5p
Az utóbbi években legjobban az ingatlanalapok vagyona nőtt. Bár az MNB tavaly tavaszi, tiltással felérő ajánlása megakasztotta a fejlődésüket, maradt bennük bőven pénz. A hozamokra pedig nem lehetett panasz, ezek minden lakossági állampapírt túlszárnyaltak.

Az utóbbi években a hazai befektetésialap-piac stagnált, például három év alatt, 2016. novembere és 2019. novembere között a kezelt vagyon csak mintegy tíz százalékkal bővült. Ebben oroszlánrésze lehetett annak, hogy a lakossági állampapírokra fizetett gáláns kamatok elcsábították az ügyfeleket.

A stagnáló piacon az ingatlanalapok voltak a leginkább kedvelt kategória. Ennek vagyona még úgy is 110 százalékkal nőtt – tehát több mint kétszeresére –, hogy a növekedést a Magyar Nemzeti Bank tavaly tavasszal egy (rendelettel felérő) ajánlással megakasztotta. Ez után az ingatlanalapok vagyona csökkent, a májusi 1667 milliárdról novemberre 1531 milliárdra. Ám ez már szerény növekedés, októberben volt ugyanis a mélypont 1507 milliárd forintnál.

Most arra keressük a választ, megérte-e ebbe az alapfajtába fektetni tavaly, illetve az utóbbi években. Ehhez megnéztük a nyilvános, nyíltvégű alapok teljesítményét az év végén. Az egy éves hozamok mezőnye eléggé változatos, 1 és 10 százalék között sokféle eredmény akad. Az átlag 5,43 százalék, ennek majdnem pont a közepe.

Nem mindegy a deviza

Jó ez, vagy sem? Érdemes devizánként szétválogatni az egyes sorozatokat, hiszen más és más kamatviszonyok uralkodnak itthon és külföldön. A forintos sorozatok átlaga valamivel magasabb, évi 6,06 százalék, ami logikus is. A bérleti díjak az üzleti világban gyakran euróban vannak megállapítva, ez növeli a forinthozamokat, mert gyengült tavaly az euró. (Mintegy 2,3 százalékkal.)

A magyarországi üzleti ingatlanbérleti díjak pedig rendszerint magasabb hozamot biztosítanak, mint a külföldiek. Van néhány globális alap is a listán, általában devizában jegyzik ezeket. Az eurós alapok 3,55 és a dolláros alapok 6,28 százalékos átlaghozama bőven meghaladja az adott deviza jellemző állampapír-hozamait.

Kötvénnyel nem lehetett hat százalékot elérni

De a hat százalékos átlagos forinthozamot mivel vessük össze? A híres Magyar Állampapír Plusz (4,95 százalékos hozammal öt évre) még nem létezett 2018 végén. Akkor 2,5 százalékos kamatú egy éves fix vagy 4,0-4,5 százalék körüli változó kamatú inflációkövető kötvényeket lehetett kapni. Ezeket szerencsésen túlteljesítették az alapok.

Érdekes módon a három éves (éves szintre átszámított) átlaghozam is majdnem pontosan hat százalék volt. Ám három évvel ezelőtt sem volt jobb a lakosság által elérhető kamat. Konkrétan 2016 végén 2,25, 2013 végén 3,75 százalék volt az egy éves állampapír-hozam. Az utóbbi öt év 4,4 százalékos éves átlaghozama azonban már nem annyira kedvező (lásd a táblázatot).

Megéri-e kockáztatni?

Kérdés, az államkötvényekénél jóval magasabb kockázatok miatt megéri-e ilyen hozammal ingatlanbefektetési jegyeket tartani. (Miközben a múltbeli hozam nem garantálja a jövőbelit.) Sokan tartanak a globális gazdaság lehűlésétől, a magyar lakás– és ingatlanpiac áremelkedésének leállásától és még egy sor dologtól. (Az alapok jellemzően irodaházakba, üzlethelyiségekbe fektetnek.)

De pozitív kockázatok is vannak: az infláció esetleges megugrása például még vonzóbbá teheti az ingatlanokat. A recesszió, amelytől annyian félnek, még az MNB és a kormány is készül rá, a nagy felkészülés miatt elmaradhat. Egyes alapoknál a forint gyengülése is segíthet, ahol a bevételek euróban jelentkeznek.

(Néhány atipikus viselkedésű alapot a táblázatból kivettünk, ezek a Biggeorge 4., az MKB Ingatlan Alapok Alapja és az OTP Prime Alap  intézményi sorozata.)

További cikkeink az alapok tavalyi évéről:

Rengeteg két számjegyű hozamról maradtál le tavaly

Shortolni, vagy nem shortolni? Ez döntötte el…

Nyilvános, nyíltvégű ingatlanalapok hozama 2019. december 31-én
Alap neve Deviza 1 éves 3 éves 5 éves Alapfajta Földrajzi
hozam (%) hozam (%) hozam (%) kitettség
Duna House Magyar Lakás Ing. A HUF 5,62 7,76 Ingatlanalap Hazai
Erste Euro Ingatlan T EUR 2,17 1,97 1,95 Ingatlanalap Hazai
Erste Ingatlan HUF 2,4 2,37 2,55 Ingatlanalap Hazai
Európa Ingatlan A HUF 10,12 7,29 5,19 Ingatlanalap Hazai
MPT Ingatlan Alap A HUF 3,94 2,92 2,89 Ingatlanalap Hazai
MPT Ingatlan Alap I HUF 4,86 3,82 Ingatlanalap Hazai
OTP Dollár Ingatlan Alapba Fektető USD 4,24 4,27 Alapok al. Globális
OTP Euró Ingatlan Alapba Fektető EUR 1,38 1,78 Alapok al. Globális
OTP Ingatlan HUF 2,75 3,02 3,12 Ingatlanalap Hazai
OTP Ingatlanvilág Alapok Alapja HUF 5,03 4,01 Alapok al. Globális
OTP PRIME HUF 7,37 Ingatlanalap Hazai
OTP PRIME Euró Ingatlan Alapba Fektető EUR 4,84 Alapok al. Globális
Raiffeisen Ingatlan A HUF 6,95 8,88 8,25 Ingatlanalap Hazai
Raiffeisen Ingatlan B HUF 8,79 9,81 Ingatlanalap Hazai
Raiffeisen Ingatlan C HUF 8,79 9,95 Ingatlanalap Hazai
Raiffeisen Ingatlan D EUR 6,06 8,4 Ingatlanalap Hazai
Raiffeisen Ingatlan U USD 9,23 Ingatlanalap Hazai
Takarék Dollár Ingatlan Alapok Al. USD 5,38 Alapok al. Hazai
Takarék Euró Ingatlan Alapok Al. EUR 3,32 2,2 Alapok al. Hazai
Átlag (súlyozatlan) 5,43 5,23 3,99
Forintos sorozatok átlaga: 6,06 5,98 4,40
Eurós sorozatok átlaga: 3,55 3,59 -
Dolláros sorozatok átlaga: 6,28 - -
(Forrás: Bamosz-adatbázis)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16775 16630 16890 +1,05% 16775 16785 1 928 048 280 HUF 2024-03-28 15:56:13
MOL 2978 2938 2980 +1,99% 2976 2978 813 286 090 HUF 2024-03-28 15:55:50
MTELEKOM 898 890 900 +0,90% 897 899 122 971 298 HUF 2024-03-28 15:48:43
RICHTER 9305 9280 9375 +0,43% 9305 9330 1 245 397 090 HUF 2024-03-28 15:56:22
OPUS 400 397 403 -0,25% 399 400 10 766 938 HUF 2024-03-28 15:36:02
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Nőtt a befektetási alapok vagyona februárban - a hozamok változatosak
Privátbankár.hu | 2024. március 14. 12:54
Februárban 4,3 százalékkal, 626 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így az előző hónap végén a Bamosz tagjai 15 179 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
Befektetési alapok Ingatlanalapok: kiemelkedő eredmények nehéz piaci helyzetben
PR | 2024. március 13. 08:58
Noha a tavalyi- év jelentős kihívásokat tartogatott a hazai és a nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiacon, az ingatlanalapok és a magyarországi befektetési alapkezelők szempontjából 2023 kifejezetten eredményes évnek volt tekinthető. Ezen belül pedig kiemelkedően teljesítettek a Gránit Alapkezelő ingatlanos termékei. Az elemzők várakozása szerint a következő években az ingatlanbefektetések volumene emelkedni fog hazákban és a régióban, ami új lendületet adhat a kereskedelmi ingatlanpiacnak, és kedvezően hathat az ingatlanalapok teljesítményére is. A hazai és nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiac, valamint az ingatlanalapok tavalyi teljesítményéről és idei kilátásairól beszélgettünk Pozsgai Gáborral, a Gránit Alapkezelő értékesítési vezetőjével és Duha Bencével, szenior értékesítési és terméktámogatási menedzserrel.
Befektetési alapok Az év legjobb alapkezelőjét díjazták
Privátbankár.hu | 2024. március 1. 11:23
A Real Estate Awards Gálán az Erste Alapkezelő Zrt. kapta az Év Asset Management Cége 2023 elismerést. Ezzel a társaság másodszor nyerte el az ingatlanpiaci szakma egyik legjelentősebb díját.
Befektetési alapok Egy vagy két számjegyű hozam jutott az ingatlanalap-befektetőknek tavaly?
Eidenpenz József | 2024. január 26. 05:41
Nagy átlagban elmaradtak az évi tíz százaléktól a hazai ingatlanalapok hozamai tavaly, de volt néhány kivétel. Ennek számos oka lehet, nem csak a gazdaság és az ingatlanpiac lehűlése, még a kamatszint és a forint is belejátszhatott.
Befektetési alapok Már túl erős a forint, százmilliárdokat fizet nekünk idén a PMÁP
Eidenpenz József | 2024. január 18. 15:01
Az Equilor szerint 2024-ben a magyar gazdaság kilábalhat a recesszióból, 3,2 százalékkal bővülhet a GDP, a forint viszont enyhén gyengülhet, év végén 395 forint lehet az euró. Nemsokára több százmilliárd forintnyi állampapírkamat keres majd új helyet. Az év azonban a nagy kérdőjelek éve lesz a sok kockázat miatt.
Befektetési alapok Mi történt a magyarok legkedveltebb alapjaival?
Eidenpenz József | 2024. január 15. 05:44
Megnéztük a kötvényalapok tavalyi teljesítményét, a hozamuk pedig átlagosan jóval meghaladta az inflációt, 14,77 százalékra rúgott az évben. Ám nagy a szórás, devizában például nem volt jó ötlet megtakarítani. Másrészt pedig még ez sem tudja feledtetni a rettenetes 2022-es esztendőt.
Befektetési alapok Az MBH önálló, specializált befektetési bankjánál is a reneszánszukat élik a kötvénybefektetések
Natív tartalom | 2024. január 2. 13:04
A három hitelintézet fúziójából létrejött és 2023. május 1-jén indult MBH Bank a turbulens gazdasági környezet és az egyesüléssel járó plusz feladatok mellett is kiemelkedő tavalyi első háromnegyedéves eredményeket tudhat maga mögött. A privátbanki üzletág által kezelt vagyon mintegy 20 százalékos gyarapodásához vezető folyamatok mellett természetesen szó esett az idei kilátásokról is az újonnan alakult MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettesével, Pleschinger Gyula Márkkal készült interjúban.
Befektetési alapok Van, ahol 362 milliárd forintot ért a november
Privátbankár.hu | 2023. december 14. 15:41
Szépen híznak a befektetési alapok.
Befektetési alapok Évi 35 százalékos hozam kötvényalappal
Eidenpenz József | 2023. október 24. 09:31
Az utóbbi egy évben 15-35 százalék közötti hozamot értek el a forintos hazai rövid és hosszú kötvényalapok, de ennek megismétlődése valószínűtlen. Ha a hozamcsökkenési trend tovább tart, akkor azért még előfordulhatnak két számjegyű értékek. A devizavétel sem jött be tavaly, a devizás alapok eredményei szerényebbek voltak. 
Befektetési alapok Ez a vagyon 438 milliárd forinttal hízott egy hónap alatt
Privátbankár.hu | 2023. október 16. 13:57
A befektetési alapokban kezelt pénzekről van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG