A hétvégi viharokkal kapcsolatban kedd reggelig 597 darab meteorológiai kárbejelentés érkezett az Aegon Biztosítóhoz, az ügyfelek által becsült kárérték pedig közel 52 millió forint. A legtöbb bejelentést – szám szerint 284-et – viharokról kapták a szakemberek, de villámcsapásról is 225 esetben számoltak be az ügyfelek.
A hétvégi eseményekkel együtt – a július elseje óta eltelt időszakot figyelembe véve – az idei „viharszezonban” már több mint 4 ezer bejelentés érkezett az Aegon Biztosítóhoz, az ügyfelek által becsült kárérték pedig megközelíti a 390 millió forintot.
Vereczki András, az Aegon Biztosító vezérigazgató-helyettese az adatokhoz hozzáfűzte: a szélsőségesebbé váló időjárás miatt egyre nagyobb károkat okoznak a nyári viharok Magyarországon, ezért fontos, hogy a korábbinál nagyobb hangsúlyt helyezzenek maguk az ügyfelek is a károk megelőzésére, illetve következményeik mérséklésére.
Hozzátette: mindenképpen érdemes fotókat készíteni a káreseményt követő állapotról, hogy ha a szemle előtt az ügyfél – a további károk megelőzése miatt – elkezdi a helyreállítást, akkor is rendelkezzen a kár mértékének meghatározásához szükséges információkkal. Vereczki András véleménye szerint a viharkároknál is fontos szerep jut emellett a megelőző jellegű karbantartásnak: a kis sérülések folyamatos javításával megelőzhető, vagy jelentősen csökkenthető a vihar, felhőszakadás által okozott károk mértéke.
A hétvégi viharokkal kapcsolatban eddig 597 darab meteorológiai kárbejelentés érkezett az AEGON Biztosítóhoz, a becsült kárérték 51,8 millió forint. Július eleje óta összesen közel 390 millió forintnyi kárról tettek bejelentést az ügyfelek.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
2 perce
-
Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
25 perce
-
Megállt a Fidesz zuhanása? Új kutatás érkezett
körülbelül 1 órája
-
A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
körülbelül 1 órája
-
Örülni fog, ha meglátja a forint pénteki kezdését: így adják most az eurót
körülbelül 1 órája
-
Máris itt az újabb továbbjutó a világbajnokságon
2 órája
-
Hetek óta nem látott formát mutat az arany
2 órája
Mfor.hu Top24
- Fontos hírt kapott Brüsszelből Magyarország, jön egy adag pénz
- Áder János előkerült, puccsról, szőnyegbombázásról, polgárháborúról beszélt
- Kiakadt Áder János Magyar Péter szavai miatt
- Ez történt a forinttal csütörtökön – ennyiért adják az eurót
- Olcsó legyen, vagy hazai? Új „magyar” védjegy születik
- Minél több civilt öl meg Oroszország, annál több szankciót kap a nyakába – üzeni az uniós főképviselő
- Megnyitották a pénzcsapot: itt már közel 500 milliárd forintnyi támogatást fizettek
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Makro / Külgazdaság
Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Elérhetik a hordónkénti 60 dolláros jegyzést.
2 perce
Makro / Külgazdaság
Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Növekedést vártak, csökkenés lett.
16 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52 -
Rekordot döntött a milliárdosok száma – az AI-rali új vagyonokat gyártott2026. július 1. 15:37
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Valamit nagyon tudhat a lajosmizsei eper
08:28
-
A Mol-csoport megújuló energia beruházása fontos állomásához érkezett
07:43
-
Egyre hatékonyabbak az ukrán dróntámadások, már a vízellátás is akadozik egyes orosz fennhatóságú területeken
06:12
-
Különutas magyar sikersztori: Száguldanak a kötvényárak, szárnyal a forint
05:47
-
Nem Horvátország lett a magyarok első számú nyári úti célja
16:54
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Újabb hidegfront érkezik
08:03
-
Felhőszakadás percek alatt megduzzasztotta az Eger-patakot
18:41
-
Lezárnák a „vármegye” korszakát: ismét megyék lennének, megszűnnének a főispáni címek
14:46
-
Indulhat a kátyuzás Egerben, lezárultak a közbeszerzések
13:42
-
Reagált az NSÜ a Bitskey Uszodát ért kritikákra: elismerik a problémákat, felülvizsgálják a vitatott szabályokat
10:54
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
-
Hatalmas bejelentést tett a Mol
2026. július 2. 15:32
-
Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
2026. július 2. 19:44
-
552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
2026. július 2. 13:59
-
Oroszország-Ukrajna 8:1, de ennek most az ukránok örülhetnek nagyon
2026. július 2. 10:03

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



