4p
Akkor indult, amikor Bill Clinton elnök lett - húsz éves az ország egyik legnagyobb befektetési alapja, amely majdnem kétszeresen teljesítette túl ez idő alatt az inflációt. Az OTP új vegyes alapokat indít az óvatos kisbefektetőknek, ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy óvatosan kell bánni a vegyes alapokkal, mert teljesítményük nagyon vegyes volt.

Húsz éves az OTP egyik legnagyobb alapja, az OTP Optima, 1996 áprilisban indult – mondták el az alapkezelő sajtótájékoztatóján. Hogy milyen régen, annak illusztrálására Gáti László marketing és értékesítési igazgató azt mondta, abban az évben „Bill Clinton lett az USA elnöke, lemondott Bokros Lajos pénzügyminiszer, 7 magyar aranyérem született Atlantában az olimpián, a Billboard Hot 100-as listáját pedig a Macarena vezette”.

A méret a lényeg?

Az utóbbi húsz évben az OTP Optima sokáig a legnagyobb magyar alap volt, a 2005-ös csúcson 518,7 milliárd forintos. Nagyjából ekkor volt a legmagasabb az ügyfélszám is, 180 135 fő. Húsz év alatt több mint hárommillió tranzakció született a befektetési jegyekre, 7000 milliárd forint értékben.

Nem csak nyugdíjasok és férfiak

Gáti László

Voltak olyan időszakok, amikor az alappiac meredeken felfelé tartott Magyarországon, a befektetők sok tőkét fektettek befektetési jegyekbe. Ez főleg kamatemelések törték meg, 2002-ben, 2006-ban és a 2008-2009-es válság idején. A Optima-befektetők között jelenleg mintegy egyharmad a nyugdíjaskorúak aránya, és 58 százalékuk hölgy.


Húsz év alatt az OTP Optima árfolyama 6,25-szörösére (évi 9,61 százalékkal), a fogyasztói árak színvonala 3,2-szeresére nőtt, tehát az alap a pénzromlásnak közel a kétszeresét hozta. Ez az egyetlen hazai tőkegarantált hazai kötvényalap, amely mögött bankgarancia, az OTP Bank írásos garanciája van. Ez alapján legalább 90 nap elteltével ha a befektető eredeti befektetett tőkéje alá süllyedne az árfolyam, a bank kipótolja azt – mondta Gáti László.

Garancia, állampapír, betét

Szalma Csaba befektetési igazgató szerint (második képünkön) a mostanában népszerű úgynevezett tőkevédett alapok fix futamidejűek és a lejárat előtti értékesítés jó eséllyel árfolyamveszteséget okoz a befektetőnek. Ilyen más módon ugyan, de szintén tőkegarantált Optimánál nincsen, az alap likvid, bármikor napi árfolyamon visszaváltható.

Az alapkezelőknek most főleg a lakossági állampapírokkal kell versenyezniük, azok hozamát kell megverniük, ahol szintén államilag garantált és magas hozam van. Így versenyhátránnyal indulnak. Az Optima portfóliójának nagy része, mintegy 85 százaléka állampapírban és bankbetétben volt legutóbb. A befektetések devizakitettsége szerint 90,5 százaléka forintos, mintegy hét százaléka eurós, a többi pár százalék złoty, dollár, font.

Mindig van egy kis eurójuk is

Az alap Szalma Csaba szerint különböző mértékben, de mindig tart euró vételi pozíciót is, ezzel a kötvényportfólió értékének ingadozásait is csillapítani tudja. (Amikor ugyanis a kötvények ára felmegy, akkor a forint rendszerint erősödik, és fordítva.) Az alap eszközeinek átlagos futamideje (duration) most majdnem két év, közel van a lehetséges maximumhoz.

Köves Benedek

Mostanában nem sok esély van a korábban megszokott magas reálhozamok elérésére kockázatvállalás nélkül – mondta el Köves Benedek vezérigazgató. Az OTP új termékei a Prémium Trend Klasszikus Alap és a Prémium Aktív Klasszikus Alap a tartósan alacsony kamatkörnyezetre reflektálnak, figyelembe véve azt is, hogy a tipikus OTP-s ügyfél nem nagyon szeret kockázatot vállalni.

Vegyesen hoztak a vegyesek

Az új alapok 1-3 éves távra ajánlott, mérsékelt kockázatú óvatos vegyes alapok, amelyek 70 százalékban az OTP Optima Alapba fektetnek, a fennmaradó 30 százalékot pedig aktívan kezelik. Az aktívan kezelt rész az egyik alapnál az OTP Trend, a másiknál pedig az OTP Fundman Alap befektetési jegyeiből illetve főleg devizákból áll, változó súlyozással..

Bár a vegyes alapkategória nagyon népszerű mostanában, mégis azt mondja a vezérigazgató, hogy „csak óvatosan a vegyes alapokkal”. Ezek ugyanis nagyon vegyesen teljesítettek, a két számjegyű veszteség sem volt ritka az utóbbi egy évben. Még a vegyeseken belüli alacsonyabb kockázatú, úgynevezett óvatos vegyes alapok 40 százaléka is veszteséget ért el – mondta Köves Benedek.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28330 28210 28560 -0,60% 0 0 7 849 702 850 HUF 2025-08-01 17:13:37
MOL 3022 3014 3048 -0,92% 0 0 857 697 498 HUF 2025-08-01 17:10:34
MTELEKOM 1738 1726 1748 -0,23% 0 0 475 979 552 HUF 2025-08-01 17:05:07
RICHTER 10400 10370 10500 -1,14% 0 0 1 558 908 660 HUF 2025-08-01 17:05:17
OPUS 572 562 587 -0,35% 0 0 98 155 440 HUF 2025-08-01 17:05:46
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Vámháború, zuhanó dollár és AI-őrület – mihez kezdjen egy magyar kisbefektető?
Gáspár András | 2025. július 25. 05:57
Ha a Trump-féle politika alapeleme a kiszámíthatatlanság, akkor ezzel kell együtt élnie a vállalatoknak és a befektetőknek is – véli Lesták Richárd, az MBH USA Részvény Alap portfóliómenedzsere, aki szerint a piac egyfajta árnyékkormányként fogja az elnök kezét is. Az amerikai vállalatok kilátásai továbbra is jók, a meglepően gyenge dollárnak is van ellenszere, az AI pedig nem hozza el az ingyenebédet, de olyan nyertesei lehetnek, akikre nem feltétlenül gondolnánk – interjú.
Befektetési alapok Hogyan fektessünk be bizonytalan időkben? Óvatosan is lehet építkezni!
Csernátony Csaba | 2025. július 16. 14:38
Geopolitikai feszültségek, gyenge forint, átalakuló állampapírpiac – Kiss Péterrel, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatójával beszélgettünk arról, milyen stratégiát érdemes követnie a kisbefektetőknek ebben az új korszakban.
Befektetési alapok Itt a fordulat: visszatért a lakosság az állampapírpiacra
Herman Bernadett | 2025. július 8. 10:05
A boltok helyett az értékpapírpiacon vásároltak be a családok májusban. Vettek mindent: állampapírt, befektetési jegyet, részvényt, de még a vállalati kötvényeket is, amelyeket úgy kerültek a Quaestor-botrány óta, mint a pestist. 
Befektetési alapok Van még tartalék a magyar részvényekben
Eidenpenz József | 2025. július 7. 15:08
Még mindig van tér a BUX emelkedésére, bár már most hatalmas növekedésen van túl az index – mondja Dudás Máté, az Erste Alapkezelő Zrt. szenior portfólió-menedzsere. A térségbeli részvényeket leginkább a háború húzza vissza, de még egy hosszan tartó konfliktus esetén is szép nyereséggel működhetnek a magyar tőzsdei vállalatok. A forintárfolyam viszont, úgy néz ki, mindenkinek jó azon a szinten, ahol van.
Befektetési alapok A fiatalok szeretik, ha nem egy vonatra ültetik fel őket és zakatoltatják a piacokkal
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. július 4. 14:11
A Privátbankár.hu – Alapkezelő Klasszis 2025 szavazáson a Legjobb Hosszú Kötvény Alap kategóriában első cég két szakértőjével, Simon Péter vezérigazgatóval és Gyetvai Károly értékesítési vezetővel átbeszéltük mindazokat a kérdéseket, amelyek ebben a gyorsan változó világban a befektetőket foglalkoztathatják.
Befektetési alapok Egy városnyi magyar mondott nemet az állampapírokra
Herman Bernadett | 2025. július 3. 05:42
Miközben az Államadósság Kezelő Központ szerint töretlen a bizalom, 48 ezerrel csökkent a lakossági befektetők száma. A névértékes adatok szépek, a piaci értékes számok már nem annyira. 
Befektetési alapok Új világrend jöhet, új nagyhatalmakkal, kriptovalutákkal
Herman Bernadett | 2025. július 2. 14:09
Mennyire érzik az amerikaiak a saját pénztárcájukon a vámokat, érdemes-e még az amerikai részvénypiacra befektetni, milyen világvaluta jöhet a dollár után, és elnézi-e Donald Trump Magyarországnak, hogy az ellenség Kínával üzletel – erről mondja el a véleményét Kardos Zsolt, a VIG Alapkezelő portfólió-menedzsere, aki amerikai részvényalapjával harmadik helyezést ért el a Privátbankár Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Helyén maradhat a forint, ha odafönt el nem tolják
Eidenpenz József | 2025. július 1. 15:15
A magyar részvények még mindig vonzónak számítanak, és a forint is stabil maradhat, ha a gazdaságpolitika kitart mellette. Nyugdíjas éveinkre gondolva érdemes nem csak részvényt tartani, a Gránit Alapkezelő vegyes és ingatlanalapokkal is csökkenti a kockázatokat. Interjú Mandl Gergellyel, a Gránit Alapkezelő és a díjnyertes Harmónia Vegyes Alap szenior portfóliómenedzserével.
Befektetési alapok Hogyan jöhet ki Magyarország jól a vámháborúkból?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2025. június 18. 15:15
Mik azok a békerészvények, és nyerhet-e Magyarország, valamint a régió az európai fiskális stimulussal, és számítanak-e újabb különadókra? – ezekről mondta el véleményét Czakó Ágnes, az OTP Alapkezelő szenior porfólió menedzsere, aki elnyerte az Év feltörekvő portfolió-menedzsere címet a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Mi vár Európára Trump vámpolitikájában, Magyarország hogyan jöhet ki a helyzetből?
Herman Bernadett | 2025. június 17. 15:01
Mik azok a békerészvények, és nyerhet-e Magyarország, valamint a régió az európai fiskális stimulussal, és számítanak-e újabb különadókra? – ezekről mondta el egy május végi interjúban véleményét Czakó Ágnes, az OTP Alapkezelő szenior porfólió menedzsere, aki elnyerte az Év feltörekvő portfolió-menedzsere címet a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2025 versenyén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG