1p
Ha kgfb mellé cascót is kötünk, a biztosítási adó többszörösét is megspórolhatjuk, a kötelező tovább csökkenő árai magukkal rántották a cascót is. A kötelezővel most együtt köthető casco szerződések éves átlagdíja alig 50 ezer forint, szemben a november elseje előtt még 68 ezer forintos tarifával a Netrisk összesítése szerint.

Mintegy harmadával zuhant a casco ára a kötelező biztosítási kampányban. A kötelezővel most együtt köthető casco szerződések éves átlagdíja alig 50 ezer forint, szemben a november elseje előtt még 68 ezer forintos tarifával a Netrisk összesítése szerint. Aki tehát mind a kötelező biztosítások átlagosan 28 százalékos áresését, mind az olcsóbb casco díjakat kihasználja, most a tervezett baleseti adó többszörösét is megtakaríthatja.

A kötelező magával rántja a cascót

Azok az autósok, akik tavaly nem váltottak, az idén már igencsak jelentős spórolásról mondanak le, hiszen a múlt évi kampánnyal együtt a casco és a kötelező átlagdíja egyaránt gyakorlatilag megfeleződött. 

50 ezer forint alatt is köthetünk cascót
Tavaly novemberben a korábbi 90 ezerről 68 ezerre, most - további, mintegy 30 százalékkal - 50 ezerre esett a kötelezővel együtt köthető casco biztosítások átlagdíja a Netrisk.hu biztosítási portálon. A casco és a kötelező biztosításon így együtt a jövőre tervezett baleseti adó többszörösét is megtakaríthatják azok az autósok, akik kihasználják az alacsonyabb díjakat. A Netrisken most kötött kötelező biztosítások átlagára 12 600 forint, ami szintén közel 30 százalékkal alacsonyabb, mint a tavalyi kampányban volt.

Az Uniqa az élen

A kötelező biztosítások piacán jelentős az átrendeződés, miután az idén legolcsóbb biztosítók közül több tavaly  még nem vett részt az árversenyben. A legtöbb új szerződést változatlanul az Uniqa köti, az autósok mintegy negyede ezt a társaságot választja a Netrisk.hu -n, míg a kötelező és a casco együttkötési ajánlatok versenyében jelenleg a K&H áll az első helyen. A K&H Biztosítónál most kötött casco szerződések átlagdíja a 42 000 forintot sem éri el.



LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG