Ingatlanalapok
Befektetési alapok
Így védekezhetünk az infláció ellen most - Klasszis podcast
Eidenpenz József - Izsó Márton Artúr | 2024. július 4. 05:38
A kötvények és betétek korának vége a magas infláció miatt, az infláció elleni védelmet ingatlanalapokkal és részvényalapokkal lehet biztosítani hosszabb távon.
Befektetési alapok
Ingatlanalapok: kiemelkedő eredmények nehéz piaci helyzetben
PR | 2024. március 13. 08:58
Noha a tavalyi- év jelentős kihívásokat tartogatott a hazai és a nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiacon, az ingatlanalapok és a magyarországi befektetési alapkezelők szempontjából 2023 kifejezetten eredményes évnek volt tekinthető. Ezen belül pedig kiemelkedően teljesítettek a Gránit Alapkezelő ingatlanos termékei. Az elemzők várakozása szerint a következő években az ingatlanbefektetések volumene emelkedni fog hazákban és a régióban, ami új lendületet adhat a kereskedelmi ingatlanpiacnak, és kedvezően hathat az ingatlanalapok teljesítményére is. A hazai és nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiac, valamint az ingatlanalapok tavalyi teljesítményéről és idei kilátásairól beszélgettünk Pozsgai Gáborral, a Gránit Alapkezelő értékesítési vezetőjével és Duha Bencével, szenior értékesítési és terméktámogatási menedzserrel.
Befektetési alapok
Egy vagy két számjegyű hozam jutott az ingatlanalap-befektetőknek tavaly?
Eidenpenz József | 2024. január 26. 05:41
Nagy átlagban elmaradtak az évi tíz százaléktól a hazai ingatlanalapok hozamai tavaly, de volt néhány kivétel. Ennek számos oka lehet, nem csak a gazdaság és az ingatlanpiac lehűlése, még a kamatszint és a forint is belejátszhatott.
Részvény / Deviza / Áru
Öt dologra figyelnek a héten, 385 forintnál az euró
Eidenpenz József | 2023. december 18. 12:24
Ezen a héten is egy sor fontos esemény és adat érkezik, a forint súrolta a 385-öt, az OTP száguld, a BUX közelít a rekordjához. Bár az arany nehezen tud elszakadni a 2000 dollártól, vannak biztató fejlemények. Meredeken nőtt a művészi kriptoérmék forgalma.
Részvény / Deviza / Áru
Ingatlanalapokban utazik? Fontos üzenetet küldtek Matolcsy Györgyék
Privátbankár.hu | 2023. december 18. 11:22
Az MNB szerint törekedni kell a legalább 180 napos visszaváltású ingatlan befektetési jegyek sorozatainak kibocsátására, forgalmazására.
Részvény / Deviza / Áru
Ismét változtattak az ingatlanalapokra vonatkozó szabályokon
Privátbankár.hu | 2023. október 3. 20:14
A 180 napos visszaváltási idejű befektetési jegyek legkisebb arányát emelték meg.
Befektetési alapok
Mit várhatunk most az ingatlanalapoktól?
Eidenpenz József | 2023. július 3. 18:04
Hogyan növeli az infláció egy ingatlanalap hozamát, lehet-e bérleti díjakat emelni, esnek-e az ingatlanárak, milyen mély nyomokat hagyott a Covid? Lehet-e kapni a korlátozott mennyiségű ingatlanbefektetési jegyekből, és mi az értelme a devizafedezésnek? Interjú Gyetvai Károllyal, a Raiffeisen Alapkezelő értékesítés-támogatási vezetőjével.
Befektetési alapok
Merre tovább, ingatlanalapok?
Eidenpenz József | 2023. június 23. 15:31
Tavaly a tőkepiaci turbulenciák ellenére is jó, többnyire két számjegyű hozamot értek el a hazai ingatlanalapok. Mi volt ennek az oka? Fennállnak-e még a kedvező körülmények, amelyek ezt előidézték? Mehet-e ez így tovább? – kérdeztünk alapkezelőket.
Befektetési alapok
Csoda történt a magyar ingatlanalapokkal
Eidenpenz József | 2023. május 8. 05:49
Tavaly borzasztó év volt világszerte a tőkepiacokon, majdnem minden befektetési termék ára nagyot esett, a részvényeké, a kötvényeké, az ingatlanoké egyaránt. A magyar ingatlanalapok mégis bőven a vízvonal fölött tudtak maradni, sőt több közülük kétszámjegyű hozamot ért el. Hogyan lehetséges ez?
Befektetési alapok
Ingatlanalap ingatlan nélkül, avagy az alapkezelési szabályok megkerülése
Dr. Gál István | 2023. április 24. 14:45
Ingatlanalap ingatlan nélkül?! A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti tevékenysége során már több alkalommal találkozott ezzel a jelenséggel, annak ellenére, hogy rendszeresen kommunikálja azon álláspontját, amely szerint egy ingatlanalapként bejegyzett befektetési alapnak mindenképpen tartalmaznia kell közvetlen ingatlanbefektetést (ingatlant). A befektető ugyanis joggal várja el, hogy amennyiben egy ingatlanalap befektetési jegyét vásárolja meg, akkor az alapban valóban szerepeljen ingatlan. Szerencsére ez a probléma a nyilvános ingatlanalapokat nem érinti, és a zártkörű ingatlanalapok esetében sem tekinthető általánosnak.
Befektetési alapok
Ha a befektetésed ESG, sokat tettél a bolygóért, és még jó hozamod is lehet
Eidenpenz József | 2022. július 5. 05:17
Mit tehet egy kisbefektető a bolygó, a társadalom fenntartható fejlődéséért? Számíthat-e jó hozamra, aki ESG-alapból vásárol? Mitől lesz fenntartható egy ingatlanalap? Interjú a Raiffeisen Alapkezelő vezérigazgatójával, Simon Péterrel.
Befektetési alapok
Turbulens időkben felértékelődik a diverzifikáció szerepe
Privátbankár.hu | 2022. május 21. 13:13
A háborúról, gazdasági nehézségekről és tőkepiaci turbulenciákról szóló hírek nem jelentik azt, hogy ne lenne érdemes befektetni. A Raiffeisen Alapkezelő az aktív portfólió-kezelésben hisz, és abban, hogy ilyenkor ingatlanbefektetésekkel, kisebb mennyiségű árupiaci termékkel is érdemes színesíteni a portfóliót. Interjú Gyetvai Károllyal, a Raiffeisen Alapkezelő vezető értékesítés támogatójával.
Befektetési alapok
Sikerült a bravúr, egyik ingatlanalapunk sem veszített tavaly
Eidenpenz József | 2021. január 19. 14:34
A hirtelen kitört gazdasági válság, a lezárások, korlátozások ellenére is pozitív hozammal zártak a lakosságnak szánt hazai ingatlanalapok. A mezőny vegyes, vannak az állampapírok hozama alatt és felett teljesítő sorozatok egyaránt, de az egyes alapok összetétele és befektetési politikája is rendkívül különböző. Erre az évre mindenki gazdasági fellendülést vár, ami pozitívan hathat a szektorra, de kockázatok is bőven akadnak.
Befektetési alapok
Mi lesz veletek, ingatlanalapok? Nyolc új grafikon és több intő jel
Eidenpenz József | 2020. november 10. 05:04
A jó hír, hogy a hazai ingatlanalapok helyzete stabil, tőkével bőven el vannak látva. A hozamaik a válság ellenére pozitívak maradtak, bár több esetben eléggé szerények. A rossz hír, hogy ez nem feltétlenül marad így, ha a válság elhúzódik. A bérleti díjak hozama emelkedett, de az ingatlanokat leértékelhetik. Erre már volt példa az idén.
Befektetési alapok
Ingatlanalapjaink a vészhelyzetben, nyolc grafikonban elbeszélve
Eidenpenz József | 2020. június 4. 06:07
Volt némi pénzkivonás az ingatlanalapokból a veszélyhelyzet márciusi kihirdetése után, de messze nem akkora, mint 2008-ban. Április óta pedig több alapba ismét friss tőke áramlik be. A hozamok is többnyire pozitívak maradtak, kevés kivétellel. A veszély azonban nem múlt el teljesen, egy elhúzódó válság még megviselheti a szektort. A tét pedig komoly, 1487 milliárd forint sorsa.
Befektetési alapok
Nagyot nőhet az ingatlanbefektetések szerepe a következő években
Eidenpenz József | 2020. május 14. 06:06
A hazai ingatlanalapokban levő irodaházak, kiskereskedelmi üzletláncok értékét egyelőre nem befolyásolja a válság, a budapesti raktárakért, elosztóközpontokért pedig egyenesen sorban állnak az online áruházak. Az infláció is nőhet hosszú távon, a kötvényhozamok pedig alacsonyak, így az ingatlanbefektetések szerepe felértékelődhet. Interjú a Diófa Alapkezelő Zrt. szakembereivel.
Befektetési alapok
Túlteljesítette az állampapírokat tavaly a magyarok kedvence
Eidenpenz József | 2020. január 10. 06:07
Az utóbbi években legjobban az ingatlanalapok vagyona nőtt. Bár az MNB tavaly tavaszi, tiltással felérő ajánlása megakasztotta a fejlődésüket, maradt bennük bőven pénz. A hozamokra pedig nem lehetett panasz, ezek minden lakossági állampapírt túlszárnyaltak.
Befektetési alapok
Az MNB állította meg az ingatlanalapokat, de igazán a szuperkötvény tett be nekik
Eidenpenz József | 2019. július 29. 06:06
Lefelé tartó ágban vannak az ingatlanalapok, mármint ami a tőkéjüket illeti, a hozamokban inkább kisebb pozitív változás valószínű. Az MNB új rendelete csak megakasztotta a további méretnövekedést, az új államkötvény a jelek szerint kifejezetten tőkekivonást indított el. De egyelőre ez nem feltétlenül baj.
Befektetési alapok
Még pár évig kitarthat az ingatlanpiac lendülete
Privátbankár.hu | 2019. július 9. 15:00
Amíg van megfelelő termék a piacon, nem várnak jelentős visszaesést a következő két évben a hazai ingatlanpiacon a Diófa Alapkezelőnél. Nyitottak az új akvizíciókra, ingatlanokat fejlesztenek, portfóliót tisztítanak. Interjú Borbély Miklós befektetési vezetővel.
Befektetési alapok
Ingatlanalapok: Az akció sikerült, a további fejlődésnek lőttek?
Eidenpenz József | 2019. június 4. 18:17
Miután az MNB nem kötelező érvényű, de erős nyomásgyakorlásnak tűnő ajánlással szabályozta újra az ingatlanalapok piacát, két héttel ezelőtt megállt, majd csökkenésbe fordult az alapok növekedése. Elvileg új sorozatokat hozhatnak majd létre, ezek már várhatóan nem lesznek olyan népszerűek. A legnagyobb alapok jelenleg nem fogadnak új befektetéseket.
Befektetési alapok
Amivel még lehetett két számjegyű hozamot elérni
Eidenpenz József | 2019. május 24. 09:15
A Raiffeisen Ingatlan Alap két számjegyű hozamával tűnt ki az utóbbi években. Kezelője szerint egy pár évig még fennmaradhat a kedvező piaci környezet. A hozam nagy része fenntartható, bérleti díjból származik, csak kisebb része egyszeri tételekből. Interjú Scharek Zoltán vezérigazgató-helyettessel, ingatlanbefektetési vezetővel.
Befektetési alapok
Ha nincs magyar reálkamat, fektessünk más devizába
Eidenpenz József | 2019. május 14. 06:06
A kötvényalapok kezelőinek dolga nagyon nehézzé vált az utóbbi években az alacsony kamatszint korában, de még mindig vannak technikák, amikkel jó hozamot lehet elérni – mondja Kovács Szilárd, az Erste Alapkezelő portfólió-menedzsere. Az egyik megoldás, hogy a környező országok magasabb hozamú állampapírjait vásárolják, hol forintra fedezve, hol az erősebb forintot kihasználva. Az intézményi ingatlanpiaci fellendülés még kitarthat Magyarországon. Interjú.
Befektetési alapok
Félnek a következő válságtól? Belenyúl az ingatlanalap-szektorba az MNB
Eidenpenz József | 2019. április 3. 16:38
Az MNB új ajánlása nyomán a befektetési alapkezelők által május közepétől kibocsátott új ingatlanalapok, illetve a meglévő ingatlanalapok új sorozatainak befektetési jegyeit legalább 180 naptári nap után lehet csak visszaváltani. A módosítás a már az ügyfeleknél lévő korábbi befektetési jegyeket nem érinti. A lépés az alapkezelési piac biztonságát, illetve sérülékenysége csökkentését szolgálja. Biztonságos? Sérülékeny?
Állampapír / Kötvény
De mégis, mit kezdjek pár millió forintommal?
Eidenpenz József | 2019. január 30. 17:01
A kamatok változatlanul alacsony szinten vannak, a felfutás több befektetési piacon már nagyon régóta tart. Mit érdemes most vásárolni, a tipikus kisbefektetőknek milyen főbb termékeket érdemes nyomon követni? Ha jól akarunk aludni, akkor főleg egy dolgot.
Befektetési alapok
Új ingatlanalapot hozott létre Csányi Sándor kockázatitőke-befektető cége
Csabai Károly | 2019. január 29. 14:08
Ez már a második ingatlanalapja a Bonitás Befektetési Alapkezelő Zrt.-nek, az elsőt 2017 végén hozta létre, mely a forrásai közel felét fektette be eddig.
Részvény / Deviza / Áru
Mi jön a félelem éve után? Trump tőzsdebarát lesz?
Eidenpenz József | 2019. január 22. 12:30
Tavaly mindentől megijedtek a befektetők, minden várakozást alulmúló, száz éve nem látott pocsék éve volt a tőkepiacoknak. Miután minden rosszat beáraztak, az idén megnyugvás következhet. Lassan jön a következő elnökválasztás az USA-ban, ami tőzsdebarát politikát szokott hozni – mondja a CIB Alapkezelő.
Befektetési alapok
Tőkerobbanás után – érdemes-e még ingatlanalapba fektetni?
Eidenpenz József | 2019. január 10. 18:15
Az ingatlanalapok tőkéje nagyjából két év alatt megduplázódott, a hozamuk viszont rendkívül különböző volt tavaly, évi 2,2 és 14,4 százalék között. Mi lehetett ennek az oka? Miért baj az, ha valakinek túl sok pénze van?
Befektetési alapok
Mi lesz, ha megint krach lesz? Mennyit kockáztatnak a magyarok?
Eidenpenz József | 2018. december 11. 06:06
Az alacsony kamatok miatt százmilliárdok áramolhattak viszonylag kockázatos befektetésekbe, mint részvények, ingatlanok, vállalati kötvények. A 2007 végi békebeli helyzethez képest ugyan nem szembetűnő a növekedés, az utóbbi három év azonban alaposan átrendezte a képet. Alapokon, biztosításokon, pénztárakon keresztül és közvetlenül is kockáztat a magyar.
Befektetési alapok
Sikeresen kiszorították a biztonságot, nagy rendet vágna nálunk egy újabb válság
Eidenpenz József | 2018. november 22. 18:51
A magyar lakosság híresen kockázatkerülő, korábban főleg bankbetétekbe, kötvényalapokba, újabban állampapírokba, ingatlanalapokba fektette a pénzét. Az utóbbi években az alapokon belül a kockázatosabb formák nyertek teret, ami miatt egy újabb válság eléggé durva hatásokkal járhat. Sokkal több forog kockán, mint a Lehman-válság idején.
Befektetési alapok
Ez már a mánia? Robbant az ingatlanalapok vagyona
Eidenpenz József | 2018. október 17. 17:37
Szédítő sebességgel emelkedik az ingatlanalapok vagyona, már az 1400 milliárd forintot ostromolja, és az emelkedés gyorsulni látszik. Az egyes alapok teljesítménye nagyon vegyes, 2-től 14 százalékig. A nagyobb hozam azonban lehet, hogy egyben magasabb kockázatot is jelent.
Befektetési alapok
Kik verték meg jobban a BUX indexet 20 év alatt?
Eidenpenz József | 2018. június 12. 12:46
Ma 22-szer annyi tőke van a hazai befektetési alapokban, mint húsz éve, de a struktúra átalakult, tolódik a kockázatkedvelőbb formák felé. Az Aegon Alapkezelő húsz éves, részvényalapja meghaladta a BUX teljesítményét. Egyes részvényeink szintén túlszárnyalták azt, másokat viszont veszteséggel vezettek ki a tőzsdéről.
Befektetési alapok
Meddig maradhat slágertermék az ingatlanalap?
Eidenpenz József | 2018. május 17. 06:06
A hazai üzleti célú ingatlanok árának fellendülése akkor kezdődött, amikor az ország adósbesorolása javult, és még évekig tovább tarthat. Sőt, ha sokáig marad az alacsony kamatok korszaka, amire van esély, akár 5-10 évig is maradhat a kedvező környezet. Az ingatlanalapok jegyeiből azonban csak egy bizonyos mennyiség vásárlását javasolják a szakemberek. Interjú.
Befektetési alapok
A kötvényekből ingatlanalapokba mennek az idén a befektetők
Eidenpenz József | 2018. május 7. 06:06
Valószínű, hogy tartósan kell viszonylag alacsony kötvényhozamokra berendezkednünk, és erre az évre nem vár jó kötvénypiaci teljesítményt itthon az Erste Alapkezelő. A kisbefektetők egy része kötvényalap helyett ingatlanalapot választ. A világgazdaságban még évekig tarthat a fellendülés, a részvénypiacokon ezért jöhet még egy felívelő szakasz, ebből nem érdemes kimaradni, vagyis nem kellene minden kockázatot leépíteni. Interjú Varga Zalán értékesítési és termékfejlesztési igazgatóval.
Befektetési alapok
Mit válassz, ha nyugdíjas éveidre szeretnél takarékoskodni?
Eidenpenz József | 2018. május 2. 06:06
Diverzifikált, többféle eszköz között megosztott befektetésre van szükség, amely kellően porlasztja a kockázatot. Ezek jó eséllyel hozamot is tudnak termelni, és biztonságot is tudnak adni – mondja Benczédi Balázs, az MKB-Pannónia Alapkezelő vezérigazgatója. Mikor jön a várva várt nagy kötvénypiaci fordulat?
Befektetési alapok
Jó kis évük volt a hazai ingatlanalapoknak tavaly – ennyivel lehetett gazdagodni
Eidenpenz József | 2018. január 12. 06:06
Tavaly a Magyarországon működő nyilvános ingatlanalapok átlagos hozama évi 4,7 százalékos volt, ami eléggé szép teljesítmény a kamatszinthez képest. Még jobb az eredmény, ha csak a forintban kibocsátott papírokat figyeljük. A változó kamatozású lakossági állampapírokat azonban így sem sikerült nagy mértékben túlszárnyalni.
Részvény / Deviza / Áru
Még nem túlárazott a hazai lakáspiac
Privátbankár.hu | 2017. december 6. 12:30
Az ingatlanpiac Magyarországon a jelek szerint még nem túlárazott, jelentős tartalékok vannak, az árak és a hitelfelvételi kedv is jóval elmarad a többi országban szokásostól. A Duna House Cégcsoport öt területen is megpróbál terjeszkedni, fejlődni, például a lengyel piacon, ahol még hatalmas tartalékok vannak. Ingatlanalapját hozama mellett az értékesítési helyek növelésével is népszerűbbé tenné.
Részvény / Deviza / Áru
Merre tart az ingatlanpiac? Vaskos hozamot jelenthet, ha ebbe fektetsz
Eidenpenz József | 2017. december 5. 12:30
Már két tőzsdei cég jelentkezett szabályozott ingatlanbefektetési társaságnak, ami jelentős adóelőnyöket és vaskos osztalékfizetést jelenthet tulajdonosaiknak. Ilyen cégek csak a tőzsdén lesznek kaphatók. A szakemberek szerint még egy darabig fennmaradhat a jelenlegi pozitív környezet a hazai ingatlanpiacon, hosszú távon azonban nemigen mernek jósolni.
Befektetési alapok
Már a magyar piacon sincs biztos nyereség - hova kerülnek a megtakarításaink?
Gáspár András | 2017. november 9. 06:10
A régi rossz tapasztalatok miatt a magyar kisbefektetők számára méginkább felértékelődött a biztonság fogalma - mind a szolgáltatók, mind pedig a befektetési lehetőségek kiválasztásánál ez az elsődleges szempont. A befektetői környezet nagyot változott, nincs biztos nyereség - változott a megtakarítások szerkezete, szépen bővül a befalapok vagyona, de rengeteg pénz áramlik ki az ingatlanpiacra is. Interjú Schuszter Péterrel, a Generali Alapkezelő elnök-vezérigazgatójával.
Ingatlan
Óriási üzletet kötöttek a West Enddel szemben
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 1. 11:54
Az OTP Ingatlanbefektetési Alap megvásárolta a belváros egyik legnagyobb irodaházát.
Befektetési alapok
Már épp bezárták volna a 12 milliárdos alapot, amikor jött a Konzum
Privátbankár.hu | 2017. július 28. 16:05
Miután a fő befektetők már a kiszállást tervezték, a Diófa elkezdte bezárni a 12 milliárdos ingatlanalapot - aztán jött a Konzum, és átvette.
Befektetési alapok
45 milliárd forintot tettek befalapokba a magyarok
Privátbankár.hu | 2017. április 20. 17:45
Favoritnak most is az abszolút hozamú az ingatlanalapok tűntek.
Befektetési alapok
Nem biztos, hogy nyakunkon az azonnali részvénypiaci lejtmenet, lehet ebből lassú lecsorgás is
Eidenpenz József | 2017. március 31. 06:06
A tőkevédett alapoknak jelenleg nem kedvez a piaci környezet. A kötvénypiacok és a részvénypiacok jövője is bizonytalan, jobb, ha a befektetők megosztják tőkéjüket többféle befektetés között, vagy vegyes alapot vásárolnak. A forint tovább ingadozhat egy bizonyos sávban. Interjú Dzsubák Attilával, az MKB Alapkezelő vezérigazgatójával.
Befektetési alapok
Némi kockázatvállalással most is lehet jó befektetéseket találni
Gáspár András | 2017. március 30. 06:05
A magyar lakosság ismét a kevésbé kockázatos eszközök felé fordult, 2016-ban sokan választották az ingatlanalapokat – az Erste Ingatlan Alap vagyona már 320 milliárd forint fölött jár. Az állam magas kamattal csábítja magához a lakossági befektetőket, de némi kockázatvállalással még a mostani környezetben is lehet találni jó befektetéseket a piacon. Varga Zalánnal, az Erste Alapkezelő értékesítési igazgatójával beszélgettünk.
Befektetési alapok
Mennek-e még az ingatlanárak, mi várható az ingatlanalapoktól? Interjú
Eidenpenz József | 2017. március 29. 06:07
A Raiffeisen Ingatlan Alap kezelője felfutást érzékel az üzleti célú ingatlanok piacán, a hozamelvárások lejjebb jöttek, az objektumok felértékelődnek. Ez a folyamat még pár évig eltarthat. A tipikus lakossági befektetőknek azonban inkább vegyes alapokat ajánlanak, ahol csak a kockázati szintről kell dönteniük. Interjú Váradi Zoltánnal, a Raiffeisen Alapkezelő vezérigazgató-helyettesével
Befektetési alapok
Megverték az ingatlanalapok a magyarok kedvenc állampapírját?
Eidenpenz József | 2017. január 19. 15:24
Az ingatlanalapok vagyona gőzerővel nőtt tavaly, tolták be a hozamra vágyó kisbefektetők a pénzt, a hozamok azonban nem mindig voltak teljesen meggyőzőek. Azért négy nyilvános alapnak is sikerült a Kamatozó Kincstárjegyek 2015 végi kamatát túlszárnyalnia, hol többel, hol kevesebbel. De mi várható ez után?
Befektetési alapok
Mégis, mit adtak nekünk eddig az ingatlanalapok?
Eidenpenz József | 2016. november 17. 17:35
Egyharmadával nőtt a magyarországi ingatlanalapok vagyona az elmúlt évben - megnéztük, mennyi hozamot értek el, de az állampapírokat csak éppen hogy utol tudták érni.
Befektetési alapok
Mindenki az ingatlanokon akar meggazdagodni - egy dologról sokan megfeledkeznek
Privátbankár.hu | 2016. november 7. 07:52
Óriási tévhit, hogy ha nagy nehezen eldöntöttük, hova fektessük be a pénzünket, nyugodtan hátradőlhetünk. Ha nem akarunk bukni, figyelni kell ugyanis azt is, hogyan alakulnak befektetéseink.
Részvény / Deviza / Áru
Egymás után dőlnek be a brit ingatlanalapok, a forint viszont kezd erőre kapni
Fellegi Tamás | 2016. július 7. 10:40
Két héttel a brit népszavazás után jönnek a fájdalmak: a brit ingatlanalapokból úgy menekül a pénz, hogy lassan mindegyik beszünteti a fizetést, pont, mint 2008-ban. A tőzsdék viszont ma épp megnyugszanak, a forint megpróbál talpra állni a két hetes sokk után. A pesti börzén a Mol száguld, de az OTP is szépet emelkedik.
Friss
Nemzetközi
Orbán Viktor fellélegzett az orosz-amerikai tárgyalások miatt
Erről is beszélt egy mai sajtótájékoztatón.
5 órája
MBH Bank elemzés
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Defekt miatt csapódott a szalagkorlátnak egy autó az M3-ason - Videó
20:11
-
Kövér László és a Fidesz az első, aki a rendszerváltás óta tiltatott ki képviselőket a parlamentből
18:11
-
Egri Csillag Weekend - ezzel nyit az egri május
13:57
-
Családi betörés
12:58
-
Megszűnik az ingyenes egy órás parkolás az Agria Parkban
10:44
legolvasottabb
-
Visszavonta Ferenc pápa halála miatti részvétnyilvánításait az izraeli kormány
2025. április 25. 17:31
-
„Matolcsy György nagyon-nagyon sok mindent tud” – még visszaszállhat a kormányra az MNB-botrány
2025. március 30. 15:19
-
Bokros Lajos: Magyarországon államcsőd nem fenyeget – de a növekedés sem, az infláció viszont igen
2025. április 19. 17:28
-
Nem áprilisi tréfa: háborognak a szlovákok
2025. április 12. 14:52
-
Mintha hirtelen 450 forint fölé ugrana az euró: küszöbön a devizaháború?
2025. április 23. 17:07
top 24
-
Megkongatta a vészharangot Lengyelország elnöke
2025. április 28. 06:46
-
Vámháború? Semmiség! Egy másik fronton vághatja igazán tönkre Amerikát Donald Trump
2025. április 28. 05:44
-
Globális válság fenyeget, itt vannak a vészjósló jelek
2025. április 28. 15:33
-
Tele a kotta, a forintot beküldték a parkolóba
2025. április 28. 12:01
-
Trump első 100 napja – merre viszi Amerikát?
2025. április 28. 09:31
