Új értékesítési csatornát indít Prémium Üzletág néven az Aegon Magyarország – jelentették be mai sajtótájékoztatójukon a pénzügyi szolgáltató vezetői. Az új üzletág az emelt szintű szolgáltatások iránt érdeklődő, magasabb jövedelmű ügyfelek specializált kiszolgálására jön létre, exkluzív befektetési és biztosítási termékek széles kínálatával.
Havas Gábor, az Aegon Prémium Üzletágának vezetője elmondta, hogy a mai gazdasági környezet első látásra nem kedvez egy új értékesítési csatorna elindításának, ám úgy látják, hogy a magas színvonalú kiszolgálására a pénzügyileg kedvezőbb helyzetben lévő ügyfelek körében egyre nagyobb az igény. Havas Gábor kiemelte, hogy a felső- és felső-középréteg láthatóan vagyonosodik Magyarországon, és ezzel párhuzamosan ma már más típusú kiszolgálást igényel, mint a szélesebb ügyfélkör.
Az Aegon úgy véli: az új üzletág kialakításánál a társaság számára komoly előnyt jelent, hogy széleskörű nemzetközi tapasztalattal rendelkezik ezen a területen. A lengyelországi érdekeltség például mára 4,5 milliárd zloty – hozzávetőlegesen 310 milliárd forint – értékű vagyont kezel, Törökországban pedig a 2012 júniusáig tartó egy év alatt 37 százalékos növekedést produkált ez a terület.
Havas Gábor hangsúlyozta: az Aegon Prémium sok szempontból egyedi szolgáltatást jelent, hiszen az univerzális, „all-finance” tanácsadók helyett egy-egy területre szakosodott specialisták foglalkoznak az ügyfelekkel, a termékskála pedig 11 alapkezelő választékát foglalja magába. Emellett a kiszolgálás kiemelkedő minőségét jelzi, hogy a tanácsadók legalább havi szinten kapcsolatot tartanak az ügyfelekkel.
A szakértő kiemelte, hogy a harminc választható eszközalap a teljes befektetési spektrumot lefedi, és az ügyfelek megtalálják a kínálatban az abszolút hozamú alapokat éppúgy, mint a hozamgarantált megoldásokat. Emellett nagy hangsúlyt helyez a társaság a kamatadó- és örökösödési illeték-mentes megoldásokra is.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Love helyett Oleg – szigorították az angol szavak használatát Oroszországban
39 perce
-
Máris nekirontott a Fidesz Magyar Péter legújabb bejelentésének
körülbelül 1 órája
-
A nap képe: erre a hölgyre lehet most büszke egész Magyarország
körülbelül 1 órája
-
Így buktatnák meg Netanjahut Izraelben – új szövetség alakult
2 órája
-
Fontos adatok jönnek a magyar gazdaságról
3 órája
-
Hadüzenet a migrációnak? 710 milliós segélycsomagot jelentett be Brüsszel
3 órája
-
Kettős csapdába került, mi lesz így a Balatonnal?
4 órája
- Új csomagot jelentett be Brüsszel – így orvosolnák a migrációs problémákat
- Csaknem öt év szünet után tárgyalt egymással az orosz és a német külügyminiszter – videóval
- Elengedték azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Pétert
- A medvehagyma hazájába egész évben érdemes ellátogatni
- „Ez már komoly baj” – veszélybe kerülhet Magyar Péter testi épsége
- A katáról és a vagyonadóról is fontos bejelentést tett Magyar Péter
- Egy mobilszolgáltatóra is lecsapott Oroszország az éjjel
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany 2026. szeptember 24. 10:23
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Máris nekirontott a Fidesz Magyar Péter legújabb bejelentésének
Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt durván meg akarja emelni a katások adóját.
Így buktatnák meg Netanjahut Izraelben – új szövetség alakult
Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt a „változás tömbje” néven.
Hadüzenet a migrációnak? 710 milliós segélycsomagot jelentett be Brüsszel
Az Európai Bizottság 710 millió eurós segélycsomagot különített el globális válságkezelésre.
-
Rekordméretű kötvénykibocsátással fogad az OpenAI-ra a japán milliárdos2026. szeptember 27. 14:00 -
Öt olcsó lakással spóroltak több mint nyolcmilliárd forintot egy kastély vevőjének2026. szeptember 27. 08:00 -
A feldarabolást is megfontolná Noel Tata, hogy elkerülje a 120 milliárd dolláros IPO-t2026. szeptember 26. 16:55 -
Szénbányászból lehet dollármilliárdos a 32 éves AI-vállalkozó2026. szeptember 26. 16:50 -
Tőzsdéről is kiveheti a H&M-et Svédország leggazdagabb családja2026. szeptember 25. 11:00
További hírek >
-
Tudományos észjárásban gyalázatos eredményeket értek el a legfejlettebb országok diákjai
16:57
-
Melyik kerületek a kedvencek? Így választanak a budapestiek
16:03
-
Milliós bírságot kaphat a cég, amely nem kap észbe néhány hónapon belül
15:08
-
Bejön a lakosságnak a kormány új ígérete
14:14
-
Lesz mit várni: érdekes adatok érkeznek a magyar gazdaságról
13:05
-
Hatalmas lavina zúdult a nepáli Himlung Himal alaptáborára, legalább 10-en eltűntek
08:33
-
Hétfőn Zágrábban van dolga? Akkor nem árt erről tudnia
16:31
-
Elhagyott biztosítói székház volt, designközpont lett
12:34
-
Két Abigél a háttérben – fő helyen egy szerethető étterem
15:06
-
Boros Botond: Visit Hungary tervek
13:40
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
2026. szeptember 27. 05:45
-
Kilőtte a Vodafone-t az orosz hadsereg
2026. szeptember 27. 09:35
-
Váratlan lépésre szánta el magát Orbán Viktor
2026. szeptember 27. 08:46
-
Elárulta a német külügyminiszter, miről beszélt Lavrovval New Yorkban – videóval
2026. szeptember 27. 10:14



