4p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Júniusban már a vevők diktáltak az ingatlanpiacon. Enyhült a nyomás, már csak a megfizethető lakások iránt van élénk érdeklődés.

Kettősség jellemzi a lakáspiacot. Júniusban a kereslet csökkent, a feladott hirdetések száma pedig lényegében stagnált éves összevetésben, ugyanakkor az év első hat hónapjában bővülés történt mindkét oldalon. Az ingatlan.com friss elemzése szerint az is látható, hogy az év eleji lendület fokozatosan lecseng, és főként a megfizethető lakásárakkal rendelkező környékek piaca mondható élénknek. Az eladók és vevők közötti erőviszony is fokozatosan átrendeződik: a vevők pozíciója erősödik, ami különösen az első lakásvásárlók szempontjából létfontosságú.
Az ingatlan.com adatai szerint ugyanis júniusban több mint 208 ezer telefonos érdeklődés érkezett eladó lakásokra és házakra, ami 4,7 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi szinthez képest és 14 százalékkal elmarad a májusi szinttől. 
„A jelenség abból a szempontból nem meglepő, hogy az év eleji lendület folyamatosan lecseng, és most a legmegfizethetőbb lakásárakkal rendelkező vármegyék lakáspiaca számít élénknek.” – mondta Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője. Az eladó lakóingatlanok iránti telefonhívások tavaly júniushoz képest Tolna (+23%), Nógrád (+16%), Bács-Kiskun (+13%) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (+12%) vármegyékben növekedtek a legnagyobb mértékben.

Az év első hat hónapjában 1,75 millió érdeklődést regisztrált az ingatlan.com, ami 1,2 százalékos növekedést 2024 azonos időszakához képest. Az év eleji lendület lecsengése azt is jelenti, hogy az eladók pozíciója gyengül a vevőké pedig erősödik. „Amíg 2025 januárjában a tulajdonosok és ingatlanközvetítők által feladott hirdetéseknél az árkorrekciók 38 százaléka áremelés, 62 százaléka pedig árcsökkentés volt, addig júniusra az árcsökkentések aránya már 87 százalékra emelkedett.” – szemléltette a változásokat Balogh László.

A kínálati oldal is jelentős mozgást mutatott: júniusban közel 30 ezer új hirdetést adtak fel eladó lakásokra, ami megfelel az egy évvel korábbi szintnek. Az év első hat hónapjában viszont több mint 200 ezer új hirdetés jelent meg az ország 2775 településén, ami 2,5 százalékkal haladja meg a 2024 első félévi adatokat. A friss kínálat a legnagyobb, 22 százalékos mértékben Nógrád megyében bővült, de jelentős – 15-15 százalékos – növekedés következett be Somogy és Csongrád-Csanád megyében is. 

Sokan szeretnék eladni a lakásukat, de egyre inkább a vevők diktálnak a piacon
Sokan szeretnék eladni a lakásukat, de egyre inkább a vevők diktálnak a piacon
Fotó: Pixabay

 

Sokan szeretnének továbblépni, de nem könnyű

Az ingatlan.com szakértője érdekes és fontos trendként értékelte, hogy a tulajdonosok aktivitása még az ingatlanközvetítőkénél is nagyobb volt júniusban: 16 százalékkal több eladó ingatlanhirdetést adtak fel, az év első felében pedig 7 százalékos bővülést regisztráltak náluk. „A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy sokan szeretnének továbblépni, de a gyakorlatban csak akkor tudnak vásárolni és költözni, ha először sikerül eladni a meglévő otthonukat. Ez viszont egyre nagyobb kihívás, ha a kereslet nem élénkül dinamikusan.” – mondta Balogh László. A kereslet lecsengése és a friss kínálat folyamatos utánpótlása összességében ahhoz vezet, hogy a kínálat folyamatosan bővül, így a vevők már 136 ezer eladó lakás és ház hirdetéséből válogathatnak.

A vevők pozíciói egyre erősebbek, ami az első lakásvásárlást tervezőket érintheti a legkedvezőbben. A fiatalok ingatlanpiaci belépési küszöbe egyre magasabb: Budapesten az eladó lakóingatlanok háromnegyede már legalább 67 millió forintba kerül, a megyeszékhelyeken 41 millió, a városokban 30 millió, a községekben pedig 20 millió forint körül mozog ez a lélektani határ. „Az első lakásvásárlók számára továbbra is az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy a piaci lassulás csupán a drágulás ütemét mérsékli, az árakat viszont nem csökkenti. A vásárláshoz szükséges összeg előteremtése így komoly anyagi megterhelést jelent – különösen azoknak, akik hitelből szeretnék finanszírozni a vásárlást a jelenlegi, magas kamatkörnyezetben.” – fogalmazott Balogh László.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Nyeregbe kerültek a vevők a lakáspiacon, de a helyzet most gyorsan megváltozhat
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:45
Tavaly év végére kifutott a szeptemberben indult Otthon Start hitelprogram első rohama, így kicsit hűlt a lakáspiac. Ezzel párhuzamosan természetes jelenség volt, hogy nőtt az alku tere, átlagosan majdnem 6 százalékot tudtak faragni az irányárból a vásárlók – derül ki az OTP Ingatlanpont friss adataiból. A legkevesebbet továbbra is Budapesten lehetett alkudni. 
Ingatlan 2,6 milliárd forintért eladták a Szőlő utcai javítóintézetet
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:30
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő villámgyorsan elárverezte az épületet.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Van egy megyeszékhely, ahol bőven megéri felújítani
Vámosi Ágoston | 2026. március 18. 18:59
Hiába csökken Győr népessége, Pécsé gyorsabban fogy: hamarosan a Duna menti megyeszékhely lehet a Dunántúl legnagyobb városa. A déli részen már az agglomeráció is kialakult, a Belvárosban és környékén pedig hangzatos nevű lakóparkokat adnak át a jövő évben. A használt lakásoknál és házaknál is érdemi különbség látható a felújított és a felújítandó ingatlanok árai között: a felújított lakások akár 10-15 millió forinttal is többet érhetnek a piacon.
Ingatlan 30 kilométeres sáv után ér véget az agglomerációs álom
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 10:58
A kiköltözési hullám nem állt meg és egyértelműen a nagyvárosok 25-30 kilométeres vonzáskörzetére koncentrálódik.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Soroksáron még a négyszobás családi házak is megfizethetők
Vámosi Ágoston | 2026. március 11. 18:29
Budapest második legnagyobb kerületét a legolcsóbbak között tartják számon, de az újlakás-piacot nézve ez már nem teljesen igaz. Soroksár-Újtelepen több lakópark is épül, ahol a háromszobás lakásokat 100 millió forintért hirdetik. A Budapest-Belgrád vasútvonal ugyan áthalad a kerületen, de a lakók többsége számára ez nem megoldás, inkább a H6-os HÉV felújítása növelhetné az ingatlanok értékét.
Ingatlan Lassulhat az ingatlanok áremelkedése, de vannak kivételek
Vámosi Ágoston | 2026. március 11. 15:54
Jelentősen lassulhat az ingatlanárak emelkedése a következő hónapokban, erről beszéltek a szakértők az OTP Ingatlanpont tájékoztatóján. Az új lakásfejlesztések döntő többsége egyelőre nem fér bele az Otthon Start program kereteibe, de a következő években ez változhat. Az ingatlan-befektetés megtérülése jelenleg nagyon alacsony, ezért inkább a saját részre vásárlók uralják a piacot, de a nagyvárosokban és a kiemelt beruházásoknál nem lehet alkudni a hirdetési árból.
Ingatlan Befékezett a lakáspiac, ennek végre a vevők is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2026. március 10. 10:00
Budapesten újra lakásárcsökkenést hozott a február, havi szinten. Országosan pedig mérséklődött a drágulás üteme – közölte az ingatlan.com.
Ingatlan Már egy panellakás is eszméletlen drága lett
Privátbankár.hu | 2026. március 7. 12:16
Drágább egy panellakás, mint az azonos állapotú téglalakás néhány városban.
Ingatlan Itt vannak az első kiemelt beruházások az Otthon Start programhoz
Privátbankár.hu | 2026. március 5. 12:13
Nem csak Budapesten indulnak el nagy fejlesztések.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Felfordult az érdi lakáspiac: a használt többet érhet, mint az új
Vámosi Ágoston | 2026. március 4. 20:43
Érdekes trend bontakozik ki a fővárostól délnyugatra: összeért az új és a használt családi házak ára. Érden a Budapesttel szomszédos városrészben találtuk a legnagyobb szélsőségeket: a megfizethető átlagárak mellett vannak itt kaliforniai stílusú villák is. A lakáspiacon akár még többet is el lehet kérni a használt, jó állapotú ingatlanokért, mint amennyiért az újakat hirdetik. A Mennyit ér az ingatlanom? legújabb részéből kiderül, jobban megéri-e Diósdon, vagy Sóskúton házat venni, és azt is megnéztük, mennyi idő a környékről beérni a Budapestre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG