A szakemberek szerint nyugvópontra érhet az elmúlt évek kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) és casco árversenye, és akár díjnövekedés is elképzelhető a gyengébben teljesítő szegmensekben, az életbiztosítások díjbevétele azonban várhatóan tovább csökken.
A biztosítási piacot meghatározó külső tényezőkben – mint az autóeladás, lakásépítés, kis-, és közép vállalatok fejlődése, illetve a beruházási- és megtakarítási hajlandóság – közgazdászok előrejelzései alapján, minimális javulásra számíthatunk, ezért összességében az idei évtől sem várható felívelés. Az elmúlt évekre jellemző költséghatékonyságot célzó intézkedésekre idén is lehet számítani a biztosítási piacon a K&H Biztosító előrejelzése szerint. További teher a biztosítótársaságok számára a biztosítási adó, ami miatt a társaságok a következő években folyamatos díjemelési kényszerben lesznek. Ennek hatására a piac díjbevétele növekedni fog, ez a fajta növekedés azonban nem az, amire a piac vár.
Nem-életbiztosítási szektor
A K&H Biztosító tavaly év eleji előrejelzése beigazolódott, a nem-életbiztosítási piac összességében zsugorodott 2012-ben. Az értékesítés felfutásában idén sem bizakodnak a szakemberek.
sem beszélhetünk extenzív növekedésről.” – mondta Kaszab Attila, a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese.
„2012-ben országosan közel 5-600 000 szerződéskötést hozott a tavaly év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány, a váltók száma 3 év alatt mintegy harmadára csökkent. A díjak újra nagyot estek az év végi kampányban, átlagosan 8 ezer forintot spóroltak az autósok a biztosítás díján, de további díjcsökkenésre már kevés az esély. Az egyes biztosítók ajánlatai nagyon közel kerültek egymáshoz, a jövőben érzékelhető díjcsökkenést egyre kevesebb ügyfél talál majd az ajánlatok között. A választásnál egyre fontosabbá válik az adott biztosító ismertsége, megbízhatósága. Ez már az utolsó két kampányban is erőteljesen megjelent. A többszöri díjhirdetés megjelenése bár nem fogja alapjaiban felkavarni a piacot, arra mindenképpen lehetőséget ad a piaci szereplőknek, hogy aktívan menedzseljék a portfoliót, és ha szükséges módosítsák a díjukat. További díjcsökkenés általánosságban nem várható, a legjobb szegmensekben is maximum stagnálást várunk 2013-ban, a gyengébb eredményeket produkáló szegmensekben a biztosítók bizonyosan kénytelenek lesznek díjat emelni.„- fejtette ki Kaszab Attila.
Életbiztosítási szektor
2012-ben tovább csökkent a megtakarítások száma, felmérések szerint a lakosság fele rendelkezik csak valamilyen öngondoskodási termékkel. Ez egy év alatt a vártnál is erősebb, megközelítőleg 15%-os visszaesést jelentett a magyarországi biztosítók számára. A legtöbben az életbiztosításokat mondták fel – főleg a végtörlesztéssel összefüggésben. Összességében arra lehet számítani, hogy az életbiztosítási szektor kifizetései meghaladják majd a bevételeket.
Nehéz év volt a 2012-es év a biztosítási piac számára, és 2013-ra vonatkozóan sincsenek optimizmusra okot adó jelek a K&H Biztosító vezetőinek véleménye alapján.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Lemondott Orbán Viktor jóbarátja, Alesandar Vucic
2 perce
-
Love helyett Oleg – szigorították az angol szavak használatát Oroszországban
5 órája
-
Máris nekirontott a Fidesz Magyar Péter legújabb bejelentésének
5 órája
-
A nap képe: erre a hölgyre lehet most büszke egész Magyarország
6 órája
-
Így buktatnák meg Netanjahut Izraelben – új szövetség alakult
6 órája
-
Fontos adatok jönnek a magyar gazdaságról
7 órája
-
Hadüzenet a migrációnak? 710 milliós segélycsomagot jelentett be Brüsszel
7 órája
Mfor.hu Top24
- A medvehagyma hazájába egész évben érdemes ellátogatni
- Jövő héten kiderül, hogy pörög a magyar export
- Megszólalt Irán, tovább dagadhat a Hormuzi-válság (frissítve)
- Már most óriási botrány lett Izrael debreceni mérkőzéséből
- Váltsák be az évtizedes ígéretet Magyar Péterék? Olvasóink megszavazták – A hét ábrája
- Új csomagot jelentett be Brüsszel – így orvosolnák a migrációs problémákat
- Elengedték azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Pétert
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany 2026. szeptember 24. 10:23
Havi top
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Friss
Makro / Külgazdaság
Máris nekirontott a Fidesz Magyar Péter legújabb bejelentésének
Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt durván meg akarja emelni a katások adóját.
5 órája
Nemzetközi
Így buktatnák meg Netanjahut Izraelben – új szövetség alakult
Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt a „változás tömbje” néven.
6 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Rekordméretű kötvénykibocsátással fogad az OpenAI-ra a japán milliárdos2026. szeptember 27. 14:00 -
Öt olcsó lakással spóroltak több mint nyolcmilliárd forintot egy kastély vevőjének2026. szeptember 27. 08:00 -
A feldarabolást is megfontolná Noel Tata, hogy elkerülje a 120 milliárd dolláros IPO-t2026. szeptember 26. 16:55 -
Szénbányászból lehet dollármilliárdos a 32 éves AI-vállalkozó2026. szeptember 26. 16:50 -
Tőzsdéről is kiveheti a H&M-et Svédország leggazdagabb családja2026. szeptember 25. 11:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Tudományos észjárásban gyalázatos eredményeket értek el a legfejlettebb országok diákjai
16:57
-
Melyik kerületek a kedvencek? Így választanak a budapestiek
16:03
-
Milliós bírságot kaphat a cég, amely nem kap észbe néhány hónapon belül
15:08
-
Bejön a lakosságnak a kormány új ígérete
14:14
-
Lesz mit várni: érdekes adatok érkeznek a magyar gazdaságról
13:05
Turizmus Online cikkei
-
Hatalmas lavina zúdult a nepáli Himlung Himal alaptáborára, legalább 10-en eltűntek
08:33
-
Hétfőn Zágrábban van dolga? Akkor nem árt erről tudnia
16:31
-
Elhagyott biztosítói székház volt, designközpont lett
12:34
-
Két Abigél a háttérben – fő helyen egy szerethető étterem
15:06
-
Boros Botond: Visit Hungary tervek
13:40
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
A nap képe: erre a hölgyre lehet most büszke egész Magyarország
2026. szeptember 27. 16:01
-
Máris nekirontott a Fidesz Magyar Péter legújabb bejelentésének
2026. szeptember 27. 16:31
-
Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
2026. szeptember 27. 05:45
-
Kilőtte a Vodafone-t az orosz hadsereg
2026. szeptember 27. 09:35
Lemondott Aleksandar Vucic. 


