1p
A következő napokban tetőző dunai árhullám rendkívüli árvízi helyzetet okoz: a legrosszabb eshetőség szerint az áradás elvben gátakkal védett, lakott területeket is elönthet. A biztosítás nélkül álló ingatlanok tulajdonosai már nem sokat tehetnek: egy új biztosítás a nemzetközi normák szerint csak egy hónap múlva nyújt fedezetet a károkra. Ugyanez vonatkozik a meglévő szerződések feltételeinek módosítására is. Oda kell azonban figyelniük azoknak is, akik biztosítással rendelkeznek, mert bizonyos esetekben a biztosító nem, vagy csak részbeni kártérítést fizet az áradás okozta károkra – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Leányfalun reggel megkezdték a kitelepítést.



A legalapvetőbb hiba, ha az ügyfél elfelejti befizetni a biztosítás aktuális díjrészletét, emiatt a biztosító díjhiány miatt megtagadhatja a kárfizetést. Ezért minden ingatlantulajdonosnak célszerű ellenőrizni, hogy a biztosítási díjak rendezve vannak-e. Fontos tudni, hogy ha a biztosító már értesített bennünket arról, hogy a díj fizetésének elmulasztása miatt megszűnt a biztosításunk, már hiába próbáljuk rendezni az esedékes díjat, csak új biztosítás kötésére van lehetőségünk – ami a mostani helyzetben már nem jelent védelmet.

Mindent meg kell tennünk, hogy a biztosítónak ne kelljen fizetnie

A szerződés szerint a biztosítás az ártérben épült és elhelyezett vagyontárgyakban keletkezett károkra nem nyújt fedezetet. A mentett oldalon keletkezett károkat téríti, ám a teljes kárösszeg kifizetésének feltétele, hogy a biztosított minden tőle jogosan elvárható intézkedést tegyen meg annak érdekében, hogy minél kisebb kár keletkezzen.

•    Ennek érdekében az ingatlantulajdonosok kötelessége, hogy a vízre érzékeny berendezéseiket, ingóságaikat a veszélyeztetett területekről (udvar, garázs, alagsor, földszint) az áradással várhatóan nem érintett helyre (magasabb polcra vagy adott esetben az emeletre) telepítsék át. Ha az árvíz az egész ingatlant veszélyezteti, a lehetőség szerint gondoskodni kell az ingóságok elszállításáról is.

•    Kevesen tudják, hogy az alagsorban eleve csak polcon lehet vagyontárgyat tárolni. Egy felhőszakadás esetén is előírás, hogy ezen az ingóságok legalább 15-30 centiméter magas emelvényen álljanak. Árvíz esetén, kihirdetett vészhelyzetben a biztosító joggal várhat el ennél szigorúbb óvintézkedést.

•    Amennyiben az áradás a lakóingatlant is veszélyezteti, a további balesetek és károk elkerülése érdekében az áramtalanításról is gondoskodni kell.

•    Ha lehetőség van rá, az ajtók, alacsonyan elhelyezett egyéb nyílászárók eltömítésével meg kell kísérelni, hogy a víz lehetőleg nem találjon utat az ingatlan belsejébe.

•    Ha a káreseményt nem lehet elkerülni, a károsodott eszközt, berendezést a kárszemle időpontjáig meg kell őrizni, ezzel is megkönnyítve a kárfelmérést.

Ugyanakkor nem szabad elfeledni azt sem, hogy a legfontosabb nem a tárgyak, hanem az életek megóvása, Ezért egy esetleges kitelepítési határozat ellenében senki ne próbáljon a vagyontárgyak védelme miatt a helyszínen maradni.

A tapasztalatok szerint a kárkifizetések zöme problémamentesen zajlik ugyan, de a kármegelőző, kárenyhítő intézkedések elmulasztása esetén előfordulhat, hogy a biztosító az árvízkároknak csak egy részét fogja megtéríteni – figyelmeztet Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG