4p
Az elmúlt két hónap stagnálása után növekedett a befektetési alapok piaca.

A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) adatai szerint a két legnagyobb arányt képviselő kategóriából, a pénzpiaci alapokból és a kötvényalapokból kiáramlott a tőke. Hasonlóan kiáramlás volt a tőkevédett alapoknál is, azonban a többi kategória esetében kisebb-nagyobb összegben tőkebeáramlás történt az elmúlt hónapban. Októberben a visszaváltások 22 milliárd forinttal haladták meg az értékesítéseket.

A legnagyobb vagyongyarapodást ebben a hónapban a származtatott és a részvényalapok érték el. A tőkeáramlás és a hozamok eredőjeként BAMOSZ tagok által kezelt befektetési alapok összvagyona 21,8 milliárd forinttal, azaz 0,39 százalékkal növekedett októberben. A hónap végén a BAMOSZ tagok mindösszesen 5.663 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.

 

A nyilvános nyíltvégű „hagyományos” értékpapír alapok adják az összvagyon többségét (65,2 százalékát). Az ilyen típusú termékekben kezelt vagyon az elmúlt hónapban összességében 0,26 százalékkal csökkent.

A pénzpiaci alapok vagyona 2,4 százalékkal csökkent köszönhetően a 33,4 milliárdos visszaváltási többletnek, amely a legtöbb alkategóriát érintette. A hazai likviditási alapok közül egy 27 milliárd nettó eszközértékű alap a hazai pénzpiaci alapok közé került átsorolásra, ezért látható egyik esetében szokatlanul nagy csökkenés, másik esetében pedig kiugró növekedés.

Néhány fontosabb tőkepiaci index teljesítménye

RMAX

- 0,10 %

MAX

- 0,34 %

BUX

3,18 %

BIX

0,15 %

MSCI DM (USD)

7,83 %

MSCI EM (USD)

7,04 %

A kötvényalapokból 2,8 milliárdnyi tőke távozott, ami a hazai kötvényalapoknak köszönhető. (Elsősorban a hazai rövid futamidejű, másodsorban a hazai hosszú futamidejű kötvényalapoknak.) A hozamok csak némileg tudták mérsékelték a tőkekiáramlás hatását, így is végül a vagyon 0,2 százalékkal csökkent.

A vegyes alapokba 4,7 milliárd forintnyi tőke áramlott be az elmúlt hónapban, amely a második legmagasabb érték. A hozamok ezúttal kedvezően alakultak, így a vagyon 1,7 százalékkal növekedett.

A magyar tőzsdeindex ezúttal kevésbé teljesített jól, mint a nemzetközi indexek, de panaszra nem lehetett okunk. A részvényalapokba 0,5 milliárdnyi tőke érkezett, azonban a pozitív hozamok jelentősen növelték a részvényalapok vagyonát, amely 5,4 százalékkal lett több mint az elmúlt hónapban.

A tőkevédett alapokból ezúttal 2,5 milliárdnyi tőke távozott. A hozamok ezt korrigálni tudták, így összességében 0,4 százalékos növekedést láthattunk a kategória vagyonában.

Az abszolút hozamú alapokba ebben a hónapban friss tőke érkezett, amelynek nagysága, 1,3 milliárd. A hozamok ehhez még hozzá is tettek, így a vagyongyarapodás 1,2 százalékos lett.

A származtatott alapokba 2,3 milliárd forintnyi friss tőke érkezett és ezúttal a hozamok is igen kedvezően alakultak, így a kategória ebben a hónapban a korábban már megszokott jó teljesítményt nyújtotta.

Az ingatlanalapoknál ebben a hónapban is tőkebeáramlást tapasztalhattunk, amelynek nagysága 7,4 milliárd, ami egyben a legmagasabb érték a hónapban. A hozamok ehhez még némileg hozzá is tettek, így a kategória vagyonváltozása elérte a plusz 1,7 százalékot.

Az árupiaci alapoknál tőkemozgást gyakorlatilag nem tapasztaltunk, de a hozamok kedvezőtlenül alakultak, így a kategória vagyona 1,4 százalékkal csökkent.

Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapok esetében az elmúlt hónapban kisebb tőkebeáramlás volt tapasztalható, amit a hozamok tovább erősítettek, így összességében a nettó eszközérték 2,7 százalékkal növekedett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39000 38530 39470 -1,76% 0 0 28 641 082 920 HUF 2026-04-09 17:14:51
MOL 4008 3956 4008 +0,25% 0 0 1 827 442 398 HUF 2026-04-09 17:08:15
MTELEKOM 2230 2216 2242 -0,09% 0 0 1 400 673 936 HUF 2026-04-09 17:14:19
RICHTER 12400 12260 12580 -1,51% 0 0 5 468 998 680 HUF 2026-04-09 17:05:12
OPUS 430 426 441 -4,02% 0 0 182 788 662 HUF 2026-04-09 17:05:22
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Százötven milliárd forintot buktak februárban a magyar családok az iráni háborún
Herman Bernadett | 2026. április 9. 15:13
Januárban még 420 milliárd forint árfolyamnyereséget tettek zsebre a háztartások az értékpapírjaikon, februárban már 150 milliárd forintot meghaladó veszteségük volt. Az állampapírok iránti kereslet elpárolgott. 
Befektetési alapok Gigászi összeget nyertek az OTP-sek januárban
Herman Bernadett | 2026. március 9. 19:21
Rekord rekord hátán: ilyen volt a januári értékpapírpiac Magyarországon. Vették az állampapírt, a befektetési alapokat, és gigantikus pénzeket kaszáltak a háztartások az OTP-részvényeken is. 
Befektetési alapok Vállalkozásba kezdene? Most pénzt kaphat egy jó ötletért
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 09:54
Új kockázati tőkealapot indít a Hiventures startupoknak. 
Befektetési alapok Fontos mérföldkőhöz érkezett a tőzsde sztárpapírja
Herman Bernadett | 2026. január 21. 13:01
Több mint százszorosára növelte induláskori nettó eszközértékét az OTP Alapkezelő és az OTP Bank által közösen fejlesztett, tőzsdén kereskedett, régiós befektetési alap. Kevesebb mint két év alatt az OTP CETOP UCITS ETF kezelt vagyona átlépte a100 millió eurót. A Kelet-Közép-Európa 25 legnagyobb forgalmú és kapitalizációjú részvényét egyetlen eszközbe sűrítő alap 10 euró névértékű befektetési jegye a magánbefektetők körében is kiugró népszerűségnek örvend.
Befektetési alapok A Raiffeisentől igazolt a Hold Alapkezelő
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 11:26
Frissen érkezett szenior portfoliókezelőjük 12 év után váltott. 
Befektetési alapok Kijöttek a számok: az erős forinton buktak, az OTP-n viszont nyertek a magyar kisbefektetők
Herman Bernadett | 2026. január 7. 14:39
Az október végi Takarékossági Világnap után rákapcsoltak a kisbefektetők: dőlt a pénz az alapokba, az állampapírokba, de még a részvénypiacra is. Aki megtartotta az OTP-részvényeit, elégedetten dörzsölheti a tenyerét. 
Befektetési alapok Zsiday Viktor bejelentette, hogy befejezi portfóliómenedzseri pályafutását
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 13:21
Az általa kezelt Citadella befektetési alap beolvad a HOLD Alapkezelő már meglévő abszolút hozamú, HOLD Columbus alapjába.
Befektetési alapok Nem véletlenül lett az OTP a magyarok kedvence
Herman Bernadett | 2025. december 9. 14:41
Októberben hatalmas összeget fektetett be a lakosság értékpapírokba a szeptemberi kiáramlást kompenzálva. A befektetési alapok továbbra is nagyon kelendőek, de igazán sokat azok kerestek, akik a részvényeket választották. A lakosság kedvence továbbra is az OTP lehet. 
Befektetési alapok Bekeményített a kistesó: az aranyat és a Bitcoint is rommá veri  
Czwick Dávid | 2025. december 3. 10:28
Olyan buldózer születhet, hogy ahhoz képest kanyarban sincsenek az eddigi sztárok. Már vannak komoly jelek.
Befektetési alapok Egyre több pénzt visznek külföldi bankbetétbe a magyarok
Herman Bernadett | 2025. november 20. 19:05
A magyar állampapír a PMÁP kamatfizetése óta kevésbé vonzó. Ehelyett hazai és küföldi befektetési alapokba, kötvényekbe vagy éppen külföldi bankszámlákra kerül a magyarok megtakarítása. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG