3p

Áprilisban 1007 lakásépítési engedélyt adtak ki, így ez volt a legjobb idei hónap. Igaz, tavaly áprilishoz képest ez azért 30 százalékos csökkenést jelent. Összesen 844 családi ház kapott engedélyt, ez szintén a legmagasabb havi érték, és 80 százalékosnál is nagyobb dominanciát mutat a megépítendő lakóépületeken belül.

Meglepően alakul idén a lakásépítési kedv a KSH legfrissebb adatai alapján. Miközben rengeteg gazdasági mutató a koronavírus-járvány miatt áprilisban jelentősen zuhant az előző hónapokhoz képest, az új lakóingatlanokra kiadott engedélyeknél más a helyzet - derül ki az ingatlan.com legfrissebb összefoglalójából, amely az új lakóingatlanok iránti kereslet megoszlását is bemutatja.

Kiemelkedő hónap, de éves szinten azért csökkenés látható

Idén áprilisban összesen 1007 új lakóingatlanra adtak ki engedélyt a hivatalos KSH-adatok szerint, ez az idén a legmagasabb havi érték. Januárban, februárban és márciusban ugyanis 735-865 engedély született. „ebből az látható, hogy a koronavírus-járvány nem vetette vissza a lakásépítési kedvet az idei év előző hónapjaihoz képest” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Hozzátette: Bár ebben az évben áprilisban született a legtöbb engedély, az 1007 darab jóváhagyás tavaly áprilishoz képes 29 százalékos visszaesést jelent. „Az is látható, hogy a családi házaké a főszerep: áprilisban ugyanis az összes engedély 84 százaléka, egylakásos lakóingatlanra, vagyis családi házra szólt. Az év első négy hónapjában összesen 2710 családi ház kapott engedélyt, ez 26 százalékos csökkenést jelent. Jóval nagyobb mértékben, 50 százalékkal 666-ra csökkent a többlakásos épületben lévő lakásokra szóló jóváhagyások száma. Balogh László kiemelte: „A lakásépítési engedélyeknél fontos megemlíteni, hogy nem mindegyikből lesz tényleges épület. Ez most a járvány negatív hatásai miatt különösen igaz.”

Többen keresik a családi és ikerházakat

Mindenesetre ahogy az lakásépítéseknél, úgy a piacon is a családi házak és az ikerházaké a főszerepe az ingatlan.com saját statisztikái szerint. Január és június közepe között az új lakóingatlanok iránt érdeklődések 17 százaléka érkezett családi házra, szemben az egy évvel korábbi 13 százalékos aránnyal.

Az ikerházak pedig az idei kereslet 26 százalékát adták, míg tavaly 20 százalékos volt a részesedésük. A sorházi lakások idén és tavaly is 5 százalékos arányt mondhattak magukénak. “A családi házak és ikerházak iránti kereslet növekedésével párhuzamosan az új építésű társasházi lakásoknál visszaesés volt. Az új lakások iránt érdeklődők 51 százaléka választotta ezeket, míg tavaly még 61 százalékos eredményt értek el” - ismertette az adatokat Balogh László. A szakember szerint a családi és ikerházak sikerében szerepe van a karanténhatásnak, sokan ugyanis inkább a kerttel rendelkező lakóingatlanok iránt érdeklődnek.

Az ingatlan.com szakértője szerint egyelőre korai lenne prognózist adni az újlakás-építések és a lakásépítési kedv jövőbeni alakulására, mert a koronavírus-járvány miatt még bizonytalan a helyzet. Az biztosnak látszik azonban, hogy a lakásépítéseknél a családi házak maradnak a főszerepben, a társasházaknál pedig majd a rozsdaövezeti program hozhat élénkülést.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
Ingatlan Nyári szünetre ment a magyar ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 13:32
A fővárosban és a legtöbb megyében kevés az új hirdetés és érdeklődőből is kevesebb volt augusztusban, mint júliusban.
Ingatlan Balatoni nyaralók: nincs megállás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 16:52
Az idei év első hét hónapjában 652 ezer forintos átlagos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami mintegy 1,7 százalékos éves drágulást jelent. A piacot továbbra is a magyar, elsősorban idősebb vásárlók határozták meg, miközben a balatoni üdülőövezetekben az országos átlagnál nagyobb alku és hosszabb értékesítési idő volt jellemző.
Ingatlan Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 17:15
A kormánynak mindenképpen be kell avatkoznia és ösztönöznie kell a bérlakásépítést, amit a Wekerle Sándor Lakásépítési program szolgál – írta a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG