A Reál-Team szervezte, de a CIG is keresett rajta
A GVH keddi tájékoztatása szerint a vállalkozások 2010 májusa és 2011 márciusa közötti tevékenysége kapcsán állapították meg a jogsértést. Az eladásösztönző rendszert a Reál-Team működtette, de a versenyhivatal a CIG Pannónia felelősségét is bizonyítottnak látta, ugyanis a rendszer működéséről tudomása volt, közreműködött a gyakorlat kidolgozásában és a működésből a biztosítási díjakon keresztül anyagi bevételre tett szert.
Nem szóltak a munkanélkülieknek, hogy épp befektetnek
A fogyasztók a Reál-Team jövedelemszerzési és munkavégzési ígéretei miatt kötöttek unit-linked, vagyis befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződést. A Reál-Team azonban elhallgatta azt az információt a sok esetben nehéz helyzetben lévő, vagy munkanélküli érdeklődők elől, hogy az ígéretek feltétele egy unit-linked életbiztosítási szerződés megkötése.
A munkalehetőség iránt érdeklődők számára szervezett találkozókon, képzéseken, illetve a négyszemközti megbeszéléseken a fogyasztók olyan valótlan tájékoztatást kaptak, hogy a Global Optima Csoport rendszerébe történő belépésük után a nekik folyósított jutalékból fedezni tudják az életbiztosítás díját, mert a belépést követően kiemelkedő jövedelmet szerezhetnek, amely akár az életbiztosítási díj többszörösének fedezetére is alkalmas - ismertette közleményében a versenyhivatal.
Aggódtak a vezetők, de nem léptek közbe
A GVH elsődleges bizonyítékként kezelte a CIG Pannónia felső vezetői közötti belső e-maileket. Ezek alapján megállapította, hogy a CIG Pannónia többször ellenőrizte a Reál-Team tevékenységét, és azt a vezető beosztású tisztségviselők is aggályosnak tartották, de nem léptek fel időben ellene, hagyták, hogy a Reál-Team tovább folytassa a CIG Pannónia által is aggályosnak ítélt beszervezési gyakorlatot.
Csak a CIG Pannóniát tudták megbüntetni
A GVH a jogsértés elkövetéséért a CIG Pannóniát 22,6 millió forintra bírságolta, a Reál-Teammel szemben a törvényi előírások miatt nem volt lehetősége bírságot kiszabni a versenyhivatalnak.
A Reál-Team ugyanis 2013-ban árbevételt nem ért el, így vele szemben a versenyhivatalnak nem volt jogszabályi lehetősége bírságot kiszabni - áll a közleményben.