyire rendkívülien alacsony? – tette fel a kérdést Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója a cég sajtóebédjén. A válasz valahol a részvények irányában keresendő. Szomorú eredményeket hozott a kisbefektetők között végzett felmérés.
Befektetési alapok
„Szerethetik-e a magyar háziasszonyok a tőkevédett befektetési alapokat?”
Eidenpenz József | 2013. május 2. 12:59
Ezt a címet adta a PSZÁF sajtóbeszélgetésének, amiből már eleve érződik némi kételkedés. A kisbefektetők 83 százaléka ugyanis nem érte el az öt, felük pedig a három százalékot sem éves szinten a tőkevédett alapokkal, ráadásul tíz százalék feletti hozamot csak négy alap tudott felmutatni több év alatt.
Befektetési alapok
Tombol az alapos láz a siralmasan alacsony kamat miatt
Eidenpenz József | 2013. április 4. 06:11
A siralmasan alacsonynak tűnő banki kamatok miatt óriási összeget, 169 milliárd forintot helyeztek el egyetlen hónap alatt befektetési alapokban. A tömegek a forintjukat tették oda, a devizájukat viszont inkább elvitték, valószínűleg eladási céllal.
Befektetési alapok
Soha nem látott alacsony kamatok jöhetnek - interjú
Eidenpenz József | 2013. március 14. 06:00
Hacsak nem gyengül túlságosan a forint, akkor esély van arra, hogy soha nem látott szinten tartósan alacsony marad a forint kamatszintje. A befektetési alapok a kamatcsökkenésből már most is sokat profitálnak, és ebben az évben tovább folytatódhat a tőke átáramlása a betétekből az alapokba. Ennek megfelelően idén is folyamatosan piacon leszünk újabb és újabb tőkevédett alapokkal – mondja Komm Tibor, a CIB Alapkezelő vezérigazgatója.
Részvény / Deviza / Áru
Német, svájci és svéd részvényeket kell venni?
Privátbankár.hu | 2013. február 20. 14:41
A svájci SMI részvényindex 47, a német DAX 169, a svéd OMX pedig 129 százalékkal növekedett az elmúlt tíz évben, mindhárom jelenleg is jelentős mértékben meghaladja a válság előtti szinteket. A CIB Alapkezelő továbbra is bízik ezen három ország tőzsdéjének jó teljesítményében.
Befektetési alapok
Ez az a 11 százalék, amely 0 és 7,2 között bárhol lehet
Eidenpenz József | 2013. január 18. 13:35
Hónapról hónapra új és új tőkevédett alapokat kínálnak bankjaink, az innovációk száma határtalan. Az egyikkel már a forintra is lehet spekulálni, akkor kap magasabb hozamot az ügyfél, ha az árfolyam nem lép ki egy bizonyos sávból. Kérdés, nem túl szűk-e az a sáv a mostani bizonytalan tőkepiaci környezetben, és megéri-e évi bizonytalan 7,2 százalékért kockáztatni.
Befektetési alapok
Így nyertek 33 milliárd forintot a kisbefektetők decemberben
Eidenpenz József | 2013. január 7. 06:20
A decemberi adatok szerint a hazai befektetési alapok népszerűek voltak, 26 milliárd forintnyi friss tőkét helyeztek el bennük és 33 milliárd forintnyi hozamot értek el. Az ügyfelek közel 29 milliárdot fektettek be forintban, plusz elhelyeztek hatmilliárd forintnyi dollárt is, elvittek viszont 12 milliárd forintnyi eurót. Kerülték a részvényt és az ingatlant, keresték a kötvényt.
Befektetési alapok
A kockázatból idén sem kérünk: hol landol a magyarok pénze?
Privátbankár.hu | 2013. január 2. 18:00
Míg az év eleji nemzetközi piaci aggodalmak mérséklődésével a külföldi befektetők kockázati étvágya fokozatosan növekedett, hazai szinten egész évben a kockázatkerülés jellemezte a befektetőket. A tőkevédett alapok, a kötvényalapok és az abszolút hozamú alapok érdekelték a magyarokat - és nem csak a bankbetétek.
Befektetési alapok
Euróban is, forintban is nyomultak a kisbefektetők novemberben
Eidenpenz József | 2012. december 11. 06:20
Az előző hónapban több mint ötvenmilliárd forintot helyeztek el a hazai alapokban, nagyobb részét nemzeti devizánkban, de az euró is népszerű volt. Érezhetők az első jelei a csökkenő kamatoknak, inkább a kicsit kockázatosabb befektetésfajtákat kedvelték jobban a befektetők, feltámadtak például a kötvényalapok. De jó ez vajon?
Befektetési alapok
A befalapok a betétesek pénzére utaznak
Privátbankár.hu | 2012. november 21. 13:55
A magas alapkamat miatt eddig a betéti kamatok szintje kedvezett a konzervatív befektetési attitűddel rendelkezőknek, de a jövőben a magas hozampotenciált ígérő, biztonságos termékek még jobban felvehetik a versenyt a klasszikus befektetési formákkal. A CIB újabb tőkevédett alapot indít.
Részvény / Deviza / Áru
Merre tovább, tőzsdék? - ne játssz macsót a piacokkal szemben!
Eidenpenz József | 2012. szeptember 19. 14:58
Annak ellenére emelkedtek a tőzsdék, hogy a vállalati profitok elmaradnak a várakozásoktól, a globális konjunktúra aggasztó, sem a részvények, sem a feltörekvő piaci devizák nem mondhatók olcsónak és az amerikai és európai pénzpumpa sem volt igazán meglepetés. A fenntartások ellenére sem szabad azonban szembe menni a piacokkal – tartja a Budapest Alapkezelő. A magyar gödör alját még nem látják.
Befektetés
Mibe érdemes most fektetni? Válságálló tuti tippek
Privátbankár.hu | 2012. augusztus 29. 12:07
A kiszámíthatatlan pénz- és tőkepiaci mozgások miatt befektetéseinknél egyre inkább számít a hozam mellett a biztonság is. A stabilitás mellett a befektetők a válságálló termékeket keresik - most kettőt bemutatunk.
Befektetési alapok
Júliusban is nagyon vették az eurót a magyar kisbefektetők
Eidenpenz József | 2012. augusztus 6. 06:11
Az előző hónapban a júniusinál jóval magasabb összegű, 16,3 milliárd forintnyi eurót helyezett el a lakosság a hazai befektetési alapokban, biztosan nem függetlenül attól, hogy közel egy éve nem látott alacsony szinten volt az árfolyama. Forintban is nőttek az alapokban levő megtakarítások, a bő két éves csúcson levő dollárból viszont kiáramlott az alapokból. Szerették a pénzpiaci és a tőkevédett alapokat, köztük az olimpia-tárgyúakat.
Befektetési alapok
Jót tett a pozitív hangulat a befektetési alapoknak
Privátbankár.hu | 2012. július 19. 11:35
Júniusban mérsékelt optimizmus uralkodott a világban és nálunk is, a forint erősödött, így a befektetési alapok piacán is pozitív jeleket voltak megfigyelhetőek. A legtöbb friss tőke a tőkevédett alapokba áramlott, miközben az abszolút hozamú alapok népszerűsége továbbra is töretlen.
Befektetési alapok
Jól bevásároltak a 285 forintos euróból, de már váltják vissza
Eidenpenz József | 2012. június 4. 15:30
A hazai befektetési alapok vagyona májusban is szolidan csökkent, a befektetők forintot és dollárt vettek ki, ugyanakkor eurót hoztak. A hónap első felében, amikor olcsó volt, inkább betették az eurót az alapokba, a második felében, amikor pedig hirtelen megdrágult, elkezdték kivenni. Sok pénz távozott a részvényalapokból, de jórészt intézményi befektetők műveletei miatt. Megállt viszont az ingatlanalapok zsugorodása.
Befektetési alapok
Alapok: megint búcsút intett pár tízmilliárd forint
Privátbankár.hu | 2012. május 17. 13:07
Áprilisban vegyes volt a kép a pénz- és tőkepiacokon, de a világ tőzsdéi gyengültek. Mindez nem kedvezett a hazai befektetési alapoknak, néhány üdítő kivételtől eltekintve a befektetők inkább visszaváltották papírjaikat. A zártkörű alapoknál, amelyek nagyrészt az államosított magánnyugdíj-vagyonban találhatók, még mindig tart a pénzkivonás, bár már csökken a nagysága.
Befektetési alapok
Olimpiai fémekbe fektető és mindenevő alapok indulnak
Privátbankár.hu | 2012. május 16. 14:37
A 2008 október elején indult londoni olimpia-témájú alap évi 8,6 százalékot fizet ki befektetőinek a napokban. A K&H Alapkezelő Olimpia Plusz néven újabb tőkevédett alapot indít, amelynek hozama az arany, az ezüst, a platina és a palládium árfolyamától függ. A Pioneer Alapkezelő pedig mindenevő, hedge fund-szerű abszolút hozamú alapot hoz létre.
Befektetési alapok
A végtörlesztés után is zsugorodnak a befektetési alapok
Eidenpenz József | 2012. május 11. 12:45
A végtörlesztés befejeződésével töredékére esett vissza a hazai alapokból havonta távozó tőke értéke, de nem szűnt meg teljesen a kiáramlás: áprilisban újabb 10,8 milliárd forint távozott. Elsősorban a bankbetét-szerűen használt pénzpiaci alapok zsugorodtak, néhány magasabb kockázatú termék népszerűsége azonban növekedett, mint a hedge fund-szerű abszolút hozamú alapoké.
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Trump elintézte: hét hónapja nem volt ilyen olcsó a dollár a magyaroknak
A hosszú hétége alatt is érdemben gyengült a dollár a forinttal szemben.
5 órája
MBH Bank elemzés
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
Piac&Profit cikkei
-
Az exportorientált országok, mint a magyar járnak a legrosszabbul Trump vámjai miatt
13:01
-
Nő az aranyvízumok népszerűsége, elsősorban oroszok és kínaiak vásárolják
12:12
-
Hoppá, most már kínai szankciók is jönnek
11:11
-
Meglepetés, lengyelek vették meg a britek egyik legnagyobb csomagküldő cégét
10:10
-
Mennyivel csökkent az átlagbérhez képest egy ingatlan törlesztője az évek alatt?
09:09
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Elhunyt Ferenc pápa
10:30
-
Beszólt az egri Régiségvásár: csak egy feltétellel költöznének
08:21
-
A kormány drogügyi biztosa szerint provokáció volt a Kutyapárt marihuánatüntetése, az alkoholfogyasztás kimaradt
07:41
-
Májusban újra Egerben találkoznak a kerekesszékes vívók
08:08
-
Putyin húsvéti tűzszünetet hirdetett
19:35
legolvasottabb
-
Zelenszkij az asztalra csapott, visszaszólt az Egyesült Államoknak
2025. március 29. 13:34
-
„Matolcsy György nagyon-nagyon sok mindent tud” – még visszaszállhat a kormányra az MNB-botrány
2025. március 30. 15:19
-
Nem találja ki, hogy kit vitt magával Moszkvába Szijjártó Péter!
2025. március 27. 10:35
-
Bokros Lajos: Magyarországon államcsőd nem fenyeget – de a növekedés sem, az infláció viszont igen
2025. április 19. 17:28
-
Nem áprilisi tréfa: háborognak a szlovákok
2025. április 12. 14:52
top 24
-
Még csak most jön a vihar – öt jel figyelmeztet a közelgő összeomlásra
2025. április 20. 14:41
-
Kína komoly figyelmeztetést küldött mindenkinek, aki szóba áll Trumppal
2025. április 21. 07:53
-
Balogh Petya: Trump a vámokkal az Amerika iránti bizalmat is kidobta az ablakon – Klasszis Podcast
2025. április 20. 17:12
-
Tilosban járó orosz gépeket fogtak el
2025. április 20. 15:48
-
Külföldi bankárok tűntek fel Moszkvában, Putyin visszacsalogatná a nyugati cégeket
2025. április 21. 06:04
