A kínai Zhuzhou Times New Material Tech. Co. közép-európai központ létrehozását tervezi Magyarországon, hogy rajtunk keresztül exportálja az általa kifejlesztett földrengésbiztos építési technológiát az európai és a közel-keleti piacra - jelezte a Nemzeti Innovációs Hivatal.
A technológiát Csorba Emánuel magyar professzor közreműködésével dolgozta ki a kínai cég és már több évtizede használják a világban. "A Nemzeti Innovációs Hivatal a nemzetközi szeizmológia tanácskozás házigazdájaként lehetőséget biztosít a világszínvonalú, magyar szellemi tudáskincsen alapuló, kínai földrengés biztos építési technológia nemzetközi szintű bemutatására" - írták közleményükben.
A Base Isolation nevű földrengésvédelmi technológia első gyakorlati alkalmazása az USA-ban, Los Angeles közelében volt, ahol 30 millió dollár költséggel 1986-ban épült meg a rezgést tompító 96 alapszigetelő testen nyugvó Foothill Communities Law and Justice Center.
Azóta ennek a módszernek az alkalmazásával számos amerikai és távol-keleti országban, például Új-Zélandon, Indonéziában, Kínában már több ezer lakóház, középület és irodaépület, valamint számtalan ipari létesítmény, atomerőmű, tengeri és folyami híd épült. Csak Kínában közel egymillió meglévő iskolaépületbe tervezik beépíteni utólag ezt a földrengésvédelmi megoldást. A magyarországi központ Dél- és Délkelet-Európa egyes részeire, a Balkán-félszigetre és az Arab-öböl országaiba akarja exportálni a technológiát.