1p
A magas alapkamat miatt eddig a betéti kamatok szintje kedvezett a konzervatív befektetési attitűddel rendelkezőknek, de a jövőben a magas hozampotenciált ígérő, biztonságos termékek még jobban felvehetik a versenyt a klasszikus befektetési formákkal. A CIB újabb tőkevédett alapot indít.

Az idei év nem volt izgalmaktól mentes a befektetési alapkezelői piac számára. A Magyar Nemzeti Bank hosszú ideig 7%-on stagnáló alapkamata magasan tartotta a bankbetétek kamatait is, a magyar állampapírok is magas hozamokkal versenyeztek a befektetők kegyeiért, ráadásul már az év első fele is lényegesen jobb részvénypiaci teljesítményt mutatott, mint a tavalyi.

Ahhoz, hogy a befektetési alapok is fel tudják venni a versenyt a klasszikus befektetési termékekkel, olyan ajánlatokkal kellett előrukkolniuk az alapkezelőknek, amelyek a magas hozampotenciál mellett biztonságos befektetési formát is jelentenek az alapok jegyzőinek. Idén tehát eljött az olyan tőkevédett alapok ideje, amelyek idáig válságállónak bizonyult cégekbe, termékekbe, piaci trendekbe fektetnek be.

A befektetői igényeket, továbbá a piaci trendeket követve a CIB Befektetési Alapkezelő idén közel 30 százalékos részesedést kihasítva a piaci tortából hat tőkevédett alapot indított, melyek közül három a legnagyobb volumenű jegyzést tudhatja magáénak.

Forrás: BAMOSZ és CIB Befektetési Alapkezelő. Kattintson a képre a nagyításhoz!

 

A válságállónak bizonyult eszközökbe fektető befektetési alapok sora folytatódik az év végéhez közeledve is, ugyanis a CIB Befektetési Alapkezelő novemberben olyan alapot indít, amely a technológiai szektorban kiemelkedő sikereket elért cégek részvényeibe fektet. Az új alap olyan meghatározó óriás IT-vállalatok eredményéből való részesedést tesz lehetővé, mint az Apple, a Microsoft vagy a Samsung.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46730 46700 46800 +0,04% 46730 46740 1 761 063 370 HUF 2026-07-03 10:59:06
MOL 3900 3820 3900 +2,63% 3894 3898 708 068 098 HUF 2026-07-03 10:58:23
MTELEKOM 2666 2652 2694 +0,23% 2664 2668 58 760 444 HUF 2026-07-03 10:50:56
RICHTER 12110 12110 12220 0,00% 12110 12130 33 146 200 HUF 2026-07-03 10:46:22
OPUS 364 357 365 -0,27% 357 364 1 242 884 HUF 2026-07-03 10:55:42
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. július 2. 14:41
Bivalyerős a forint, száguld a magyar állampapírpiac – ráadásul szemben a világpiaci trendekkel. A foci-vb is javában folyik, ami hatással lehet a tőzsdékre is. Németh Gáborral, a VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzserével beszélgettünk, aki a Privátbankár.hu Klasszis gáláján elnyerte „Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere” díjat.
Befektetési alapok Fektessen be a klímaváltozásba! Ezek a szektorok a brutális nyári kánikula tőzsdei nyertesei
Herman Bernadett | 2026. június 30. 16:26
Miközben az országban tombol a 40 fokos kánikula, az aszfalt olvad, a villamosenergia-hálózatok pedig a túlterheltség határán táncolnak, a tőzsdéken a tőke a klímaváltozást ellensúlyozó cégek papírjaiba áramlik. A globális felmelegedés és a tartós hőhullámok nemcsak környezeti kihívást jelentenek, hanem egy nagyon specifikus vállalati kört emelnek a nagy profitgyárosok pozíciójába.
Befektetési alapok A magyar sztori jó és a forint erősődésén keresztül megfelelő dezinflációs folyamatok indultak el
Csabai Károly | 2026. június 17. 10:23
Ezt mondja Lugosi Barnabás, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzsere, akivel annak kapcsán beszéltük át a világ és a magyar gazdaság dolgait, hogy a február végén kirobbant közel-keleti konfliktus hatására az inflációs nyomás fokozódik – emiatt az Európai Központi Bank csütörtökön már kamatot is emelt –, a Magyar Nemzeti Bank azonban az alacsony infláció és az erős forint miatt éppen kamatcsökkentésre készül.
Befektetési alapok Rég volt ilyen erős a forint: érdemes lehet devizában megtakarítani?
Natív tartalom | 2026. június 10. 17:59
Több éves csúcson van a forint árfolyama, ha valamikor, akkor most érdemes lehet devizát váltani – mondják az OTP szakértői. Most ráadásul számos kedvezményt is kaphatnak az ügyfelek. 
Befektetési alapok A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 9. 05:44
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
Befektetési alapok Így fektetnek be Magyarország legjobb szakemberei
Herman Bernadett | 2026. június 1. 10:21
Nem a divatot követik, hanem az értékalapú befektetésekben hisznek az Accorde Alapkezelőnél – mondja Gyurcsik Attila, vezérigazgató és Mezei Magdolna igazgatósági tag. Az Accorde lett 2026-ban az Év Alapkezelője.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG