Az eurózónában tapasztalható kihívásokon felül Magyarországon a biztosítási adóval is számolni kell, amelyet a társaságok nem minden esetben tudnak áthárítani a fogyasztókra - idézi a közlemény Seregdy Tamást, az Ernst & Young üzleti tanácsadási szolgáltatások üzletágának igazgatóját.
Az Ernst & Young előrejelzése szerint az eurózónában működő biztosítók profitja visszafogott növekedésnek indul idén, a teljes szektor esetében meghaladva a 26 milliárd eurót. A javulás lassú ütemét azonban jól jelzi, hogy a várakozások alapján a profitbővülés mértéke még 2016-ban sem fogja elérni a 2007. évi értéket.
Alacsony a növekedés üteme
Az eurózónában az életbiztosítások díjbevételei 0,5 százalékkal emelkednek majd a tavalyi és a tavalyelőtti 8 százalékos csökkenést követően. A vagyonbiztosításokból származó bevételek az idén 1,8 százalékkal, jövőre 1,9 százalékkal nőhetnek, amely messze elmarad a korábbi átlagos 6,2 százalékos bővüléstől.
Az Ernst & Young jelentése szerint a jelenlegi helyzetben az európai biztosítóknak leginkább a tőke- és befektetési kockázatok kezelésére kell fókuszálniuk, fel kell térképezniük a növekedési lehetőségeket, rendszereiket és működésüket pedig ezekhez a kihívásokhoz kell igazítaniuk.
Lassú és hosszadalmas kilábalás kezdődhet a biztosítási szektorban; a magyarországi biztosítók számára továbbra is a költséghatékonyság, a működési költségek racionalizálása lesz az egyik legnagyobb kihívás - mutat rá az Ernst & Young legfrissebb elemzése.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Nagy nyomás alatt a Volkswagen: teljes újratervezésre van szükség
5 perce
-
Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
23 perce
-
Ma eldőlhet az árréstop sorsa? – az Országos Kereskedelmi Szövetséggel tárgyal Kapitány István
körülbelül 1 órája
-
Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
körülbelül 1 órája
-
Erős negyedév a bankóriásnál: felvásárolta leánybankját az Erste Csoport
körülbelül 1 órája
-
Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
2 órája
-
Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
2 órája
Mfor.hu Top24
- Magyar Péter jó híreket kapott az uniós forrásokról
- Nem várnak: rögtön becsukják a „sóhivatlanak” nevezett állami szervet
- Vajon ezt a pénzt is hazahozza Magyar Péter Brüsszelből?
- Kapitulált az orosz bank, de ez se segített a bankpiacon
- Döntött a választási bizottság: itt van a hivatalos végeredmény a listás szavazatokról
- Még idén eurót váltana? Mutatjuk, milyen árfolyamon tehetné meg
- Fájdalmas napja volt a forintnak: ennyiért adják az eurót
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be? 2026. április 25. 14:27
- Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak 2026. április 25. 12:36
- Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben 2026. április 29. 18:28
- Durván megfenyegették az oroszok Brüsszelt 2026. április 25. 08:32
Havi top
- Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után 2026. április 14. 12:17
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból 2026. április 14. 07:12
- Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak 2026. április 16. 10:07
Friss
Vállalat
Nagy nyomás alatt a Volkswagen: teljes újratervezésre van szükség
Globális válság és átalakítási kényszer egyszerre sújtja a cégcsoportot.
5 perce
Makro / Külgazdaság
Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
23 perce
Közérdekű
Ma eldőlhet az árréstop sorsa? – az Országos Kereskedelmi Szövetséggel tárgyal Kapitány István
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Vannak kivételek: átengedték a Hormuzi-szoroson az orosz milliárdos szuperjachtját2026. április 30. 05:30 -
Integrációval és nemzetközi kapcsolatokkal erősítené pozícióját a milliárdosok alkuszcége2026. április 29. 12:30 -
Megerősítette a milliárdos: Bódog Tamás marad a Nyíregyháza vezetőedzője2026. április 29. 05:30 -
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30 -
Közel-keleti tárgyalásokat folytatott Jászai Gellért a 4iG jövőbeli együttműködéseiről2026. április 28. 05:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Permetezik Eger fáit: éjszakai növényvédelmi munkák kezdődnek május elején
08:24
-
Megállapodást ígér az uniós pénzekről Magyar Péter – május végén újra Brüsszelbe utazik
07:13
-
NAV-akció több településen: Kömlőn, Sarudon és Tiszanánán is megjelentek a hatóságok
19:16
-
Eger jövőjéről egyeztetett Bódis Péter és Vágner Ákos
15:34
-
Útépítés miatt változik a buszközlekedés Egerben
14:12
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
2026. április 29. 18:28
-
Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben
2026. április 29. 15:46
-
Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
2026. április 29. 16:01
-
Sok dúsgazdag magyar hátat fordított az államnak, és külföldre vitte a pénzét
2026. április 29. 14:24
-
Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
2026. április 29. 11:27


