A Generali nyári összesízéséből kiderül, hogy bár idén kevésbé szembesültünk extrém időjárással, de azért így is összejött 23 ezer eset, amely után 1,7 milliárd forintot fizettek ki. A legtöbb kárbejelentés, mintegy négyezer, Budapestről érkezett, a második helyen Borsod-Abaúj-Zemplén megye található, közel 700 kárkifizetéssel, a harmadik helyen pedig Baranya szerepel 561 bejelentéssel. A vagyonkárokat – melyeknek többnyire részét képezik a viharkárok is – vizsgálva a nyári hónapokban majdnem 3 milliárdos kárösszeget regisztrált a biztosító. Itt az elemi károk vezetnek, amelyek megközelítették a másfél milliárdos összeget, míg a második helyen a vezetékes vízhálózatok sérülésével összefüggő kifizetések szerepeltek, közel 800 millió forintos összeggel.
A gépjármű-biztosítások szempontjából sem volt eseménytelen a nyár, hiszen több mint 3 ezer kgfb káreset mellett mintegy 8 ezer casco káresemény is történt ebben az időszakban. A hozzávetőlegesen 11 ezer káreset nyomán 1,2 milliárd forintot kellett kifizetni.
Az utasbiztosításokat tekintve a Generali Csoporthoz tartozó Európai Utazási Biztosító adatai a szerint a legnépszerűbb nyári célországokban felmerült károk majdnem 63 millió forintot tettek ki. Az elmúlt évekhez hasonlóan a legtöbb kárbejelentés idén nyáron is Görögországból érkezett, érdekesség viszont, hogy a görögországi esetek száma nem csökkent – ahogy arra a görög adósságválság miatti bizonytalanságok, félelmek miatt számítani lehetett –, hanem nőtt, több mint 40 százalékkal. Egyiptomból ugyanakkor 40 százalékkal kevesebb bejelentés érkezett, így feltételezhető, hogy a közbiztonságot is befolyásoló bizonytalan politikai helyzet jelentősen visszavetette az utazási kedvet.