1p
2012 első negyedévében a hazai életbiztosítási piac – döntően az egyszeri díjas termékek térnyerésének köszönhetően - kismértékben bővült, a nem életbiztosítási üzletág ugyanakkor továbbra is stagnál - derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) kedden közzétett, 2012 első negyedéves jelentéséből.

Az idei év első három hónapjában 242,1 milliárd forintnyi díj folyt be a hazai biztosító társaságokhoz, amely mindössze 2,2 százalékos, a pénzromlás üteménél kisebb mértékű növekedést jelent az egy évvel korábbi, hasonló időszakban elért, 236,9 milliárd forinthoz képest. Míg a kezelt szerződések száma 11 millió darabra csökkent, a teljes várható éves díjbevételt előre jelző mérőszám, a „záró állománydíj” mértéke 3 százalékkal, 631,4 milliárd forintra esett vissza.

„A díjbevételben és az állománydíjban mutatkozó eltérő tendenciát az magyarázza, hogy az elmúlt évben tovább folytatódott az éves díjfizetésű konstrukciók jelentős térnyerése a hazai piacon. Ennek kedvező hatása van a fedezetek folyamatos fenntartására, ugyanakkor növeli a díjbevételek alakulásának szezonalitását. A következő negyedévekben ugyanis ezek a szerződések további díjbevételt már nem generálnak – jelentette ki Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára.

Visszaszorulóban a hosszú távú öngondoskodás

Az idei első negyedévben a díjbevétel 49,1 százaléka, 118,9 milliárd forint különféle típusú életbiztosítási szerződésekre folyt be, ami 4,2 százalékos növekedés az egy évvel korábbi, hasonló időszaki 114,1 milliárd forintoz képest. Jelentősen, mintegy 130 ezerrel csökkent viszont a folyamatos díjú életbiztosítási szerződések darabszáma – az ebből a szegmensből származó díjbevétel-csökkenés elérte a 10 milliárd forintot -, amiben feltételezhetően az is szerepet játszik, hogy a devizahitelek végtörlesztése miatt az ügyfelek hosszú távú megtakarításaikhoz is hozzányúltak.

Ezzel szemben egy év alatt 43,6-ről 52,3 milliárd forintra ugrott meg az egyszeri és eseti díjas díjbevétel, ami a negyedév végén a teljes életbiztosítási díj 44 százalékát adta. „Ez kedvezőtlen tendenciaként értékelhető, mivel a valóban hosszú távú öngondoskodást a jelenleg visszaszorulni látszó folyamatos díjas termékek jelentik” – hangsúlyozta a MABISZ főtitkára.

A nem életbiztosítási üzletág  díjbevétele 2012 első negyedévében 123,2 milliárd forintot tett ki, 0,3 százalékkal haladva meg az előző év hasonló időszaki 122,8 milliárd forintot. Ha azonban kiszűrjük az éves gyakoriságú díjfizetés már korábban említett hatását, a visszaesés mértéke 5,1 százalékos.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésekre 35,3 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek az elmúlt negyedévben. Ebben a szegmensben terjed leginkább az éves díjfizetés: 2012-ben a szerződéseknek már csaknem negyven százaléka éves díjfizetéses konstrukció.

A casco már nem nyújt akkora védelmet

Kedvezőtlen jelenség, hogy a negyedéves, 20 milliárd forintos casco-díjbevétel 4,1 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól, állománydíjban pedig ennél jóval magasabb, 11,8 százalékos a csökkenés. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan a szerződések száma emelkedett. A látszólagos ellentmondást az előző kgfb-kampányban is sikeresen szereplő, kedvezményes áru, éves díjfizetésű, csökkentett szolgáltatású casco-termékek folyamatos terjedése magyarázza. „Aggodalomra ad okot az a tény, hogy a casco-piac egyre látványosabban a sokkal kisebb biztosítási védelmet nyújtó termékek irányába mozdul el, a biztosítási adó várható bevezetése pedig – melynek kulcsa éppen gépjármű-biztosítások területén a legmagasabb – ezt a tendenciát várhatóan még tovább fogja erősíteni – mutatott rá a MABISZ főtitkára.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG