4p
A lakosság közel 86 százaléka közvetve vagy közvetlenül találkozott már valamilyen lakáskárral. Az emberek leginkább a tűztől és a betöréstől félnek.

Az Aegon Magyarország tavaly novemberben online kérdőív segítségével mérte fel a lakosság vagyonvédelemmel – ezen belül is főképp a lakásvédelemmel kapcsolatos félelmeit. A kérdőívet mintegy 18 ezren töltötték ki. A Nagy Lakásteszt eredményei alapján a lakosság közel 86 százaléka közvetve vagy közvetlenül már élt át valamilyen lakáskárt. Ezért az emberek valós veszélyként tekintenek a lakásukat érő veszélyekre, hiszen többségüknek ingatlanuk a legnagyobb vagyoni értékük. Leginkább a tűztől és a betöréstől félnek az emberek. Ez a két lakást érintő kár, amely ugyan – darabszámát tekintve - az Aegon Magyarország adatai alapján a károk viszonylag kisebb részét, mintegy 6 százalékát teszik ki, de az okozott kár nagyságát tekintve már az összes kárkifizetés negyedét adják.


A legtöbb kár megelőzhető lenne


Sok gondot okoznak az ingatlanok tulajdonosainak a meteorológia károk, ezek közül is a viharkárok, de nagy rombolást okoz a figyelmetlenség is: felügyelet nélkül hagyott gyertya, karácsonyfa izzó, vagy a konnektorba bedugva felejtett vasaló. Az Aegon Magyarország tapasztalatai szerint a károk 75 százaléka megelőzhető lenne. Az Aegon Országos Kármegelőzési Programja 2013-ban az Országos Rendőr-főkapitányság, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézete, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, az Országos Polgárőr Szövetség együttműködésével indult útjára. A program célja a kármegelőzést segítő információk minél szélesebb körű terjesztése a lakossági kármegelőzés érdekében.

A projekt részeként összegyűjtik és feldolgozzák azokat az információkat, amelyek a szervezeteknél külön-külön rendelkezésre állnak, és amelyek együttesen érdemi információs bázist nyújthatnak a hazai lakosságnak a kármegelőzésben. Az oldalon összegyűlt tartalmakra a jövőben olyan szolgáltatások is épülnek, amelyek személyre, területre szabottan tudják azonnali információkkal ellátni az érdeklődőket.

Utazó bűnözés

Papp Károly, országos rendőrfőkapitány elmondta, hogy a betörés a lakosságot legjobban irritáló bűncselekménytípus. A rendőrség statisztikái szerint az elmúlt öt évben a lakásbetörések száma évente 19 300 és 23 500 között változott. A legtöbb lakásbetörést a fővárosban és Pest megyében, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Somogy megyében követik el. Az utóbbi években változott a bűnelkövetés módja is, leginkább az ún. utazó bűnözés jellemző, amikor az ország különböző pontjairól érkeznek a bűnelkövetés helyszínére az elkövetők, akik elsősorban a nehezen azonosítható értéktárgyakat (pl.: készpénz, ékszerek, stb.) tulajdonítják el. A bűncselekmények felderítése mellett a rendőrség kiemelten fontos feladata a bűncselekmények megelőzése is – mondta Papp Károly. 

Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke fontos célként említette a lakosság szubjektív biztonságérzetének növelését. Ennek egyik eszköze a különböző lakossági fórumokon való részvétel, ahol a bűnmegelőzésben résztvevők közvetlenül a helyi lakosok panaszaival tudnak foglalkozni. Ugyanakkor igyekeznek jobban megismerni a bűnelkövetők módszereit is, ez szintén fontos része a bűnmegelőzésnek. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács égisze alatt hamarosan lezárul az Országos Kriminológiai Intézettel és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokság közreműködésével lebonyolított kutatás, ami az épületek betörési kockázatát vizsgálta elkövetői szemszögből. Az eredmények elemzése után sok hasznos információhoz jutunk majd a vagyonbiztonsággal, kármegelőzéssel kapcsolatban – mondta Hatala József a sajtótájékoztatón.

A földrengések


Az elmúlt évben Magyarországon is gyakoriak voltak a földmozgások. Ezek jelentős kárt nem okoztak ugyan, de a megelőzésben nagyon fontos szerep jut a geofizikai kutatásoknak. Vizsgálják azokat a tektonikai szerkezeteket, amelyekhez esetleges földmozgások köthetők, de fontos szerepe van az úgynevezett makroszeizmikus adatgyűjtésnek és adatelemzésnek is a földrengés-veszélyetetettség meghatározásában. Nem mindegy ugyanis, hogy az ingatlan milyen talajra épül és milyen technikával, mert a földrengés erőssége mellett ez határozza meg az várható károk mértékét is – mondta Wesztergom Viktor, az MTA Geodéziai és Geofizikai Intézetének igazgatója.

Az Aegon Magyarország tavaly közel 100 millió forintot fizetett ki földrengés károkkal kapcsolatban. A bejelentések főként Pest, Nógrád, Fejér és Komárom-Esztergom megyékből érkeztek. Az idei január 19-i földrengés közel 80 milliós kárt okozott az Aegon ügyfeleinek – mondta el Szombat Tamás, az Aegon Magyarország vezérigazgató-helyettese.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG