A Best Reisen egyeztetést folytat arról, hogy az egyiptomi hurghadai balesetben érintettek közül kinek, melyik társaságnál van megkötve az utasbiztosítása - közölte Zám Tibor irodavezető hétfőn. Tegnap egy buszbalesetben 11 magyar turista életét vesztette az egyiptomi Hurghada mellett miközben hazafele, a reptérre tartottak. Úgy tudjuk, négyen közülük még mindig az intenzíven vannak Kairóban.
Mindenki kap orvosi ellátást
Zám Tibor elmondta: egy-két utasról még mindig nem tudják hol kötött biztosítást, de az orvosi ellátást ők is mindenképpen megkapják.
Eddig két biztosítótársaságról tudni - EUB Európai Utazási Biztosító és a QBE Atlasz Biztosító -, hogy érintett az ügyben, de más társaságnál is lehet még megkötött biztosítás. Az biztosítók most azon vannak, hogy az orvosi jelentés szerint kritikus helyzetben lévő sérültek hozzátartóit utolérjék, az utazási iroda pedig segíteni tud a hozzátartozók soron kívüli kiutaztatásában, akár a mai napon is - tette hozzá Zám Tibor.
A QBE Atlasz Biztosítónál a jelenlegi állás szerint négyen kötöttek biztosítást az egyiptomi hurghadai balesetben érintettek közül, délutánra már több információjuk lesz a biztosítottak számáról - közölte Dénes Attila, a QBE Atlasz Biztosító vezérigazgatója.
A szerződések feltételei alapján a súlyos balesetet szenvedett biztosítottak hozzátartozóját kiutaztatják - tette hozzá.
Az irodavezető elmondta: a Best Reisen a charter járatot és a különböző szolgáltatásokat értékesítette. Lehetett náluk is biztosítást kötni, de a többség nem náluk kötött biztosítást.
Az egyiptomi buszbaleset áldozatainak és sérültjeinek többsége az Uniqua biztosítottja - erősítette meg nemrég Écsy Zoltán, az Uniqua Biztosító utasbiztosítási termékmenedzsere a távirati iroda értesüléseit.
A segítségnyújtási szolgáltatójuk, a Europ Assistance a helyszínre utazott, és velük egyeztetve mindent megtesznek a sérültek kiemelt ellátásáért, az áldozatok és a sérültek mielőbbi hazaszállításáért - mondta Écsy Zoltán.
Mi lesz a privát vagyonokkal?
Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Egyre több magyar váltaná le Sulyok Tamást
kevesebb, mint egy perce
-
Van egy szektor, ami nagyon lemaradt a fizetésekben – ezzel a Tisza-kormánynak is foglalkoznia kell
23 perce
-
Felemásan indul a szerda Amerikában
körülbelül 1 órája
-
A növekedés motorjai: Szintlépés előtt a magyar „Nemzeti Bajnokok”
2 órája
-
Nem lesz kontraproduktív a vagyonadó? Ezt is körbejárjuk a Klasszis Klub Live-ban
2 órája
-
Brutális túlárazottság van a lakáspiacon: itt az MNB friss elemzése
2 órája
-
Csak az OTP tartja magát
3 órája
- Intézkedett a hatóság, miután ezrek panaszkodtak a közszolgáltatásokra
- Kármán Andrásékra fontos hét vár: már Budapesten az Európai Bizottság emberei
- Dübörög a lízingpiac, megjött a magyarok kedve
- Magyar Péter lemondta egy fontos osztrák programját
- Jobb, ha felkészül: már a Revolut sem lesz a régi
- Fontos adat jön az EU-ból, s úgy tűnik, örülhetünk neki
- Nem ez az adat okozta a Fidesz-kormány vesztét
- Tapasztalt segítőt kaphat maga mellé Kapitány István 2026. május 15. 15:50
- Megremegett a forint, kiadta a jelzést a Magyar Nemzeti Bank? 2026. május 14. 05:46
- Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók 2026. május 17. 15:34
- Hivatalos lett: itt a papír Havasi Bertalan sorsáról 2026. május 17. 08:37
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Máris kapott egy jó hírt az alig egynapos Tisza-kormány 2026. május 13. 08:44
- Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben 2026. április 29. 18:28
Egyre több magyar váltaná le Sulyok Tamást
A végkielégítések ügyében is nagy a kormányzati tervek támogatása.
Van egy szektor, ami nagyon lemaradt a fizetésekben – ezzel a Tisza-kormánynak is foglalkoznia kell
Az egészségügyi dolgozók fizetése egy ideje már alig emelkedik.
Felemásan indul a szerda Amerikában
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00 -
Különadók ellenére erős negyedévet zárt az OTP2026. május 20. 05:00 -
David Beckham történelmet írt: ő lett az első brit milliárdos sportoló2026. május 19. 15:10 -
Dobos Máté Ede: a prémium belvárosi ingatlanoké lehet a jövő2026. május 19. 05:30 -
Ferrari, motorgyűjtemény és Disney-szoba – Neymar megmutatta luxusotthonát2026. május 18. 13:30
További hírek >
-
Sok cégnek megérheti újragondolni az adózását 2026-tól
16:49
-
Orbán Viktor egykori vétóját ma végleg felülírta a történelem
15:38
-
A legerősebb hazai sztori az euró 2030-as bevezetése – Klasszis Podcast
15:18
-
Lengyelország felajánlotta segítségét a magyar energiagondok orvoslására
14:03
-
Jó hír a nyaralásra készülőknek, oldódik a kerozinválság
13:32
-
VIMOSZ-konferencia: Erősödő forint, gazdasági kilátások
13:43
-
MUISZ: helyzetjelentés az utazásszervezői piac lezárult időszakáról
13:27
-
Turisztikai érdekképviseletek: a harmadik országokból érkezők foglalkoztatása nélkülözhetetlen a turizmusban
13:21
-
Flottabővítés – több száz új Boeing érkezik Kínába
12:17
-
Kiwi.com: Tirana vezeti a magyarok kiutazási listáját
11:51
-
Kidőlt egy fa az Érsekkertben, lezárták a játszótér egy részét
15:46
-
Ethno Funk: amikor a népzene groove-ot kap
14:25
-
Sior: rajzok haza 89.
13:16
-
Lázár János milliárdos Volán-tartozásokat engedett el négy önkormányzatnak a választások előtt, Egernek nem
11:11
-
Fényes nappal vert meg egy nőt az utcán, Egerben
10:20
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Máris kapott egy jó hírt az alig egynapos Tisza-kormány
2026. május 13. 08:44
-
Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
2026. április 29. 18:28
-
Csökken a benzin piaci ára péntektől
2026. május 7. 11:14
-
Brüsszelből már órákon belül érkezhet egy jó hír Magyarország számára
2026. május 20. 05:43
-
Mutatjuk, mennyiért adják az eurót és a dollárt!
2026. május 19. 18:51
-
Íme: Putyin és Hszi elnök kikotyogta a mestertervet
2026. május 20. 06:13
-
Bemondta a kínai elnök: halaszthatatlan a tűzszünet, ideje békét kötni
2026. május 20. 07:01
-
Sorra mondanak le cégvezetői pozíciójukról a Tisza-kormány miniszterei
2026. május 20. 10:26




