1p
A siralmasan alacsonynak tűnő banki kamatok miatt óriási összeget, 169 milliárd forintot helyeztek el egyetlen hónap alatt befektetési alapokban. A tömegek a forintjukat tették oda, a devizájukat viszont inkább elvitték, valószínűleg eladási céllal.

Már ősszel is havonta több tízmilliárd forint landolt befektetési alapokban Magyarországon, nagyjából azóta kezdődött ez, hogy augusztus 29-én a most is tartó jegybanki kamatcsökkentési ciklus megkezdődött. A januári és februári adatok azután újabb nagy megugrást mutattak, a havi tőkebeáramlás 80-90 milliárd forint környékére emelkedett.

Duplájára ugrott a megugrás is

Márciusban pedig nemcsak tovább tartott a folyamat, de még jobban fel is gyorsult, nyilván nem függetlenül attól, hogy a kamatok is tovább mérséklődtek – a legtöbb bankban a nem akciós kamat ma már az évi négy százalékot sem közelíti meg. A most zárult hónapban így 186,9 milliárd forinttal nőtt a hazai nyilvános befektetési alapok vagyona, amiből 168,9 milliárd forint volt az új befizetések hatása, 18 milliárd pedig a hónap során képződött hozamoké. (Számításainkat a Bamosz adatbázisa alapján végeztük, amely a zárt körű alapokat nem tartalmazza.)

Ezen belül forintban 195 milliárd forintnyi új befektetést helyeztek el, az eurós és dolláros alapokból viszont inkább kivették a pénzt, 24,0, illetve 8,6 milliárd forint értékben. (A dollárban kibocsátott alapokban persze eleve jóval kevesebb tőke van, mint az eurósakban.) Nagyon valószínű, hogy ezen devizák jelentős részét forintra váltották – és esetleg forintos alapokba helyezték vissza –, mivel márciusban a polgárok devizaeladás céljából kisebbfajta rohamot intéztek a pénzváltóink ellen is. Ekkor ugyanis az euró/forint árfolyam egy éves csúcsra ért 308 forint körül tetőzve, ráadásul a dollár az euróhoz képest is erősödött.

Eurótokat elvinni nem kell félnetek jó lesz

Ami az egyes alapfajtákat illeti, mintha a befektetők kockázatvállalási kedve is nőtt volna valamelyest. Igaz, a legnagyobb összeget, hatvanmilliárd forintot rövid kötvényalapokba fektettek, amik a legkisebb kockázatú alapfajták egyikét képezik. Ennek azonban jelentős része cseh ügyfeleknek kezelt, koronára szóló sorozat volt. Utána viszont az abszolút hozamú alapok következtek, amelyek kockázata kifejezetten magas, sok ilyen alap a legkockázatosabbak közé tartozik a hazai piacon.

Nyilvános alapok vagyona



Pénzáramlás Összvagyon Vagyonmegoszlás

(milliárd forint) (milliárd forint) (százalék)
Abszolút hozamú 30,1 276,2 7,5
Árupiaci 0,4 13,4 0,4
Dinamikus vegyes 0,0 1,6 0,0
Egyéb értékpapír 0,7 5,2 0,1
Egyéb pénzpiaci -1,3 401,8 11,0
Hosszú kötvény 5,0 138,8 3,8
Kiegyensúlyozott vegyes 28,3 127,2 3,5
Közvetett ingatlan 0,0 38,1 1,0
Közvetlen ingatlan 2,7 349,1 9,5
Likviditási 22,9 1 071,7 29,3
Óvatos vegyes 3,4 62,2 1,7
Részvény 0,6 259,4 7,1
Rövid kötvény 60,7 364,7 10,0
Szabad futamidejű kötv. 5,5 48,3 1,3
Származtatott 0,2 1,7 0,0
Tőkevédett 9,6 503,8 13,8
Összesen: 168,9 3 663,3 100,0
Alacsony kockázatú (ppiaci, likv., rövid kötv., tőkev.): 91,9 2 342,0 63,9
Magas kockázatú (rv., abszolút hozamú, árupiaci) 31,3 552,4 15,1
(Forrás: Bamosz-adatbázis, Privátbankár-számítás)


A likviditási, azaz bankbetét-alapok is komoly, tízmilliárdos nagyságrendű növekedést értek el, de nem voltak annyira a csúcson, mint máskor. Főleg az eurós és dolláros sorozatok csökkenése húzta vissza ezeket. A közepes kockázatú kiegyensúlyozott vegyes alapok is jól szerepeltek, bár nagyrészt egyetlen alapnak köszönhetően.

Kockázatkedvelő részvényutálat

Miközben az amerikai részvényárak a történelmi csúcsokat ostromolták, és a német DAX is a 8000 pontos álomhatárt kerülgette, a hazai befektetők csak bő 600 millió forintot helyeztek el klasszikus részvényalapokban. Ennek az is lehet az oka, hogy a jelenlegi rekordszinteket a fejlett piaci indexek már többször megostromolták a múltban is, illetve a jó hozamokat felmutató abszolút hozamú alapok magukhoz vonhatják a kockázatkedvelők figyelmét és pénzét egyaránt.

A tőkevédett alapok új eladásai is a tíz milliárdhoz közelítettek, ami kedvező értéknek számít. Ez az alaptípus kockázatkerülő is a tőkevédelem miatt, de azért kicsit többet is ígér a betéteknél, így alacsony kamatkörnyezetben nagy jövő előtt állhat. Összességében az alacsony kockázatú alapfajták – pénzpiaci, likviditási, kötvény, tőkevédett – aránya 64,3 százalékról 63,9 százalékra csökkent. A magas kockázatú fajták – abszolút hozamú, részvény, árupiaci – viszont csak 15,0-ról 15,1 százalékra emelkedett.

Megint rosszkor fogsz beszállni?

Ismét szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy a múltban a hasonló optimista, rendkívül kedvező tőkepiaci környezetben tömegesen beszálló kisbefektetők sokszor rosszul jártak. A fellendüléseket gyakorta összeomlás követte, és a kisbefektetők általában rosszul időzítettek.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21470 21350 21620 0,00% 0 0 12 033 911 120 HUF 2024-12-20 17:05:28
MOL 2684 2652 2692 +0,60% 0 0 6 028 057 966 HUF 2024-12-20 17:06:18
MTELEKOM 1264 1254 1282 +0,16% 0 0 1 111 346 684 HUF 2024-12-20 17:05:16
RICHTER 10480 10480 10610 -0,38% 0 0 2 550 488 090 HUF 2024-12-20 17:05:21
OPUS 509 500 509 +1,80% 0 0 217 941 861 HUF 2024-12-20 17:05:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Egy befektetési lehetőség, amivel részesedhetünk a világ egyik legfejlettebb piacából
Natív tartalom | 2024. december 16. 11:47
Klasszis Podcast Halas Zoltánnal, az OTP Alapkezelő portfóliómenedzserével.
Befektetési alapok Mi az a megatrend, és miért hagy ki egy jó lehetőséget az, aki nem tudja?
Litván Dániel | 2024. november 27. 09:48
Megatrend, hype-ciklus görbe, a mesterséges intelligencia izomereje, hibrid befektetési stratégia. Mindezekről is beszélgettünk Richter Péterrel, a VIG Alapkezelő portfóliómenedzserével, de az interjúból az is kiderül, hogyan lehet pénzt keresni ezek segítségével.
Befektetési alapok Fenntartható befektetést keres? Itt vannak a díjnyertes magyar lehetőségek
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 14:26
A Privátbankár.hu ünnepélyes keretek között, egy magas színvonalú szakmai rendezvényt követően átadta Az Év ESG Alapkezelője 2024 díjat. Idén először a befektetési alapok is elismerésben részesültek.
Befektetési alapok Kedvező befektetési lehetőség azoknak, akik hosszú távon szeretnének megtakarítani
Natív tartalom | 2024. szeptember 24. 19:51
Nem kell mást tennie, mint vásárolni az OTP USA Részvény Alapból, melynek befektetési jegyeit nem csak dollárban, hanem euróban és forintban is meg lehet venni. A július elején indult alap azoknak lehet kedvező befektetési lehetőség, akik hosszú távon szeretnének megtakarítani, és az amúgy is diverzifikált portfoliójuk részvénykitettségének egy részét az amerikai piacon szeretnék befektetni – mutatott rá Halas Zoltán, az OTP Alapkezelő Zrt. portfólió menedzsere.
Befektetési alapok Sok magyar vagyona gyarapodott augusztusban
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 16. 14:44
A befektetési alapokban kezelt vagyon augusztusban 0,6 százalékkal, 95 milliárd forinttal nőtt, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 16 611 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.
Befektetési alapok Jobb az ESG-befektetések hozama, mint a többié?
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 11. 15:01
Általános vélemények szerint a környezetileg, társadalmilag felelős ESG-befektetések hozama magasabb azoknál, ahol ezek a szempontok nem játszanak szerepet. Magasabb osztalékot is képesek fizetni.
Befektetési alapok A befektetési alapkezelés olyan, mint a sakk – interjú a Gránit Alapkezelő vezérigazgató-helyettesével
Natív tartalom | 2024. augusztus 28. 16:15
Nem tudhatod biztosan, hogy mit fog lépni az ellenfeled, avagy mi fog történni a gazdaságban, de minden forgatókönyvre készülnöd kell válaszlépéssel – vallja a két év alatt dolgozói létszámban és kezelt vagyon tekintetében is duplájára növekő, Közép-Ázsia felé kacsintgató Gránit Alapkezelő második embere, Erdélyi Zombor.
Befektetési alapok Tartalmas befektetési étlapról válogathatunk, de mivel fűszerezzünk? Klasszis podcast - videóval
Bózsó Péter - Izsó Márton Artúr | 2024. augusztus 23. 16:09
Az MBH Alapkezelő megújította befektetésialap-kínálatát, aminek során a közép- és kelet-európai régióra fókuszáló alapjuk is új karaktert kapott. A Klasszis podcastban az alapkezelő üzletfejlesztési igazgatójával, Kovács Lászlóval és a befektetési üzletág vezetőjével, Herczog Péterrel beszélgettünk.
Befektetési alapok Több száz milliárddal híztak itthon a befektetési alapok
Privátbankár.hu | 2024. augusztus 16. 13:31
A befektetési alapokban kezelt vagyon júliusban 2,1 százalékkal, 342 milliárd forinttal növekedett, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 16 516 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a Bamosz pénteken.
Befektetési alapok Hogyan védhetjük befektetéseinket geopolitikai konfliktusok esetén? - interjú
Bózsó Péter | 2024. augusztus 14. 15:01
A fődíjat a Klasszis Média lapcsoport Legjobb Árupiaci Alap kategóriájában idén az MBH Alapkezelő Hagyományos Energia Alapja nyerte el. Az ilyen alapok egyik szembetűnő tulajdonsága, hogy inflációs környezetben is jól teljesíthetnek. Az alap kiváló eredménye mögötti befektetési politikáról Bene Zsombor portfolió menedzserével beszélgettünk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG