A Magyar Biztosítók Szövetsége harmadik negyedéves fedezetlenségi vizsgálatának adatai szerint a forgalomban lévő közel 4,2 millió járműből 256 ezerre nem kötötték meg a jogszabály által előírt kötelező biztosítást. A több mint hat százaléknyi bliccelő nem csupán a fedezetlenségi díj és az elmaradt biztosítás egyösszegű befizetését kockáztatja, hanem ennél sokkal többet: egy általa okozott személyi sérüléses baleset akár több tízmilliós adósságot is okozhat.
Noha a magyar gyakorlatban még átlagosan csupán másfél millió forintra rúg a személyi sérülések esetén kifizetett kártérítés, a fejlődő és ezért egyre drágábbá váló gyógyászati módszerek hatására folyamatosan közelítjük a nyugat-európai szintet, ahol nem ritka a 30-40 millió kárösszeg sem – figyelmeztet Petar Dobric, a a Genertel nemzetközi és direkt értékesítésért felelős igazgatója.
Rengeteget kockáztat tehát az az autós, aki nem köt már átlagosan akár havi ezer forintért megköthető kötelező biztosítást, amely ezt az anyagi kockázatot is átvállalja tőle.
Felmerül a kérdés, hogy ilyenkor a vétlen autós mennyire lesz kiszolgáltatva a károkozó fizetőképességének? Szerencsére semennyire, ilyen esetekre hozták ugyanis létre a MABISZ Kártalanítási Számláját, amely minden olyan káresemény esetén helyt áll, amikor a vétkes fél nem rendelkezik kgfb-vel. Ő persze nem ússza meg ilyen könnyen, mivel nem csak a kártérítés teljes összegét, hanem a kapcsolódó egyéb költségeket is utólag meg kell térítenie.
Bár a járművekben okozott károk nagysága töredékét jelenti a személyi sérülés során felmerülő költségeknek, szintén nem kis összegekről van szó, ráadásul sokkal gyakrabban merülnek fel. A nemzetközi Generali csoport 2011-es adatai szerint a magyar kifizetett átlagkár 270 ezer forintos mértéke az EU országok listájának végén foglal helyet.
Magyarországon több mint negyedmillió járművel bliccelik el a kötelezőt, ez az autósok hat százaléka, ők óriási kockázatot vállalnak ezzel, pedig a kötelező biztosítást már néhány ezer forintból meg lehet úszni.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Miért nem fogyaszthatják ugyanazt az ételt a pilóták a fedélzeten?
5 órája
-
Hullámzóan indult a tengerentúli tőzsdék napja is
5 órája
-
Több tucatnyian meghaltak, másokat elraboltak Nigériában
5 órája
-
Utoljára kerülnek pénzérmék forgalomba II. Erzsébetről
6 órája
-
Több mint 2,8 millióan vallják transzneműnek magukat az USÁ-ban
6 órája
-
Csípős megjegyzést tett Donald Tusk a budapesti csúcstalálkozó ötletére
6 órája
-
Már vizsgálják a Lengyelországban éjjel felrobbant tárgyat
8 órája
Mfor.hu Top24
- Karácsony Gergely szokatlanul hosszú és erős augusztus 20-i üzenete
- „Az ukránok már a spájzban vannak” – alakul az idei Tranzit programja
- Veszélybe kerülhet a tűzijáték az időjárás miatt?
- Titokzatos járvány ütötte fel a fejét a szomszédunkban
- Nem tudta úgy elszúrni a kormány, hogy ne léptünk volna így is előre
- Milyen legyen az étterem, ha magyaros? A piros kockás abrosz és a gulyás ma már nem elég
- Nyomozás indult a kecskeméti reptéri betörés miatt
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
- Zelenszkij nem fogadhatja el Trump javaslatát 2025. augusztus 17. 10:39
- Így üzen Németország az alaszkai csúcsnak 2025. augusztus 14. 07:27
Havi top
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását 2025. augusztus 14. 14:23
- Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére? 2025. augusztus 5. 09:08
- Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára 2025. július 31. 10:08
A privátbankár ajánlja
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Hullámzóan indult a tengerentúli tőzsdék napja is
Vegyesen indítottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
5 órája
Nemzetközi
Több tucatnyian meghaltak, másokat elraboltak Nigériában
Az afrikai országban ismét lesújtott a terrorizmus.
5 órája
Nemzetközi
Utoljára kerülnek pénzérmék forgalomba II. Erzsébetről
Fordulópont előtt a brit pénzverés történeta.
6 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Forr a magyar úszótársadalom
16:04
-
Afrika ezerrel robog afelé, hogy napenergia segítségével önellátó legyen elektromos áramból
15:03
-
1933 óta nem voltak ilyen magasak az amerikai vámok, jön a globális infláció
13:01
-
Félig benne maradt a retro mocsarában a balatoni turizmus
11:11
-
Trump protekcionista intézkedései a Japán gazdaságot is jégre vitték
10:10
Turizmus Online cikkei
-
Postakocsiállomástól a designhotelig – a Traunsee partjának különleges helye
16:04
-
Csatatérré változott egy időre a milánói reptér 1-es terminálja
16:04
-
Vezérigazgató-váltás a lett légitársaság élén
19:07
-
Szallas.hu: augusztus 20-ai héten útra kelt az ország
16:04
-
Új regionális vezető Budapesten az Air France-KLM-nél
14:02
A vidék hírei
-
Németh Balázs: Geszti Péter suttyó módon poénkodott a MÁV-val és Mészáros Lőrinccel
18:00
-
Több mint 323 millió forintos támogatást kapott Eger
11:12
-
Finiséhez érkezett a klímafejlesztés a Markhot Ferenc Kórházban
08:07
-
Az ünnepnapra visszatér a kánikula
06:20
-
Vita robbant ki a holtan talált terepfutó keresése körül
18:01
legolvasottabb
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
-
Van egy kis baj, ha most venne eurót
2025. augusztus 11. 18:30
top 24
-
Hosszú idő után lehet őszintébb Orbán Viktor mosolya
2025. augusztus 20. 06:11
-
Csípős megjegyzést tett Donald Tusk a budapesti csúcstalálkozó ötletére
2025. augusztus 20. 14:52
-
Donald Trump forró dróton felkérdezte Orbán Viktort?
2025. augusztus 20. 08:21
-
Már vizsgálják a Lengyelországban éjjel felrobbant tárgyat
2025. augusztus 20. 13:10
-
Nincs szükség arra, hogy Európa legnagyobb tűzijátéka itt legyen – az utca embere augusztus 20-áról
2025. augusztus 20. 11:32
