Az Észak-magyarországi régió három megyéjét - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyét - 2010 tavaszán soha nem látott árvíz sújtotta, főleg borsodi települések házai, intézményei, útjai kerültek víz alá, dőltek romba, rongálódtak meg. A három megye 610 településéből csaknem minden harmadikban védekeztek az árvíz ellen.
Az esetleges újabb árvízi katasztrófák elkerülése érdekében és a károk helyreállítására az Új Széchenyi Terv két konstrukciójában pályázhattak az árvízi veszélyhelyzettel érintett települések és a védekezésben érintett szervezetek a régióban. A több mint 8 milliárd forintból 117 projektet támogattak, amelyek megvalósítása már megkezdődött, és számos olyan van, amelyet már be is fejeztek.