A január 19-i földrengést követően közel 2500 kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz. A szélsőséges időjárás okozta gyakori káresemények ellenére 2010 óta 93 ezerrel csökkent a lakásbiztosítások száma. 2013 végén 2,98 millió egyéni lakásbiztosítási szerződést kezeltek a társaságok – derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) legfrissebb adataiból.
Az elmúlt három évben csökken
A szaporodó földrengés-, vihar- vagy árvízkárok fényében különösen rossz irányba mutató tendencia, hogy 2010 óta mintegy 93 ezerrel csökkent az egyéni lakásbiztosítási szerződések száma, s a kevesebb egyéni biztosítást csak részben pótolhatták a megkötött társasház-biztosítások. 2010-ben a kiemelkedően sok vihar, illetve árvíz következtében még nőtt az állomány, azóta viszont évről évre folyamatosan csökken, miközben a lakásbiztosítások díjszintje gyakorlatilag nem emelkedett.
Forrás: MABISZ |
A 2013-ban kötött lakásbiztosítási szerződések éves átlagdíja nem haladta meg a 28 300 forintot. Ez az összeg közel ezer forinttal volt kevesebb, mint egy évvel korábban, vagyis a biztosítók a 2012-es, 5,7 százalékos inflációt sem érvényesítették a díjakban.
Mindezek alapján különösen aggasztó folyamat a szerződésszám folyamatos zsugorodása, ami fizetőképességi problémákkal, a lakossági pénzügyi helyzetének romlásával magyarázható.
„A pénzügyi válság szemmel láthatóan elérte a lakásbiztosítási szektort is, a lakosság egy része a biztosításon is kénytelen spórolni. Holott a jelenlegi díjszintek európai viszonylatban is alacsonynak számítanak, ráadásul a magyarországi piacon az elemi károk elleni védelem alapfedezetnek számít, azaz része minden szerződésnek. Már havi 1-2 ezer forintos díjért elérhető, így mindenki találhat számára kedvező ár-érték arányú biztosítást” – vélekedik Balla Tamás, a MABISZ Lakásbiztosítási Bizottságának elnöke.
Forrás: MABISZ |
A MABISZ legfrissebb adatai szerint 2013-ban a lakásbiztosítási piac összesített díjbevétele – a társasház biztosításokból származó bevételekkel együtt – 104,9 milliárd forintot tett ki. Az egyéni lakásbiztosítási szerződések száma 2,98 millió darab volt, 93 ezerrel maradt el a 2010. évitől.