3p
Júliusban is több tízmilliárd forint érkezett a hazai befektetési alapokba, miközben a júniusi statisztikák újra a bankbetétek térvesztését jelzik. Ezúttal főleg a tőkevédett és a likviditási alapokat kedvelték az emberek, de ingatlanalapokba is jutott pénz.

Júliusban a kánikula ellenére is voltak mozgások a befektetésialap-piacon, az ügyfelek újabb 59,8 milliárd forintot helyeztek el befektetési jegyekben, amit még 23,3 milliárd forintnyi árfolyamnyereség is növelt. Ezzel 4049 milliárd forint van a Bamosz.hu adatbázisában található nyilvános befektetési alapokban, amit még néhány zárt körű alap tőkéje is növel.

Mind a fornitban jegyzett, mind az eurós, mind a dolláros alapok tőkéje nőtt, az utóbbiaké 9,7 és 1,4 milliárd forintnyi devizával lett több. A legnépszerűbb kategóriának ezúttal a garantált (tőkevédett) alapok bizonyultak, néhány új konstrukció igencsak nagyra hízott. A közismerten kockázatkerülő hazai befektetők számára ez a kategória az egyik természetes célpont lehet, ha a banki kamatoknál valamivel magasabb hozamot próbálnak elérni. Majdnem húszmilliárd forintnyi friss tőke áramlott be ide.

 

A második 13,6 milliárd forinttal a likviditási alapok szintén alacsony kockázatáról híres kategóriája lett, de ingatlanalapokba is majdnem hétmilliárd ment, amelyeket sokan szintén eléggé biztonságosnak tartanak. (Bár a válság erre 2008-2009-ben eléggé rácáfolt.) A korábban megszokottnak megfelelően a nagyobb kockázatú abszolút hozamú alapok és a rövid kötvényalapok is népszerűek voltak. Annak ellenére, hogy az idén a részvénypiacok nagyon jól teljesítettek, a részvényalapokat nálunk nem kedvelik túlságosan, most is csak egymilliárd forint körüli tőke érkezett oda.

 

 

A legújabb, júniusi adatok szerint 51,2 milliárd forint távozott a lakossági bankbetétekből, majdnem pontosan ugyanannyi, mint amennyi a befektetési alapokban landolt. Nagyon valószínű, hogy az alapokba áramló pénz zöme bankbetétekből származik, a szokatlanul alacsonyra süllyedt banki kamatok miatt az emberek inkább befektetési jegyeket, kötvényeket, állampapírokat vásárolhatnak. (A lakossági állampapírok eladási statisztikái is kedvezőek, júniusban 38 milliárd forint ment oda.) A folyamat már tavaly ősz óta tart, amint az második grafikonunkról leolvasható.

 

Nyilvános alapok vagyona



Pénzáramlás Összvagyon Vagyonmegoszlás

(milliárd forint) (milliárd forint) (százalék)
Abszolút hozamú 3,7 362,0 8,9
Árupiaci -0,7 12,2 0,3
Dinamikus vegyes 0,2 2,0 0,1
Egyéb értékpapír 0,9 8,3 0,2
Egyéb pénzpiaci 0,9 381,8 9,4
Hosszú kötvény -1,3 150,0 3,7
Kiegyensúlyozott vegyes 7,2 176,0 4,3
Közvetett ingatlan -0,2 38,0 0,9
Közvetlen ingatlan 7,1 372,2 9,2
Likviditási 13,6 1 116,1 27,6
Óvatos vegyes 1,2 69,8 1,7
Részvény 1,0 241,3 6,0
Rövid kötvény 4,6 536,2 13,2
Szabad futamidejű kötv. 1,7 61,1 1,5
Származtatott 0,0 1,8 0,0
Tőkevédett 19,7 520,4 12,9
Összesen: 59,8 4 049,4 100,0
Alacsony kockázatú (ppiaci, likv., rövid kötv., tőkev.): 38,8 2 554,5 63,1
Magas kockázatú (rv., abszolút hozamú, árupiaci) 4,3 619,4 15,3
(Forrás: Bamosz-adatbázis, Privátbankár-számítás)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41100 40900 41990 -2,26% 0 0 15 908 394 950 HUF 2026-05-15 17:05:18
MOL 3992 3868 4000 +3,15% 0 0 1 814 786 192 HUF 2026-05-15 17:12:27
MTELEKOM 2510 2502 2526 -0,48% 0 0 1 106 177 070 HUF 2026-05-15 17:07:16
RICHTER 12590 12400 12640 -0,32% 0 0 2 307 163 240 HUF 2026-05-15 17:05:19
OPUS 307 291 312 +3,89% 0 0 75 012 563 HUF 2026-05-15 17:05:04
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Rekordösszeget buktak a magyar háztartások az iráni válságon
Herman Bernadett | 2026. május 9. 17:04
Több mint 390 milliárd forintot veszítettek márciusban az értékpapírjaikon a magyarok. Szerencsére ez csak átmeneti volt, áprilisban már emelkedtek az árfolyamok. 
Befektetési alapok Hatalmasat bukott a világ legnagyobb pénzügyi alapja
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 12:24
A közel-keleti háború gyengítette a globális részvényárakat.
Befektetési alapok Klasszis: íme a legjobb magyar befektetési alapok és alapkezelők, innovációk
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 12:37
A hazai befektetési alapok vagyona 2025-ben is dinamikusan nőtt tovább, meghaladta a 20 ezer milliárd forintot. A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2026 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb szakembereinek. Az Év Alapkezelője az Accorde Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere Lokietek Eszter, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere pedig Németh Gábor lett.
Befektetési alapok Százötven milliárd forintot buktak februárban a magyar családok az iráni háborún
Herman Bernadett | 2026. április 9. 15:13
Januárban még 420 milliárd forint árfolyamnyereséget tettek zsebre a háztartások az értékpapírjaikon, februárban már 150 milliárd forintot meghaladó veszteségük volt. Az állampapírok iránti kereslet elpárolgott. 
Befektetési alapok Gigászi összeget nyertek az OTP-sek januárban
Herman Bernadett | 2026. március 9. 19:21
Rekord rekord hátán: ilyen volt a januári értékpapírpiac Magyarországon. Vették az állampapírt, a befektetési alapokat, és gigantikus pénzeket kaszáltak a háztartások az OTP-részvényeken is. 
Befektetési alapok Vállalkozásba kezdene? Most pénzt kaphat egy jó ötletért
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 09:54
Új kockázati tőkealapot indít a Hiventures startupoknak. 
Befektetési alapok Fontos mérföldkőhöz érkezett a tőzsde sztárpapírja
Herman Bernadett | 2026. január 21. 13:01
Több mint százszorosára növelte induláskori nettó eszközértékét az OTP Alapkezelő és az OTP Bank által közösen fejlesztett, tőzsdén kereskedett, régiós befektetési alap. Kevesebb mint két év alatt az OTP CETOP UCITS ETF kezelt vagyona átlépte a100 millió eurót. A Kelet-Közép-Európa 25 legnagyobb forgalmú és kapitalizációjú részvényét egyetlen eszközbe sűrítő alap 10 euró névértékű befektetési jegye a magánbefektetők körében is kiugró népszerűségnek örvend.
Befektetési alapok A Raiffeisentől igazolt a Hold Alapkezelő
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 11:26
Frissen érkezett szenior portfoliókezelőjük 12 év után váltott. 
Befektetési alapok Kijöttek a számok: az erős forinton buktak, az OTP-n viszont nyertek a magyar kisbefektetők
Herman Bernadett | 2026. január 7. 14:39
Az október végi Takarékossági Világnap után rákapcsoltak a kisbefektetők: dőlt a pénz az alapokba, az állampapírokba, de még a részvénypiacra is. Aki megtartotta az OTP-részvényeit, elégedetten dörzsölheti a tenyerét. 
Befektetési alapok Zsiday Viktor bejelentette, hogy befejezi portfóliómenedzseri pályafutását
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 13:21
Az általa kezelt Citadella befektetési alap beolvad a HOLD Alapkezelő már meglévő abszolút hozamú, HOLD Columbus alapjába.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG