1p
Júniusban mérsékelt optimizmus uralkodott a világban és nálunk is, a forint erősödött, így a befektetési alapok piacán is pozitív jeleket voltak megfigyelhetőek. A legtöbb friss tőke a tőkevédett alapokba áramlott, miközben az abszolút hozamú alapok népszerűsége továbbra is töretlen.

Júniusban mérsékelt optimizmus uralkodott a világban, így nálunk is. A forint erősödött –  főleg a dollárhoz képest – a tőzsdék emelkedtek. Így természetesnek mondható, hogy a befektetési alapok piacán is pozitív jeleket láthattunk. A befektetők azért továbbra is a biztonságot tartják szem előtt, így a tőkevédett alapokhoz áramlott a legtöbb friss tőke. Az abszolút hozamú alapok népszerűsége töretlen, viszont a zártkörű alapoknál összességében megszűnni látszik a pénzkivonás.

A BAMOSZ tagok által kezelt befektetési alapok összvagyona 8,8 milliárd forinttal, azaz 0,3 százalékkal nőtt júniusban. A nettó eszközérték gyakorlatilag minden kategóriában emelkedett, a részvény és a vegyes alapok kivételével a tőkeáramlás iránya is kedvező volt. A hónap végén a BAMOSZ tagok összesen 3 118 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.


Forrás: BAMOSZ

A BAMOSZ adatai alapján a nyilvános nyíltvégű „hagyományos” értékpapír alapok adják az összvagyon többségét (61,7 százalékát). Az ilyen típusú termékekben kezelt vagyon az elmúlt hónapban 0,83 százalékkal nőtt, viszont ezúttal a kép az egyes alapkategóriák esetében igencsak eltért egymástól.

A pénzpiaci alapoknál összességében szolid 0,8 milliárd forintos tőkebeáramlás volt tapasztalható. Ezen belül egyértelmű a kép: forintból ki; dollárba, euróba be. Összességében 0,5 százalékos növekedés következett be ezen alapok összvagyonában.

A kötvényalapok már pozitívabb képet mutattak júniusban. Itt a tőkebeáramlás 2,3 milliárdos volt, az összvagyon pedig 2,8 százalékkal gyarapodott. Itt is megfigyelhető egyfajta tendenciát: hosszú hazai kötvényekből ki; rövid nemzetközi kötvényekbe be.

A tőzsdék esetében mind a fejlett, mind a fejlődő régióban emelkedés volt tapasztalható, a hazai index pedig felülteljesítő volt. Ezzel együtt a részvényalapoknál 4 milliárdos tőkekivonást láthattunk. A hozamok ugyanakkor ellensúlyozni tudták a tőkekivonást és összességében 0,4%-os emelkedést tapasztalhattunk a részvényalapok vagyonában.

Forrás: BAMOSZ

Az adatok alapján a  tőkevédett alapok ebben a hónapban is jelentős friss tőkét tudtak vonzani, amihez nyilvánvalóan hozzájárult, hogy három nagy alapkezelő is indított új alapokat ebben a kategóriában. A tőkebeáramlás 7,7 milliárd forint, a teljes vagyongyarapodás a kategóriában 2,3 százalék volt.

Az abszolút hozamú alapok szintén vonzóak voltak júniusban, hiszen 5,4 milliárdnyi friss tőke érkezett. Ennek az alapkategóriának a növekvő népszerűségét jelzi, hogy nem egy rövid fellángolás látható, hanem már hosszú ideje tart a folyamatos vagyonnövekedés. A kategória vagyongyarapodása a hónapban 4,1 százalékos volt.

A nyilvános ingatlanalapokból összességében 3,9
milliárdnyi tőke áramlott ki, ami 5,8 százalékos vagyoncsökkenést eredményezett. Annyi kiegészítést azonban mindenképpen tennünk kell, hogy az egyik jelentős zártvégű ingatlanalap nagyobb arányú hozamot fizetett ki június hónapban, így tulajdonképpen egy technikai csökkenésről beszélhetünk inkább.

A kisebb kategóriákat illetően a vegyes alapok kicsivel rosszabbul szerepeltek mint a többiek, mivel itt csak stagnálást láthattunk. Az egymilliárdos visszaváltást a hozamok ellensúlyozták.

Az árupiaci alapok  esetében ezzel szemben átlagon felüli teljesítmény volt tapasztalható. A kategória nagyságához képest jelentősnek mondható, közel 300 milliós tőke érkezett. A pozitív hozamok tovább növelték a kategória alapjainak vagyonát, így összességében 3,5 százalékos vagyongyarapodás volt látható az árupiaci alapoknál.

A zártkörű alapok vagyonában hosszabb idő óta először tapasztalható – igaz nagyon szerény összegű – , de összességében pozitív irányú tőkeáramlás.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30700 30380 30750 +0,10% 0 0 4 635 528 270 HUF 2025-08-18 17:06:53
MOL 3000 2972 3016 +0,81% 0 0 1 173 269 234 HUF 2025-08-18 17:05:17
MTELEKOM 1930 1910 1934 +0,63% 0 0 570 164 202 HUF 2025-08-18 17:13:09
RICHTER 10570 10430 10580 +0,57% 0 0 1 262 050 440 HUF 2025-08-18 17:07:29
OPUS 584 580 584 0,00% 0 0 53 860 987 HUF 2025-08-18 17:05:28
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Vámháború, zuhanó dollár és AI-őrület – mihez kezdjen egy magyar kisbefektető?
Gáspár András | 2025. július 25. 05:57
Ha a Trump-féle politika alapeleme a kiszámíthatatlanság, akkor ezzel kell együtt élnie a vállalatoknak és a befektetőknek is – véli Lesták Richárd, az MBH USA Részvény Alap portfóliómenedzsere, aki szerint a piac egyfajta árnyékkormányként fogja az elnök kezét is. Az amerikai vállalatok kilátásai továbbra is jók, a meglepően gyenge dollárnak is van ellenszere, az AI pedig nem hozza el az ingyenebédet, de olyan nyertesei lehetnek, akikre nem feltétlenül gondolnánk – interjú.
Befektetési alapok Hogyan fektessünk be bizonytalan időkben? Óvatosan is lehet építkezni!
Csernátony Csaba | 2025. július 16. 14:38
Geopolitikai feszültségek, gyenge forint, átalakuló állampapírpiac – Kiss Péterrel, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatójával beszélgettünk arról, milyen stratégiát érdemes követnie a kisbefektetőknek ebben az új korszakban.
Befektetési alapok Itt a fordulat: visszatért a lakosság az állampapírpiacra
Herman Bernadett | 2025. július 8. 10:05
A boltok helyett az értékpapírpiacon vásároltak be a családok májusban. Vettek mindent: állampapírt, befektetési jegyet, részvényt, de még a vállalati kötvényeket is, amelyeket úgy kerültek a Quaestor-botrány óta, mint a pestist. 
Befektetési alapok Van még tartalék a magyar részvényekben
Eidenpenz József | 2025. július 7. 15:08
Még mindig van tér a BUX emelkedésére, bár már most hatalmas növekedésen van túl az index – mondja Dudás Máté, az Erste Alapkezelő Zrt. szenior portfólió-menedzsere. A térségbeli részvényeket leginkább a háború húzza vissza, de még egy hosszan tartó konfliktus esetén is szép nyereséggel működhetnek a magyar tőzsdei vállalatok. A forintárfolyam viszont, úgy néz ki, mindenkinek jó azon a szinten, ahol van.
Befektetési alapok A fiatalok szeretik, ha nem egy vonatra ültetik fel őket és zakatoltatják a piacokkal
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. július 4. 14:11
A Privátbankár.hu – Alapkezelő Klasszis 2025 szavazáson a Legjobb Hosszú Kötvény Alap kategóriában első cég két szakértőjével, Simon Péter vezérigazgatóval és Gyetvai Károly értékesítési vezetővel átbeszéltük mindazokat a kérdéseket, amelyek ebben a gyorsan változó világban a befektetőket foglalkoztathatják.
Befektetési alapok Egy városnyi magyar mondott nemet az állampapírokra
Herman Bernadett | 2025. július 3. 05:42
Miközben az Államadósság Kezelő Központ szerint töretlen a bizalom, 48 ezerrel csökkent a lakossági befektetők száma. A névértékes adatok szépek, a piaci értékes számok már nem annyira. 
Befektetési alapok Új világrend jöhet, új nagyhatalmakkal, kriptovalutákkal
Herman Bernadett | 2025. július 2. 14:09
Mennyire érzik az amerikaiak a saját pénztárcájukon a vámokat, érdemes-e még az amerikai részvénypiacra befektetni, milyen világvaluta jöhet a dollár után, és elnézi-e Donald Trump Magyarországnak, hogy az ellenség Kínával üzletel – erről mondja el a véleményét Kardos Zsolt, a VIG Alapkezelő portfólió-menedzsere, aki amerikai részvényalapjával harmadik helyezést ért el a Privátbankár Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Helyén maradhat a forint, ha odafönt el nem tolják
Eidenpenz József | 2025. július 1. 15:15
A magyar részvények még mindig vonzónak számítanak, és a forint is stabil maradhat, ha a gazdaságpolitika kitart mellette. Nyugdíjas éveinkre gondolva érdemes nem csak részvényt tartani, a Gránit Alapkezelő vegyes és ingatlanalapokkal is csökkenti a kockázatokat. Interjú Mandl Gergellyel, a Gránit Alapkezelő és a díjnyertes Harmónia Vegyes Alap szenior portfóliómenedzserével.
Befektetési alapok Hogyan jöhet ki Magyarország jól a vámháborúkból?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2025. június 18. 15:15
Mik azok a békerészvények, és nyerhet-e Magyarország, valamint a régió az európai fiskális stimulussal, és számítanak-e újabb különadókra? – ezekről mondta el véleményét Czakó Ágnes, az OTP Alapkezelő szenior porfólió menedzsere, aki elnyerte az Év feltörekvő portfolió-menedzsere címet a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Mi vár Európára Trump vámpolitikájában, Magyarország hogyan jöhet ki a helyzetből?
Herman Bernadett | 2025. június 17. 15:01
Mik azok a békerészvények, és nyerhet-e Magyarország, valamint a régió az európai fiskális stimulussal, és számítanak-e újabb különadókra? – ezekről mondta el egy május végi interjúban véleményét Czakó Ágnes, az OTP Alapkezelő szenior porfólió menedzsere, aki elnyerte az Év feltörekvő portfolió-menedzsere címet a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2025 versenyén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG