5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Miután kiderült, hogy a múlt heti londoni tüzet, melyben egy 24 emeletes lakóház teljesen kiégett, a házon alkalmazott külső borítás gyorsította fel és tette végzetessé, gyorsan elkezdték megvizsgálni a hasonló házakat, melyekből rengeteg van az országban. 600 házon van külső borítás, közülük kell kiszűrni és kijavítani a veszélyeseket.

A 64 méter magas Grenfell Tower, mint kiderült, olyan éghető anyaggal volt bevonva, amelyet a gyártó útmutatása szerint 10 méter fölött nem is szabadna használni. Most, hogy gyorsan ellenőrzik a magasházakat, kiderült, hogy eddig 600 tornyot találtak, melyeket külső borítással vontak be, sokukat éghető anyaggal. Most a lényeg, hogy minél gyorsabban felszámolják a veszélyhelyzetet. Óriási munka várható.

Vizsgálatok, költözés

A helyi önkormányzatoknak, ahogy ott nevezik, tanácsoknak hétfőig adtak határidőt, hogy beszámoljanak, melyik épületen milyen borítást alkalmaztak, és biztatják őket, hogy küldjenek belőlük mintákat. Az úgynevezett önkormányzati minisztérium ezután koordinálja az anyagok vizsgálatát, naponta legfeljebb százatat tudnak tesztelni, így viszonylag hamar kiderülhet, melyik ház borítása veszélyes.

A minisztérium szóvivője közölte hogy ahol veszély van, ott felkérik a tulajdonost, hogy biztosítson másik lakást a lakóknak. Ez nem egyszerű feladat, hisz előfordulhat, hogy több ezer, esetleg tízezer lakást kellene biztosítani, ami nyilvánvalóan képtelenség. A kérdés már egyébként is hullámokat keltett, miután a Grenfell Tower hontalanná vált lakóit nem normál lakásokban vagy házakban helyezik el, hanem a város egy épülő luxusingatlanban vett nekik méregdrága lakásokat. Nem mintha ezek után sajnálná tőlük valaki, de így igen sok másik toronylakónak is eszébe juthat, hogy jó lenne ingyen luxuslakásba költözni, és a veszélyes anyagok felderítése egy jó alkalom, hogy ezt követelni kezdjék.

A költség kibírható

A megoldás nyilván az éghető anyagok eltávolítása, és új, éghetetlen burkolatok elkészítése lesz. Ez több tucat, esetleg több száz torony esetében igen csinos munka. Az ára nem olyan nagy megterhelés: ha abból indulunk ki, hogy a Grenfell Tower esetében 2,6 millió font volt a külső borítás, és mondjuk a tűzálló változatot 3 milliónak becsüljük, még 600 ház esetében is csak összesen 1,8 milliárd font lenne, ami ha a tanácsoknak gond is, a kormánynak érzékelhetetlen összeg.

A gyorsan intézkedők

Néhány tanács, főleg a London jobb nevű részeiben, máris nyilatkozott, hogy fogja megoldani a kérdést. A London belvárosától kissé északabbra fekvő Camden tanácsa öt problémás toronyházat talált a területen, ezekről azonnal le fogja szedetni az éghető borítást, egyúttal pert indít a vállalkozók ellen, akik az előírásoknak nem megfelelő, éghető anyagot használtak az építkezéskor.

A tanács vezetője elmondta, hogy mind az öt tornyon alumínium szendvicspanelek vannak polietilénnel bélelve, pont úgy, ahogy a leégett házon volt. Hozzátette viszont, hogy a panelek alatt lévő szigetelőanyag tűzálló, és a panelek közt is voltak minden emeleten tűzzáró rétegek, így ha lett is volna tűz, az messze nem lett volna olyan brutális, mint a Grenfell Tower esetében.

Egy külsőbb északi kerület, Barnet tanácsa három toronyház lakóit tájékoztatta, hogy a házakon hasonló borítás van, mint a Grenfell Toweren volt. Ugyanakkor megnyugtatta őket, hogy a veszély sokkal kisebb, mert a szigetelőanyag éghetetlen. Szakvéleményt fognak kérni a tűzoltóságtól, és ennek alapján határozzák meg a további lépéseket.

Hogy lett ezekből ennyi?

Felmerül  a kérdés, hogy miért van ilyen sok, ennyire magas épület, miközben egész Anglia, de még London nagyobb része is a jellegzetes, egy emeletes angol sorházakból áll? A tornyok nagyobb része tanácsi építésű és üzemeltetésű, mondhatni szociális bérlakások vannak benne. A program hasonló volt, mint ahogy nálunk egymillió lakótelepi lakás épült, csak itt nem volt központi program, hanem minden önkormányzat maga keresett megoldást, így helyük sem sok volt, ráadásul nem voltak hatalmas felszámolandó nyomornegyedek, melyek nagy építési területet jelenthettek volna, mint nálunk.

Ebben jobbak voltunk

Nálunk 10 emeletben limitálták az épületek túlnyomó többségét, és most látszik, hogy ez nem volt rossz döntés. Igaz, hogy így enyhén szólva monoton, sok helyen egymást követő szalagházakból álló városrészek alakultak ki, de ezek még mindig sokkal kevésbé nyomasztóak, és főleg sokkal biztonságosabbak, mint a 20-30 emeletes építmények. Pont azért fedték be őket Angliában külső borítással, mert csúnyák voltak, sokszor egymagukban állva a sok egyemeletes ház között.

A mi panelházaink se voltak éppen szépek, de annyira csúnyák sem, mint ezek a tornyok, és miután csoportokban épültek, ez nem volt zavaró. Amióta pedig a különböző panelprogramok hőszigetelést visznek fel rájuk (éghetetlent!) és lefestik őket, már sokkal kevésbé térnek el más házaktól, nem is véletlen, hogy áraik mostanában felzárkóznak más lakásokéhoz. Ami még egy nagy különbség: nálunk a tanácsi lakások túlnyomórészt a lakók tulajdonába kerültek a rendszerváltáskor, így a lakóközösségek sokkal inkább odafigyelnek arra, mi történik a házakkal.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
Ingatlan A budai Várban teljesen betilthatják az Airbnb-t
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 15:44
Szigorodhat a rövid távú lakáskiadás szabályozása az I. kerületben, a budai Várban teljes tiltás jöhet – közölte a Budavári Önkormányzat csütörtökön a Facebook-oldalán.
Ingatlan Sokmilliót spórolhat a Wekerle Plusszal, aki ezt választja a piaci hitelek helyett?
Privátbankár.hu | 2026. október 21. 13:43
Bár használt lakásra 5 százalékos kamattal jön a 2027-től induló Wekerle Plusz hitel, aki jogosult rá, még így is sokkal jobban jár, mintha piaci kamatozású lakáshitelt venne fel – derül ki a BiztosDöntés.hu új Wekerle Plusz kalkulátorának összehasonlításából.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG