3p
Eddig 15 biztosító közölte az új tarifáját, amely azoknak szól, akiknek az év utolsó napja a kgfb forduló napja. Amelyik biztosító szombaton nem tesz közzé új tarifát, annak a régi él tovább, változatlanul.

Megjelentek a januártól hatályos kötelező biztosítási tarifák.  A Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mint pénzügyi felügyelet - honlapján közzétették a biztosítók a jövő év első napjától alkalmazandó kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáikat.

Idén először nem napilapokban, hanem a felügyelet-, a biztosítók saját-, valamint a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) honlapján jelentek meg a tarifák.

Csaknem kétmillió érintett

A kötelező biztosítás fordulónapja annak esik az év végére, aki 2010 előtt vásárolta a járművét, az azt követően vásároltak kgfb-biztosításának a vásárlás napja a fordulónap, vagyis az akkor érvényes tarifák szerint választhatnak biztosítót.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatai szerint az összes gépjármű kétharmadának még az év utolsó napján jár le a kgfb-je, és az új biztosítás január elsejétől érvényes. A segédmotor-kerékpárokat nem számítva 4 millió 21 ezer jármű közül 2 millió 652 ezer tartozik ebbe a körbe.

A magánszemélyek tulajdonában álló személyautók között még magasabb, 69 százalékos ez az arány: a 2,5 millióból 1 millió 780 ezer személygépkocsit érinthet az idei kgfb-kampány. Ennek ellenére idén is arra lehet számítani, hogy az autósok túlnyomó többsége - mintegy 75-80 százaléka - nem él a változtatás lehetőségével és fenntartja korábbi kgfb-szerződését - áll a MABISZ csütörtöki közleményében.

50 nappal korábban kell értesítést küldeni

Az MNB - mint pénzügyi felügyelet - a honlapján arra hívja fel a figyelmet, hogy amennyiben a biztosítási évforduló december 31., akkor a november 2-ig meghirdetett díjtarifa lesz érvényes a kgfb-szerződésre.

Annak a biztosítónak, amely erre az évre vállalta a kgfb-t, a biztosítási évfordulót megelőző 50. napig köteles írásban értesíteni a szerződőt az új biztosítási évre fizetendő díjról. Így - amennyiben a biztosítási évfordulója december 31. - az értesítést november 11-ig kell megkapnia a jármű tulajdonosnak. Amennyiben nem szerződik át másik biztosítóhoz, a következő évre automatikusan a jelenlegi biztosítója által, a 2014. január 1-jére meghirdetett díjak lesznek érvényesek.

Decemberig meg kell érkeznie a felmondásnak


Aki úgy dönt, hogy biztosítót vált, fel kell mondania a jelenlegi biztosítójánál a szerződését, és új szerződést kell kötnie az új biztosítóval. A kgfb szerződést a biztosítási évforduló előtt legkésőbb 30 nappal lehet írásban felmondani úgy, hogy a felmondás legkésőbb addig - igazolhatóan - eljusson a biztosítóhoz. Ha a biztosítási évforduló december 31., akkor a felmondásnak legkésőbb december 1-én be kell érkeznie a biztosítóhoz.

Amennyiben az előző biztosítás felmondása nem jogszerűen történt - például elkésett - , akkor az új kgfb-szerződés abban az esetben sem tekinthető érvényesnek, ha az díjjal rendezett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG