A University of Massachusetts-Amherst piackutatói szerint az Y-generáción belüli fiatalabb korosztályra nagyon különböző értékek, célkitűzések és életstílusok jellemzőek, melyek főként a válság következtében alakultak ki.
A millenniumi, más néven Y-generáció közé az egyetem kutatói az 1981-1999 között született fiatalokat sorolják. Ők a baby boomerek gyermekei, az X-generáció fiatalabb testvérei.
Az egyetem kutatócsoportja arra a következtetésre jutott, hogy a gazdasági válság nem ösztönözte nagyobb takarékosságra, vagy visszafogottságra a fiatalokat, sőt inkább vágyat ébresztett bennük, hogy kiélvezzék az életet, és a lehető legtöbbet hozzák ki belőle.
A millenniumi generáció fiatalabb korosztályára az élménykeresés jellemző, a legerősebb megkülönböztető tulajdonság a generáció idősebb tagjaitól az utóbbiakra jellemző „jámborság” és „takarékosság”. Az új, fiatalabb al-kohorsz kevésbé takarékos, kevésbé vallásos és szexuálisan engedékenyebb, mint az idősebb millenniumiak, továbbá a hazafiasság, politika, a fenntarthatóság, takarékosság és az életben elkövetett hibák kevésbé foglalkoztatják őket – állítják a kutatók.
A kutatók szerint, ha a frissen végzettek munkaerő-piaci kilátásai továbbra is ilyen gyászosak maradnak, a leendő diplomások hosszú ideig a szülő házhoz lesznek kötve, ideiglenes munkahelyeken sínylődve, amely nem kecsegtet különösebb karrierlehetőségekkel.
Mit jelent ez a biztosítók számára? Ha a kutatók következtetései helyesek, akkor a biztosítók számára továbbra is a millenniumi generáció szülei, a baby boomerek lesznek a megcélzott piaci szegmens. Mind az élet-, mind a nem-életbiztosítók számára megfontolandók az olyan megoldások, mint a több autó biztosítása esetén nyújtott kedvezmények, az eltartottak számára kifejlesztett egészségbiztosítási termékek, vagy a kiegészítő nyugdíjbiztosítási termékek, hogy a szülők gondoskodni tudjanak saját anyagi jólétükről, ha már gyerekeikre nem lesznek képesek anyagilag támaszkodni.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Ha már unja a Palát vagy a Lupát – mutatjuk a világ legszebb strandjait
12 órája
-
Hoppon maradhat, aki hétvégén EasyJet-tel repülne
13 órája
-
Ritkaságszámba menő kritikát fogalmazott meg a pápa
13 órája
-
Dél-Korea megpróbálja a lehetetlent: tárgyalásokat javasol Észak-Koreával
14 órája
-
Fokozatosan normalizálódik a helyzet a horvátországi tűzesetek helyszínén
15 órája
-
A spanyol határőrség hetekkel az illegális belépések előtt figyelmeztetést adott le
15 órája
-
Ukrajna lecsapott a Roszkozmosz egyik központjára
16 órája
- Magyar Péter a paksi sajtótájékoztatón jó híreket mondott
- Fájó a különbség a gázolaj és a benzin között
- Több helyen is leállt az OTP-s és NetBankos fizetés
- Tiszás civil nyerheti a választást az egyik legfideszesebb városban
- Meglepő fordulat a Fidesz szervereinél
- Reagáltak az ellenzéki pártok Magyar Péter paksi bejárására
- Multimillárdost kaptak a fejük fölé Szoboszlai Dominikék
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót 2026. augusztus 13. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Akkora a baj, hogy már délután be kell avatkozni Pakson 2026. augusztus 14. 16:26
- Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak” 2026. augusztus 13. 17:30
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót 2026. augusztus 13. 19:07
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
Nem okoztak meglepetést a New York-i tőzsde főbb mutatói
Gyengüléssel zártak péntek este a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
-
A Sports Direct alapítója vette meg a bajba jutott brit luxusáruházat2026. augusztus 15. 09:22 -
Sok vagy kevés az eMAG 710 millió forintos bírsága?2026. augusztus 15. 09:18 -
A fiú vezeti, az apa szabja meg az irányt az OTP-nél2026. augusztus 14. 12:43 -
Rekordnyereséget ért el a Csányi Sándor érdekeltségében is befektető norvég alap2026. augusztus 14. 11:51 -
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58
További hírek >
-
EasyJet-sztrájk: járattörlések és fennakadások egész hétvégén
21:34
-
Ennél még sosem volt lejjebb: mélyponton az idei almatermés
14:04
-
Újabb tűzfészek Horvátországban, ezúttal egy mesés sziget erdeje kapott lángra
09:00
-
Stílusos emlékpad Zamárdiban a rocksztár tiszteletére
08:40
-
Dalmáciai tűz, MUISZ: a magyarok többsége egyénileg utazik Horvátországba
04:30
-
Nyolc gázpalackot vittek ki a tűzoltók egy lángoló balatoni épületből
12:02
-
Lázár János országjárásba kezdett: felméri, mi maradt a Fideszből – Egerben is lenne miről kérdeznie
10:53
-
Négy problémás területet azonosítottak Egerben – összeült a Közbiztonsági Kerekasztal
07:56
-
Motor égett a 23-as főúton
20:01
-
Betegsége miatt elmarad Majka szombati egri koncertje – már megvan az új időpont
12:52
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Kényszerleszállás: Putyin védelmi stábja haptákba vágta magát
2026. augusztus 15. 12:15
-
Ukrajna lecsapott a Roszkozmosz egyik központjára
2026. augusztus 15. 12:54
-
Orbán Anita a nyaralókhoz szólt
2026. augusztus 15. 10:55
-
Kiszáradó folyók és blokkolt reaktorok: így bénította meg az aszály az európai atomerőműveket
2026. augusztus 15. 11:22
-
Senki nem tudja, mi jöhet a magyar benzinkutakon
2026. augusztus 15. 10:34
A Kínából az Egyesült Királyságba tartó repülőgép meghibásodás miatt kényszerleszállást hajtott végre Oroszországban, Vlagyimir Putyin védelmi stábja teljes ria 


