Az Signal első embere szerint válság idején a gépjárműbiztosítás és az egyszeri díjas életbiztosítások tartják életben a piacot, ez utóbbi díjbevétele nőtt is tavaly. A klasszikus életbiztosítások visszaestek ugyanakkor, fix hozamú biztosításokat pedig jelenleg nagyon nehéz eladni - mondta Kálózdi. A tavalyi adatokból jól látszik, hogy a vagyonbiztosítások díjbevételében volt egy nagyobb emelkedés, ezt a területet a Signal célpiacként jelölte meg - már csak a célcsoportjába tartozó kkv-k miatt is.
Nem a kgfb-ből él a piac
A kgfb piacon nincs nagy változás - legalább is ami a díjcsökkenést érinti, a kárhányad viszont egyre magasabb. Nagyon nehéz fedezetet találni ezek mögé a biztosítások mögé, hiszen miközben a díjbevétel folyamatosan csökken, a szervízköltségek Magyarországon is a nyugat-európai magasságban vannak. A kgfb tulkajdonképpen a nagy ügyfélszám elérése miatt fontos a biztosítóknak, az ágázat legjobb esetben is nullszaldós.
A Signal 130 ezres ügyfélkört stabilizált a kgfb-ben, alapvetően vidéki, jó kárhányaddal rendelkező ügyfelei vannak. A cég azonban nem fog beszállni az árversenybe, és erre már tavaly sem törekedett.
Biztosítási adó: mit terhelnek rá majd az ügyfelekre?
"A baleseti adót befizettük, ennek ellenére pozitív tartományban maradtunk, ez ahhoz elég, hogy meg tudjuk győzni a tulajdonosunkat, hogy érdemes itt maradni. Reméljük, hogy a válságadókat 2013-ban kivezetik, mert ilyen adókörnyezetben nehéz befektetni" - mondta Kálózdi.
A vagyonbiztosítás kitörési pont lehet a mostani helyzetben, Kálózdi szerint a biztosítási adó ebből a szempontból lehetőség is, hiszen sokan fogják felülvizsgálni eddigi szerződéseiket. A Signalnál arra számítanak, hogy az emberek és a kkv-k tudatosabban választanak biztosítót. A vezérigazgató szerint az adó felhajtja majd az árversenyt más biztosítási szegmensekben is, így annak csak fele épül be majd a díjakba.
Saját hálózat és okostelefon
A Signal úgy döntött, hogy saját tanácsadói hálózatot épít, hogy optimalizálja az értékesítési struktúráját. A mostani 200 fős tanácsadói hálózatot 600-ra akarják felduzzasztani, a cég úgy látja, hogy a tanácsadók munkáját szabályozó törvényi háttér változása kedvező lesz majd, felértékeli a biztosító hálózatát.
A biztosító célcsoportja a német anyavállalathoz hasonlóan a középréteg és a kkv-k. A cégekkel így aktívabb párbeszédet akarnak folytatni. Kihasználva a törvényi változásokat, a Signal is csoportos egészségbiztosítással jelentkezik a piacon, Kálózdi Tamás szerint az idei év még a partnerkeresésről szól, 2013-ban pedig már szabad szemmel is látható lesz ez a piaci szegmens. Újdonság az is, hogy a biztosító új unit-linked biztosítással jelenik meg a piacon. Kálózdi Tamás szerint az új termékkel a unit linked-hez kapcsolódó sztereotípiákkal akarnak rácáfolni. A biztosító iTrend néven új webes felületet indít, a unit-linked biztosítással rendelkezők pedig okostelefonon keresztül is rendezgethetik majd a befektetéseiket.
Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!
Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz
2025. szeptember 17.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Putyin árnyékában: egyre több lengyel kap katonai kiképzést
18 perce
-
10 százalék alá vitte a kamatot a Provident, és a KHR sem feltétlenül akadály
körülbelül 1 órája
-
Trump úgy üzent az orosz olajról, hogy a magyar kormány is megértse
körülbelül 1 órája
-
Megadóztatnák a magyarok a gazdagokat – új kutatás érkezett
2 órája
-
A magyar kormány is elítélte az orosz provokációt
3 órája
-
Kiszivárgott: Donald Trump újabb meredek lépésre készülhet
3 órája
-
Elszabadul az erőszak? Aggasztó hírt tettek közzé Charlie Kirk lelövése után
4 órája
- Nem jött be a kormány terve? A többség nem hiszi el, hogy Magyar Péterék adót emelnének
- Itt az Orbán-kormány valódi csodafegyvere – és mind szégyellhetjük magunkat miatta
- Újabb uniós állam tiltakozik a lengyelországi orosz dróntámadás miatt
- Elfogták Charlie Kirk feltételezett merénylőjét, Trump halálbüntetést követel
- A magyar kormány megint kilógott a sorból – fontos nyilatkozatot nem írtak alá
- Egészen váratlan helyen nyitott meg konzulátust Szijjártó Péter
- Megvan, melyik filmet indítja Magyarország az Oscar-díjért
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot 2025. szeptember 9. 08:29
- Szijjártó Péter máris reagált Ursula von der Leyen kemény szavaira 2025. szeptember 10. 14:21
- Szijjártó Péter egy mondatban reagált az ukrán támadásra 2025. szeptember 7. 13:02
- Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz 2025. augusztus 29. 06:46
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről 2025. augusztus 29. 15:01
Putyin árnyékában: egyre több lengyel kap katonai kiképzést
Rekordot dönthet az önkéntesek száma.
Trump úgy üzent az orosz olajról, hogy a magyar kormány is megértse
Az amerikai elnök levelet írt a NATO-tagországoknak.
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
Tényleg ennyire fél a magyar lakosság a többkulcsos szja-tól?
14:19
-
Megjárhatják a magyar autósok: razziára készül a rendőrség
12:56
-
Rejtvény az álláshirdetésekben: tudja, mi a dolga a fürtvezető mérnöknek vagy a klisémontírozónak?
12:03
-
Ön fizetne 1,5 millió forintot azért, hogy itt lakjon?
11:38
-
Nem hozott örömhírt az éjszaka Magyarország szomszédjának
10:17
-
Jonatán a világ legjobb Laser-versenyzői között
09:01
-
A világ legjobb luxusszállodái közti versenyben a balatonfüredi hotel
16:39
-
Nyereményjáték – LEZÁRVA
16:11
-
Drágul az USA-ba történő utazás – közel duplájára nő az ESTA díja
14:58
-
Keresik Magyarország legjobb szállodáját – indul az Év Szállodája 2025 pályázat!
14:27
-
Változásokkal indul az őszi szezon az Egri Termálfürdőben
11:05
-
Új kérdőívvel folytatódik az egri parkolási vita
08:17
-
Új Sinsay üzlet nyílik az Agria Parkban
16:42
-
Már napok óta nem lehet tudni, hogy mi a sorsa a Kepes Központ értékes műtárgyának
15:06
-
Magyarországnak szakítania kell az orosz gázzal és atomenergiával az amerikai energiaügyi miniszter szerint
13:46
-
Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz
2025. augusztus 29. 06:46
-
Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret
2025. szeptember 11. 08:17
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről
2025. augusztus 29. 15:01
-
Ezzel boríthatta ki az Orbán-kormány az uniós főképviselőt
2025. augusztus 30. 17:19
-
Nem fogja kitalálni, milyen konzulátust nyitott meg Szijjártó Péter
2025. szeptember 13. 08:14
-
A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa
2025. szeptember 13. 08:55
-
Kiszivárgott: Donald Trump újabb meredek lépésre készülhet
2025. szeptember 13. 11:57
-
Elszabadul az erőszak? Aggasztó hírt tettek közzé Charlie Kirk lelövése után
2025. szeptember 13. 11:25
-
Érdekes részletek derültek ki Charlie Kirk feltételezett gyilkosáról
2025. szeptember 12. 19:52
