1p
A karácsonyi ünnepek elengedhetetlen kellékei a gyertya, az adventi koszorú és a kivilágított karácsonyfa. Azonban nem mindenki számára végződik a karácsony veszély és kár nélkül, a tűzesetek az adventi koszorúk és a világító fénysorok elterjedésével szinte egész decemberben előfordulnak.

Kaszab Attila, a K&H Biztosító nem-életbiztosítási üzletágának vezetője a közelgő ünnepekkel kapcsolatban elmondta, hogy kivilágított karácsonyfa, vagy legalább egy gyertya nélkül kevesen tudják elképzelni a karácsonyt. A gyerekek imádják a csillagszórót, a gyertyalángot, ami csodás hangulatot, ünnepi pillanatokat varázsol az otthonokba. A kicsiny szikrák és lángok azonban életveszélyes és nehezen megfékezhető tűzzé nőhetnek pár másodperc alatt.

A szakértő hangsúlyozta, az elővigyázatosság fontosságát, a gondos odafigyelést, hogy az ünnep valóban örömteli legyen, és ne történjen tűzeset. Hozzátette, hogy minden évben jeleznek náluk tűzeseteket, amelyek könnyedén megelőzhetők lettek volna, sokszor egy élet munkáját, egy otthont tesznek tönkre pár perc alatt a lángok.

Kaszab Attila szerint nem szabad elfeledkezni róla, hogy a felügyelet nélkül hagyott tűz rendkívül veszélyes. Pár percre se hagyjuk el soha a helyiséget úgy, hogy őrizetlenül hagyunk egy gyertyát. Az otthonbiztosítások - szinte - mindegyike fedezi a biztosítottak kárát lakástűz esetén, ez azonban nem jelenti, hogy a lakástulajdonosoknak nem kellene fokozott figyelmet fordítaniuk a megelőzésre.

A K&H Biztosító eddigi működése során még sosem volt olyan december, hogy ne jelentettek volna karácsonyi ünnepekhez köthető tűzesetet. Egy karácsonyfatűz nem csak az ünnep hangulatát teheti tönkre, de komoly károkat okozhat a lakásban, és szerencsés esetnek tekinthetjük, ha személyi sérülés nélkül zajlik le. Az esetek többségében a felügyelet nélkül hagyott gyertyák és izzósorok okozzák a tüzet a lakásokban, de arra is volt már példa, amikor gyertyaöntés közben keletkezett a tűz.

A szakemberek javaslata szerint egy esetleges lakástűz megelőzhető, ha a karácsonyfát vízbe vagy földbe állítjuk, amelyet folyamatosan öntözünk, ezzel a fa kiszáradását, így a gyorsabb lángra lobbanást kerülhetjük el. Továbbá ügyeljünk arra is, hogy a karácsonyfát megfelelően rögzítsük, és ne álljon túl közel a függönyhöz, dekorációhoz, mert a tűz pillanatok alatt elterjedhet ezeken keresztül a szobában.

A szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy éghető karácsonyfadíszek közelébe lehetőleg ne tegyünk csillagszórót. Az elektromos karácsonyfaizzóknál a nem szabványos vezeték hamar felmelegedhet és tüzet okozhat, ezért a megfelelő minőségről már vásárláskor érdemes meggyőződni.

Annak érdekében, hogy lakásunk ne váljon hamuvá az égősort ne hagyjuk égve éjszakára, s kapcsoljuk ki nappal is, amikor elhagyjuk a szobát, valamint soha ne hagyjunk lángot őrizetlenül, pár percre sem. Égési sérülések elkerülésének érdekében a főzés közben lángra kapott olajat soha ne oltsuk vízzel, mert még nagyobb lánggal ég.

A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy minden tűzesetet be kell jelenteni a tűzoltóságnak, azt is, amit sikerült különösebb káreset nélkül eloltani, valamint a tűzoltóság telefonszámát az ünnepek alatt is érdemes észben tartani.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG