5p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Lefelé tartó ágban vannak az ingatlanalapok, mármint ami a tőkéjüket illeti, a hozamokban inkább kisebb pozitív változás valószínű. Az MNB új rendelete csak megakasztotta a további méretnövekedést, az új államkötvény a jelek szerint kifejezetten tőkekivonást indított el. De egyelőre ez nem feltétlenül baj.

Lehet, hogy az új szuper-államkötvény (MÁP Plusz) komolyabban átrendezi a megtakarítások piacát? Az ingatlanalapok napi szintű tőkéjének vizsgálatából erre lehet következtetni.

“A befektetési alapok esetében az elmúlt hónapban a tőkeáramlások eredője mínusz 179 milliárd forintot mutat” – írta az alapkezelők szervezete, a Bamosz nemrég júniusi hírlevelében. Vagyis ennyit vontak ki az alapokból összesen, míg az egyel korábbi hónap, a május még inkább stagnálást mutatott.

Egészen biztosan nagy szerepe volt ebben a június elejétől kapható “szuperállamkötvénynek”, a MÁP Plusznak. Amiből óriási mennyiséget vásároltak, részben a többi állampapír-sorozat terhére is. (Lásd: Nem jókedvükben bocsátották ki a szuperállamkötvényt - nagy szüksége volt rá Orbánéknak.)

22 hónapja nem volt ilyen

Júniusban a kötvényalapokból 71 milliárdnyi tőkét vontak ki a befektetők, az ingatlanalapokból 48 milliárd távozott. Pedig előtte 22 hónapig, közel két évig nem volt tőkekivonás az ingatlanalapokból. A Bamosz még megjegyezte, hogy a visszaváltások nem érintették az eurós és a dolláros ingatlanalapokat.

Áttekintettük a fontosabb, nagyobb ingatlanalapok napi szintű tőke mozgásait. (Kihagytuk a zárt körű, a devizában jegyzett és a más ingatlanalapokba fektető sorozatokat.) Ha ilyen részletesen vizsgáljuk a kérdést, megállapítható, hogy pontosan május 15-én megállt az ingatlanalapok vagyonának fejlődése. (Az ábrán hármas számmal jelölve.)

Az MNB megtörte, az állam elszippantja

Ekkor lépett életbe az MNB ajánlása, amelynek a lényege, hogy a jövőben vásárolt ingatlanalap-sorozatoknál fél éves visszaváltási határidőt kell alkalmazni. A korábbi befektetésijegy-sorozatokra pedig eladási maximumot állapítottak meg. Ez lényegében az eladások felfüggesztésével járt. Ekkor azonban inkább stagnálás és lassú lecsorgás kezdődött.

A négyes számmal jelzett június eleji napoktól azonban egyértelműen visszaesés indult meg az ingatlanalapok vagyonában, ami nemcsak júniusban, de júliusban is, a mai napig tart. (De múlt csütörtökig, a legfrissebb adatok napjáig mindenképpen.) E szakasz kezdete is napra pontosan megegyezik a MÁP Plusz jegyzésének kezdetével.

Ingatlanalap, mint menedék?

Az egyes számmal azt jelöltük az ábrán, hogy tavaly év végén, novemberben, decemberben elképesztő ütemben, meredeken nőtt az ingatlanalapok vagyona. Annak ellenére, vagy talán éppen azért, mert a tőkepiacokon csúnya korrekció volt, a részvénypiacok nagyot estek.

A menedéknek számító eszközök, mint az arany vagy az ingatlan, év végén vonzóvá váltak. De az is szerepet játszhatott, hogy az év végével nem árt feltölteni a tbsz– és nyesz-számláinkat az adókedvezmények kihasználásához.

A kettessel jelölt kisebb megtorpanásra, majd januári stagnálásra pedig az a magyarázatunk van, hogy a december 31-ével lejárt, öt-hat évvel korábban nyitott tbsz-számlák egy részét likvidálták, felvették róluk a pénzt.

Mit tegyél, ha ingatlanalapod van?

Az alapok tehát újabb, nagyon erős konkurenciát kaptak. De mit jelent mindez azok számára, akik ingatlanalapokban tartják a pénzüket? Nem feltétlenül van nagy jelentősége. A korábban, tehát május közepe előtt megvásárolt befektetési jegyeknél a visszaváltási határidők és egyéb feltételek változatlanok.

Ha az alapokból kiáramlik 10-20, sőt 30 százaléknyi tőke, az a működésükben még nem okozhat problémát. Valójában eddig amiatt főtt az alapkezelők feje, hogy mit kezdjenek a rengeteg beáramló pénzzel. Ennek elköltése ingatlanokra időigényes, költséges, és mi történik, ha a befektetők elkezdik kivonni a tőkét? Ami most el is kezdődött.

Vegyes alap, nem ingatlan

Így vélhetően még nem is igazán tudták, nem is igazán akarták a nagyobb ingatlanalapoknál a befolyó hatalmas összegeket elkölteni. Az ingatlanarány a befolyó tőke hígító hatása miatt egyes esetekben 50 százalék környékére esett. Így ingatlanalap helyett a legtöbbjük “ingatlantartalmú vegyes” alapnak tekinthető.

Ez most jól jön, nagy biztonsági puffert jelent. Akik benne vannak az alapban, azoknak pedig a – tőkekivonás miatt – emelkedő ingatlanarány magasabb hozamot jelenthet a közeljövőben. Hiszen a likvid eszközök, pénztartalékok alig kamatoznak valamit, érdemleges hozam az ingatlanokból, azok bérleti díjából keletkezik.

Fontosabb forintos ingatlanalapok hozama
(2019.07.25.)
Alap neve 6 hó* 1 éves 3 éves 5 éves Nettó eszközérték
Duna House Magyar Lakás Ingatlanalap A sor. 4,26% 8,67% 5 003 437 906
Erste Ingatlan 1,09% 2,33% 2,31% 2,56% 515 365 684 721
Európa Ingatlan A sorozat 4,50% 7,96% 6,07% 4,79% 17 993 175 753
MPT Ingatlan Alap A sorozat 0,92% 2,88% 2,58% 2,70% 191 151 707 203
MPT Ingatlan Alap I sorozat 1,37% 3,78% 3,44% 24 913 185 357
OTP Ingatlan 0,18% 1,96% 2,75% 3,04% 420 584 191 550
OTP Prime Alap 1,65% 3,66% 48 041 079 340
Raiffeisen Ingatlan A sorozat 3,32% 7,50% 9,21% 9,22% 22 884 247 011
Raiffeisen Ingatlan B sorozat 4,85% 6,51% 4 227 803
Raiffeisen Ingatlan C sorozat 4,85% 6,51% 7 754 704 071
*Nem évesített. Az éven túli hozamok évesítettek. Forrás: Bamosz.hu

Aggódni talán akkor kezdenénk, ha az adott ingatlanalap  pénztartalékainak vége kezd lenni. (Bár még ekkor is vehet fel hitelt.) Ezt nyomon követni legjobban az alapok havi jelentéseiből lehet. De ez még vélhetően nagyon messze van.

Igaz, amint a második ábrán, lent látható, extrém szituációban a folyamatok nagyon be tudnak gyorsulni. Legalábbis ez történt a Lehman-válság napjaiban. Akkor már egy ideje csökkent a hazai ingatlanalapok tőkéje, de a pénzügyi válság hatására ez nagyon felgyorsult. Így az alapok vagyona pár hónap alatt mintegy felére esett. Ami a visszaváltások ideiglenes felfüggesztésével járt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40370 40270 40830 -0,98% 0 0 11 250 580 950 HUF 2026-06-08 17:05:05
MOL 3936 3918 4024 +0,72% 0 0 1 747 937 360 HUF 2026-06-08 17:05:28
MTELEKOM 2650 2602 2660 +0,61% 0 0 1 301 825 704 HUF 2026-06-08 17:05:53
RICHTER 12140 11810 12140 +1,85% 0 0 2 471 500 290 HUF 2026-06-08 17:05:47
OPUS 401 395 410 -0,50% 0 0 144 237 248 HUF 2026-06-08 17:05:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
Befektetési alapok Így fektetnek be Magyarország legjobb szakemberei
Herman Bernadett | 2026. június 1. 10:21
Nem a divatot követik, hanem az értékalapú befektetésekben hisznek az Accorde Alapkezelőnél – mondja Gyurcsik Attila, vezérigazgató és Mezei Magdolna igazgatósági tag. Az Accorde lett 2026-ban az Év Alapkezelője.
Befektetési alapok Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. május 21. 15:04
Lokietek Eszter, az OTP Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere lett az idén az Év Portfólió Menedzsere. A siker titkáról beszélt a Klasszis Média podcastjában. 
Befektetési alapok Rekordösszeget buktak a magyar háztartások az iráni válságon
Herman Bernadett | 2026. május 9. 17:04
Több mint 390 milliárd forintot veszítettek márciusban az értékpapírjaikon a magyarok. Szerencsére ez csak átmeneti volt, áprilisban már emelkedtek az árfolyamok. 
Befektetési alapok Hatalmasat bukott a világ legnagyobb pénzügyi alapja
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 12:24
A közel-keleti háború gyengítette a globális részvényárakat.
Befektetési alapok Klasszis: íme a legjobb magyar befektetési alapok és alapkezelők, innovációk
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 12:37
A hazai befektetési alapok vagyona 2025-ben is dinamikusan nőtt tovább, meghaladta a 20 ezer milliárd forintot. A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2026 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb szakembereinek. Az Év Alapkezelője az Accorde Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere Lokietek Eszter, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere pedig Németh Gábor lett.
Befektetési alapok Százötven milliárd forintot buktak februárban a magyar családok az iráni háborún
Herman Bernadett | 2026. április 9. 15:13
Januárban még 420 milliárd forint árfolyamnyereséget tettek zsebre a háztartások az értékpapírjaikon, februárban már 150 milliárd forintot meghaladó veszteségük volt. Az állampapírok iránti kereslet elpárolgott. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG