9p
Naponta egymilliárd forint érkezik most a K&H-alapokba, ezért az alapkezelőnél bíznak benne, hogy a brókerbotrányból kifejezetten jól jönnek ki. A negatív reálkamattal fenyegető kamatkörnyezetben főleg a vegyes és abszolút hozamú alapokat ajánlják. Az olaj ára később 80 dollár körül stabilizálódhat, erre is alapot hoznak létre.

Nehéz időket élünk, mindent áthat a brókerbotrány, ahogy a sajtó folyamatosan nevezi. De naponta egymilliárd forint friss pénz érkezik a K&H-alapokba, ebből is látszik, hogy az ügyfeleik bizalma töretlen. Egyes cégek megerősödve jöhetnek ki ebből a történetből, a K&H-csoport is ezek közé tartozik – mondta el Horváth István, az alapkezelő befektetési igazgatója a cég kisbefektetői találkozóján. (Erre utalnak a Privátbankár saját számításai is a befektetési alapok márciusi pénzáramlásairól.)

Három ösvény, mindegyik rögös

Milyen befektetési lehetőségek vannak most? – tették fel a kérdést. A fő befektetési irányok szerintük a részvény, a kötvény és a pénzpiaci betét, minden más ennek valamilyen kombinációja. (Másutt az árupiac és az ingatlanpiac is – a szerk.) A kötvénypiacok ma abszolút csúcson vannak és már nagyon alacsonyak a hozamok, a részvénypiacok is történelmi rekordszinteken vannak, a pénzpiaci betéteken elérhető hozam pedig minimális. Nagyon nehéz időszak ez a „szép új világ” megtakarítóként.

A világ legnagyobb jegybankjai (USA, EU, Nagy-Britannia, Japán jegybankjai) nagy hatással vannak a világ tőkepiacaira, és minden a kamatcsökkentésekről, nulla százalék körüli kamatokról szól az utóbbi időben. Ha messziről nézzük, alig van különbség a politikájuk között. Közelebbről nézve nagyok a különbségek, más-más stádiumban vannak. Az USA kamatemelésre készíti elő a piacokat, mivel hosszabb ideje gazdasági növekedés van. Az EU-ban és Japánban alacsony a növekedés és az infláció, másfajta gazdaságpolitikára van szükség.

Kamatok vastagon mínuszban

Az eltérő kamatpolitikák, a mennyiségi könnyítés (QE) következménye többek között, hogy a német államkötvények már hét éves futamidőig negatív hozammal forognak. Egy egy éves német állampapír ma a névérték 103,2 százalékán kapható, egy év múlva 103 százalékot fog visszafizetni. Ráadásul ez nem csak államkötvényekre igaz, a legjobb minősítésű vállalati kötvények, mint a svájci Nestlé kötvényei is előfordulnak negatív hozammal.

Svájcban már a tíz éves államkötvények is csak negatív hozammal kaphatók, a betéti kamatok sok országban mentek mínuszba. A részvénypiacok történelmi csúcson vannak, a válság 2009-e mélypontjához képest pedig két és félszeresükre mentek fel az árak.

A megtakarítóknak ez nem szép

Dániában mínusz 0,5 százalék a negatív betéti kamat, amit a betétesnek kell fizetnie a pénze elhelyezéséért, viszont a legjobb adósoknál az is előfordul, hogy minimális mértékben jóváírást kapnak a hitelfelvételért, azaz szerényen negatív a hitelkamat is – hangzott el. Szép új világ? A megtakarítóknak biztosan nem szép, egyre kevésbé az – jegyezte meg Horváth István.

Zobor Zsuzsa vezérigazgató javaslata ebben a helyzetben az, hogy hallgassunk a szakértőkre, használjuk ki a szakértelmüket, ne a régi rutinok alapján próbáljunk tovább működni. Számos csapda van, például a múltbeli hozamok alapján dönteni, vagy betétbe helyezni a pénzünket. Ha pedig túl sok kockázatot vállalunk és megfordul a piac, akkor érzékeny veszteségek érhetnek bennünket. A befektetők sokszor rosszul mérik fel befektetési időtávjukat vagy kockázatvállalási képességüket is.

Ezért biztonságosak az alapok

Az alapkezelő persze hazabeszél, szerinte a befektetési alapokat érdemes ebben a helyzetben vásárolni, kihasználni előnyeiket. A brókerbotrányokra visszatérve az alapok különösen biztonságosak, mert a pénz nem az alapkezelőhöz kerül, aki dönt a befektetésekről, hanem a letétkezelő bankhoz, egy teljesen elkülönült szervezethez – mondta a vezérigazgató. Világosan elkülönülnek a felelősségi körök, az egyes szervezetek, vannak felügyeleti szervek, többszörös a biztonság. Havonta kell részletes jelentéseket készíteni, amelyeket a befektetők is megtekinthetnek.

Stabil nemzetközi háttér, erős nemzetközi jelenlét, tőkeerős belga anyabank, hosszú távú stratégia – sorolták a további tényezőket, amelyek miatt a K&H-csoportot érdemes szerintük biztonságosnak ítélni. A KBC-csoport világszerte összesen 100 milliárd eurónyi vagyont kezel, ebből 1000 milliárd forint, azaz bő hárommilliárd euró van Magyarországon az itteni alapkezelőnél.

Három ajtón érdemes bemenni

Zobor Zsuzsa ezek után a vegyes és abszolút hozamú alapokról kezdett beszélni, nem véletlenül, miután szerinte a befektetők is szeretik ezeket a formákat. Két év alatt 12-ről 25 százalékra nőtt az arányuk a magyar alapok vagyonán belül. Háromféle ilyen ajánlata van az alapkezelőnek „három ajtón érdemes bemenni” – hangzott el.

A K&H Válogatott alapcsalád tagjai több mint tíz évesek, 127 milliárd forintnyi vagyont kezelnek, árfolyamuk 2,0 felett van, azaz indulás óta több mint megduplázták az értéküket – mondta a vezérigazgató. Négy különböző kockázati profilba tartoznak, mint dinamikus, óvatos, stb.

Biztonsági övvel is lehet közlekedni

Egy másik vegyes alapcsaládot, az árfolyamvédett vagy „megtakarítási cél” típusú vegyes alapokat azoknak ajánlják, akik „biztonsági övre vágynak”. Itt ugyanis egy matematikai modell dönti el, éppen mennyi részvény, kötvény, nyersanyag lehet bennük. Nem egy adott portfólió-menedzser tehetségén, szerencséjén, egészségén, szabadságán múlik a befektetés értéke, hanem az algoritmuson (előre lefektetett szigorú szabályok alapján működő számításokon). Ezekben az alapokban 212 milliárd forint van.

Csapatmunka sztármenedzser helyett

A harmadik ajánlott alapfajta az abszolút hozamú alap, amely nagyon sokféle befektetési eszközbe fektethet és aktívan kezelik, ilyen már szinte minden alapkezelőnél van, ennél a cégnél egy, amely a K&H Szikra névre hallgat. A versenytársaktól eltérően a K&H Alapkezelőnél nem csak egy személy kezeli az alapot, hanem egy portfólió-menedzserekből álló csapat, akik együttesen döntenek.

Az alap befektetéseire példaként Horvát István, a team vezetője megemlítette, hogy Romániában a vállalatok most állnak át a nyugati vállalatvezetési módszerekre, ezekben a cégekben most nagy felértékelődési potenciál van. Ezért ezen részvényeket most az alap tőkéjének tíz százalékáig bevették a portfólióba.

Erősödik a dollár, de mivel szemben?

Devizapiacokkal is foglalkoznak, ahol a fő trend most a dollár erősödése. Ők is játszanak erősödő dollárra, de feltették a kérdést, mivel is szemben erősödik majd? Az angol font például a közelgő választások miatt gyengélkedik, így inkább azzal szemben vásároltak dollárt. Így a történet mindkét lábán van lehetőség nyerni, a dollár erősödésén és a font gyengülésén egyaránt.

Ami a magyar eszközöket illeti, a gazdasági növekedés jelentős, tavaly 3,4 százalék volt, magasabb a jóslatoknál. Tovább csökkentek a hozamok, tíz éves állampapírjaink egyre drágábbak és drágábbak, amivel egyre csökken a hozamuk, jelenleg 3,0-3,5 százalék között mozog. Stabilizálódott a forint árfolyama, újra 300 forint alatt van az euró. Az alapkezelő szerint a következő hónapokban itt is maradhat, 300 forint körül lehet az árfolyam.

Jók vagyunk, de a többiek még jobbak

Folytatódhatnak a kamatcsökkentések itthon, az infláció viszont visszatérhet a pozitív tartományba, ami azt jelenti, hogy a betéti kamat nemsokára már az infláció szintjét sem fogja hozni. Az államadósság csökkenése lassú, inkább szimbolikus. A magyar adósbesorolás alapján a magyar államkötvények még mindig spekulatív besorolásúak, de a legutóbbi felminősítés óta mindegyik nagy hitelminősítőnél már csak egy lépéssel vagyunk elmaradva a befektetésre ajánlott kategóriától.

A további felminősítésre Horváth még az idén számít. Jelenleg térségünkben Romániának van rosszabb minősítése, mint nekünk, a többi kelet-európai EU-s ország befektetési kategóriájú – hangzott el. A válság előtti szinthez képest térségünk országai jóval magasabb szinten vannak, a 2005-ös szintet Magyarország viszont csak tavaly év végén érte el gazdaságilag. Az egy főre jutó GDP Csehországban és Szlovákiában már sokkal, 30-35 százalékkal magasabb, mint nálunk, kissé már Lengyelország is megelőzött, Románia még jóval mögöttünk kullog.

Ezért van csúcson a magyar tőzsde

Idén kedvező marad a külső környezet a magyar és térségünkbeli gazdaságok számára, az EKB mennyiségi könnyítése, az olajár, az alacsony kamatok és államkötvény-hozamok miatt. Terítékre került a bankadó, a telekomadó csökkentése, vagy legalábbis ennek megfontolása, ami szintén javíthatná a gazdasági növekedést. A tőzsdei árfolyamok emelése is ennek tudható be. Az alapkezelő is vásárolt magyar részvényeket a vegyes alapjaikba, de – ahogy Horváth István mondta – „természetesen nem eleget”.

Az elmúlt fél év legfontosabb történése a világgazdaságban Zobor Zsuzsa szerint az olajsztori volt, amit a saját bőrünkön is érzünk a benzinkutaknál. A hatalmas áresés mögött egyrészt egy kínálati sokk áll, a kitermelőket optimistává, kényelmessé tette, hogy négy éven keresztül száz dollár felett volt az olajár. Olyan kitermelői kapacitásokat építettek ki, ami ehhez az árhoz igazodott. Második oka az áresésnek az amerikai palaolaj-forradalom volt, ami nagyon megnövelte a kitermelést az USA-ban, másfél-kétszeresére.

Olajat vegyenek

Harmadszor, a kitermelők természetes reakciója lehetett volna a termelés csökkentése, mégsem tették azt, mivel sokan az olajbevételtől függenek, beépítették az országok költségvetésébe a bevételt. Nem tudnak racionális választ adni a fejleményekre a mindent átszövő politika miatt. Szaúd-Arábia is különböző politikai okokból nem érdekelt a kitermelés csökkentésében.

Tőkegarancia 95 százalékon

Rövid távon még lehet egy nagy ingadozás az olajárakban, közép- és hosszú távon azonban az alapkezelő szerint a piac alkalmazkodási mechanizmusai miatt magasabb szinten, nagyjából 80 dollár körül stabilizálódhat az olajár – mondta el Zobor Zsuzsa. A kevésbé jövedelmező projekteket le fogják állítani, csökkenteni fogják a költségeket, racionalizálják a működésüket a kitermelők.

Erre a megfontolásra építve az alapkezelő következő tőkevédett alapja a K&H Olajipari Alap lesz, ami egy 30 elemű olajipari részvénykosár teljesítményéből kínál 60 százalékos részesedést a futamidő végén. Emellé a tőke 95 százalékának visszafizetését vállalják, pontosabban úgy alakítják ki az alap befektetéseit, hogy ennyi mindenképpen meglegyen a futamidő végén.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Nőtt a befektetási alapok vagyona februárban - a hozamok változatosak
Privátbankár.hu | 2024. március 14. 12:54
Februárban 4,3 százalékkal, 626 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így az előző hónap végén a Bamosz tagjai 15 179 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
Befektetési alapok Ingatlanalapok: kiemelkedő eredmények nehéz piaci helyzetben
PR | 2024. március 13. 08:58
Noha a tavalyi- év jelentős kihívásokat tartogatott a hazai és a nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiacon, az ingatlanalapok és a magyarországi befektetési alapkezelők szempontjából 2023 kifejezetten eredményes évnek volt tekinthető. Ezen belül pedig kiemelkedően teljesítettek a Gránit Alapkezelő ingatlanos termékei. Az elemzők várakozása szerint a következő években az ingatlanbefektetések volumene emelkedni fog hazákban és a régióban, ami új lendületet adhat a kereskedelmi ingatlanpiacnak, és kedvezően hathat az ingatlanalapok teljesítményére is. A hazai és nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiac, valamint az ingatlanalapok tavalyi teljesítményéről és idei kilátásairól beszélgettünk Pozsgai Gáborral, a Gránit Alapkezelő értékesítési vezetőjével és Duha Bencével, szenior értékesítési és terméktámogatási menedzserrel.
Befektetési alapok Az év legjobb alapkezelőjét díjazták
Privátbankár.hu | 2024. március 1. 11:23
A Real Estate Awards Gálán az Erste Alapkezelő Zrt. kapta az Év Asset Management Cége 2023 elismerést. Ezzel a társaság másodszor nyerte el az ingatlanpiaci szakma egyik legjelentősebb díját.
Befektetési alapok Egy vagy két számjegyű hozam jutott az ingatlanalap-befektetőknek tavaly?
Eidenpenz József | 2024. január 26. 05:41
Nagy átlagban elmaradtak az évi tíz százaléktól a hazai ingatlanalapok hozamai tavaly, de volt néhány kivétel. Ennek számos oka lehet, nem csak a gazdaság és az ingatlanpiac lehűlése, még a kamatszint és a forint is belejátszhatott.
Befektetési alapok Már túl erős a forint, százmilliárdokat fizet nekünk idén a PMÁP
Eidenpenz József | 2024. január 18. 15:01
Az Equilor szerint 2024-ben a magyar gazdaság kilábalhat a recesszióból, 3,2 százalékkal bővülhet a GDP, a forint viszont enyhén gyengülhet, év végén 395 forint lehet az euró. Nemsokára több százmilliárd forintnyi állampapírkamat keres majd új helyet. Az év azonban a nagy kérdőjelek éve lesz a sok kockázat miatt.
Befektetési alapok Mi történt a magyarok legkedveltebb alapjaival?
Eidenpenz József | 2024. január 15. 05:44
Megnéztük a kötvényalapok tavalyi teljesítményét, a hozamuk pedig átlagosan jóval meghaladta az inflációt, 14,77 százalékra rúgott az évben. Ám nagy a szórás, devizában például nem volt jó ötlet megtakarítani. Másrészt pedig még ez sem tudja feledtetni a rettenetes 2022-es esztendőt.
Befektetési alapok Az MBH önálló, specializált befektetési bankjánál is a reneszánszukat élik a kötvénybefektetések
Natív tartalom | 2024. január 2. 13:04
A három hitelintézet fúziójából létrejött és 2023. május 1-jén indult MBH Bank a turbulens gazdasági környezet és az egyesüléssel járó plusz feladatok mellett is kiemelkedő tavalyi első háromnegyedéves eredményeket tudhat maga mögött. A privátbanki üzletág által kezelt vagyon mintegy 20 százalékos gyarapodásához vezető folyamatok mellett természetesen szó esett az idei kilátásokról is az újonnan alakult MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettesével, Pleschinger Gyula Márkkal készült interjúban.
Befektetési alapok Van, ahol 362 milliárd forintot ért a november
Privátbankár.hu | 2023. december 14. 15:41
Szépen híznak a befektetési alapok.
Befektetési alapok Évi 35 százalékos hozam kötvényalappal
Eidenpenz József | 2023. október 24. 09:31
Az utóbbi egy évben 15-35 százalék közötti hozamot értek el a forintos hazai rövid és hosszú kötvényalapok, de ennek megismétlődése valószínűtlen. Ha a hozamcsökkenési trend tovább tart, akkor azért még előfordulhatnak két számjegyű értékek. A devizavétel sem jött be tavaly, a devizás alapok eredményei szerényebbek voltak. 
Befektetési alapok Ez a vagyon 438 milliárd forinttal hízott egy hónap alatt
Privátbankár.hu | 2023. október 16. 13:57
A befektetési alapokban kezelt pénzekről van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG