A biztosítási adó három közterhet vált ki: a biztosítókat terhelő pénzügyi intézmények különadóját, a baleseti adót és a tűzvédelmi hozzájárulást. Az adó nem terheli az életbiztosításokat, továbbá a betegségbiztosítást.
Adóköteles a biztosítási szolgáltatás nyújtása, ha a kockázat felmerülésének helye Magyarország. Az adó alanya a biztosító. Adóalany az Európai Gazdasági Térség tagállamában székhellyel rendelkező, vagy a harmadik országbeli biztosító magyarországi fióktelepe, továbbá a határon átnyúló biztosítási szolgáltatást nyújtó is.
A biztosító az adót a biztosítási díj, díjrészlet elszámolása hónapját követő hónap 20. napjáig állapítja meg, vallja be az állami adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon és fizeti meg.
Az adóval kapcsolatos adóhatósági feladatokat az állami adóhatóság látja el. A biztosítási adóból származó bevétel a központi költségvetés bevételét képezi.
A törvény 2013. január 1-jén lép hatályba. A 2013. január 1-jét megelőzően a 2012. december 31-ét követő időszakra megfizetett baleseti adót, a biztosító 2013. január 31-ig az adóalanynak visszafizeti. A biztosító az így megfizetett adót – ha azt az állami adóhatóság számára megfizette – az adózás rendjéről szóló törvény adóvisszatérítésre vonatkozó szabályai szerint 2013. január 31-ét követően visszaigényelheti.
A törvényjavaslat rögzíti, hogy az adó mértéke a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szolgáltatás nyújtásánál a biztosítási díj 30 százaléka, cascónál 15 százaléka, vagyon- és balesetbiztosítási szolgáltatás nyújtásánál 10 százaléka. A javaslat szerint három adónemet vezetnek ki, melyek helyébe lép a biztosítási adó.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Politikai ellenfelek megkínzásával vádolják a volt venezuelai elnököt
14 perce
-
Radioaktív szivárgástól tartanak Csernobilban
26 perce
-
Nem alakult jól a nap a forintnak
körülbelül 1 órája
-
Egy atomháborúnál is nagyobb kárt okozhat az AI, ha rossz kezekbe kerül
körülbelül 1 órája
-
Nem hagyta magát a pesti börze
2 órája
-
Trump meggondolta magát: mégsem lesz élő adás a tömeggyilkos kivégzéséből
2 órája
-
Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
2 órája
Mfor.hu Top24
- Lapátra tették a NAV egyik elnökhelyettesét
- Jókora gyomros várta Brüsszelben Magyar Pétert: az embercsempészek miatt is elítélték Magyarországot
- Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
- Hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos programjához is
- Elnézte a naptárát Orbán Viktor? Ő is kiutazott az uniós csúcsra
- Fontos embert igazolt Kapitány István
- Ilyen még soha nem történt a magyar bankkártyákkal
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Donald Trump tajtékzik: „Norvégia, ezt nem fogjuk elfelejteni” 2026. október 10. 14:21
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- „Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott 2026. szeptember 27. 13:01
Friss
Nemzetközi
Politikai ellenfelek megkínzásával vádolják a volt venezuelai elnököt
Felesége is a bíróság elé állt.
14 perce
Nemzetközi
Radioaktív szivárgástól tartanak Csernobilban
Meg kell javítani a sérült védőburkot.
26 perce
Részvény / Deviza / Áru
Nem alakult jól a nap a forintnak
Drágult a dollár és a svájci frank.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Már többször vásárolunk az interneten bankkártyával külföldön, mint itthon
16:58
-
Az oroszok rapid sebességgel fejlesztik drónos támadókapacitásaikat
16:07
-
Trump személyesen adhatta ki, hogy korlátozzák Ukrajnában a Starlink működését
15:05
-
A Kamara a vállalkozói vagyon esetében adómentességet javasol
14:05
-
A Tisza politikusainak népszerűsége lezúzza a Fidesz vezetőkét
13:03
Turizmus Online cikkei
-
Fürdők, kastélyok, advent a hegytetőn – ízelítő Stájerország legfrissebb turisztikai kínálatából
17:12
-
MTÜ-vezér: fókuszban az új turizmus-stratégia
16:06
-
Ha hétvégén az Art Market Budapestre látogat, ne megszokásból induljon úti célja felé!
12:46
-
Kerékpársáv a Szent Gellért rakparton
11:42
-
Pont került a portugál légitársaság felvásárlására
11:31
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Frissítve: nem business classon előzte be Brüsszelben Orbán Viktor Magyar Pétert
2026. október 15. 10:58
-
Zelenszkijnél elfogyott a cérna: keményen odaszólt Trumpnak, a tűzszünetnek is annyi
2026. október 15. 09:59
-
Ilyen forintárfolyamot küldött Magyar Péter Brüsszelből
2026. október 15. 07:12




