1p
Továbbra is problémás lehet a biztosítás nélkül futó állami autók külföldi kárrendezése, a feladatot - más teendőkkel együtt - a Groupama Garancia biztosító nyerte a honvédelmi tárca nem nyilvános tenderén. Az új szabályozástól az állam 100 milliós megtakarítást vár - de ehhez az is kell, hogy a kárstatisztikák ne romoljanak.

Az állami autókat tavaly novemberben a baleseti adó bevezetésével egyidejűleg kivonta a kormány a kötelező felelősségbiztosítás fizetési kötelezettsége alól. Nem titok, az állam spórolni szeretne a közel 30-40 ezres állami géppark biztosításán. Mint korábban megírtuk, a honvédelmi miniszter rendeletben szabályozta a kárrendezés mikéntjét az állami autók ügyében: ezt a jövőben a honvédség illetve a honvédelmi tárca kijelölt intézményei viszik majd. Az üzleti biztosítók azonban nem tűnnek el az állami autók mellől. Pontosabban a több szereplő helyett csak egy lesz, aki "kárrendező szervezetként" majd a megfelelő állami intézmények alá dolgozik.

A Groupama a befutó

A HM által kiírt tendert a Groupama Garancia Biztosító nyerte - árulták el kérdésünkre a honvédelmi tárcánál. A tenderen indult még a honi biztosítási piac egyik legfiatalabb és egyben legaktívabb tagja is, a CIG Pannónia (pontosabban annak leánycége, a CIG EMABIT), mely az utolsó pillanatban kapta meg a kárrendezési tevékenységhez szükséges PSZÁF-engedélyt. A Járai Zsigmond nevéhez köthető biztosító végül második lett a pályázaton. A tenderkiírást nem találtuk a kormány honlapján, mert az nem is nyilvános. A HM szerint azért nem, mert a kiírás nem éri el a közbeszerzési értékhatárt, így azt a tárca saját hatáskörben folytatta le.

100 milliót spórolnak

A HM-nél elkészítették az állam autók jegyzékét is, a kgfb alól mentesített járművek listáját ugyanis mindenképp meg kell küldeni az Európai Bizottságnak. A lajstromot a honvédelmi minisztérium már elküldte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek, hogy eleget tehessen tájékoztatási kötelezettségének. A HM úgy kalkulál az "előző évek káreseményeinek" tapasztalata alapján, hogy közel 100 milliós megtakarítás várható az intézkedéstől.

Az általunk megkérdezett szakértő szerint az állami autók külföldi használata a "legizgalmasabb kérdés" az új szabályozásban. Schmidt Ákos, a Riskonline ügyvezető igazgatója szerint a Zöldkártya Egyezménnyel is gond lehet, az ugyanis az ilyen esetekre nem tér ki, ráadásul biztosítás híján nagy kérdés, azt mi alapján állítják majd ki. Nem minden ország követeli ezt meg (Ausztriába, Németországba és Szlovákiába elég csak a kgfb, zöld kártya nem kell), de a biztosítás hiánya ott is probléma lehet.

Az állam autója ebből a szempontból ugyanolyan, mint bárkié, így a külföldi használat szabályozásának kérdéseit elég aggályosnak tartom. Minimum a környező országokkal meg kellene állapodni ezekről a kérdésekről - vélekedik Schmidt.

Ráadásul a HM és BM állományában is több gépjármű van, mely külföldön fut, elég csak a nyári idényben a horvát tengerpartra küldött magyar rendőrökre gondolni. A biztosítási szakember szerint "nem fér hozzá kétség, hogy megoldják a külfödli használat kérdését majd, csak az a kérdés, hogy az mennyire lesz majd jó".

A külföldi káresemények nagy veszélyt rejtenek magukban, a biztosítás nélkül futó állami gépjárművek balesetei könnyen elvihetik, amit a biztosítási díjon az állam spórolt. A HM rendelete alapján a mentesített gépjárművek által külföldön okozott károk esetében a teljes kárrendezést – a kárkifizetés kivételével – a HM Közgazdasági és Pénzügyi Hivatal által megbízott kárrendezõ szervezet, vagyis a Groupama végzi.

Arra a kérdésünkre nem kaptunk egyértelmű választ a Honvédelmi Minisztériumtól, hogy a külföldi használatra kell-e külön határbiztosítást kötnie az államnak. A kárrendezést szabályozó rendeletből az derül ki, hogy nem. Válaszként a szaktárca is az ide vonatkozó részt küldte meg szerkesztőségünknek.

A külföldi használathoz az állami autók igazolást kapnak, ami alapján később elszámolnak a honvédség logisztikai központjának Közlekedés Biztonsági Részlegével. "Külföldön bekövetkező baleset esetén a kárrendező szervezet adatait a gépjárműhöz biztosított dokumentumok tartalmazzák" - tudtuk meg a szaktárcától.


Az állami autók a fent látható igazolással fognak majd elindulni a határ felé. Ha külföldön baj éri őket, akkor a károsult a Groupama Garanciával veszi majd fel a kapcsolatot. A kárrendező szervezet fog közvetíteni a HM irányába, a kárkifizetést pedig már a szaktárcának kell megoldania - állami forrásokból.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG