8p
Hamarosan a válság előtti szintre emelkedhet lakáspiaci forgalom, és akár 160 ezer is lehet az adásvételi tranzakciók száma 2017-ben. Érzik ezt az építtető cégek is: az év végére akár 25 ezer is lehet a kiadott építési engedélyek száma. Nem csak a fővárosban pörög az ingatlanbiznisz, vidéken is vannak lehetőségek.

Az idén várható 150 ezer lakáspiaci tranzakció megegyezik a 2008-as, az első, részben válság sújtotta év forgalmával. Az Otthon Centrum szerint 2017-ben a válság előtti évek átlagos szintjét is elérheti majd a forgalom. Országosan a használt lakásárak 15 százalékkal haladják meg 2010. évi árszintet, az építésű lakások ára pedig 20 százalékkal. A háromnegyed éves adatok alapján országosan több mint 21 ezer építési engedélyt adtak ki, így az év végére, a tavalyi évhez képest akár megduplázódhat a kiadott építési engedélyek száma és elérheti a 25 ezret is - közölte az ingatlancég a Privátbankárral.

Mindenki lakást akar?

Az Otthon Centrum idén a tavaly megindult növekedés folytatására számít 150 ezer lakáspiaci tranzakcióra. A piac elsősorban a fővárosban és a fővárosi agglomerációban, Nyugat-Magyarországon, a Balaton menti településeken és a nagyobb vidéki városi körzetekben lódult meg, az ország legtöbb településén nem volt érzékelhető számottevő változás.

A legnagyobb mértékű növekedésre az agglomeráció gyorsforgalmi utak által érintett térségeiben (Váci, Martonvásári, Gyáli járás), valamint a belvárosban számítanak az elemzők. Mérsékelt, 15-25 százalékos növekedésre van kilátás a régióközpontokban és a főváros kerületeinek többségében a tavalyi évhez képest.

Az Otthon Centrum várakozása, hogy 2016 évben ezer lakosra vetítve 6,5-65 között lesz a tranzakciószám járásonként. Fajlagosan a legtöbb tranzakció a főváros kerületeiben várható, nagyjából a tavalyi sorrendet követve (VII., VI., VIII., V., kerületek). A régióközpontok közül a legmagasabb érték Szegeden és Pécsett valószínűsíthető, 1000 lakosonként 20-25 tranzakció csak úgy, mint a Balaton térségében a Siófoki, Keszthelyi Balatonfüredi járások esetében. Az agglomerációban – tavalyi évhez hasonlóan - 1000 lakosonként 10-15 tranzakcióra lehet számítani idén.

A 2017-es év első félévére a várakozás nagyjából az idei évben tapasztalt tranzakciószám, 70-80 ezer adásvétel. Az év egészére nézve akár a válság előtti néhány év átlagos tranzakciószámához közelítő, azaz akár 160 ezer körüli adásvétel is lehetséges.

Lakáspiaci tranzakciók Magyarországon 2001-2016 Forrás: Otthon Centrum

Az árak sem állnak meg: még mindig van hova nőni

Az idei év első kilenc hónapjában a fővárosban a használt lakások fele 10-25 millió forint között kelt el, az új építésű ingatlanok 60 százaléka pedig 20-40 millió forint közötti ársávban. Az eladott ingatlanok többsége az új és használt lakásoknál egyaránt 80 m² alatti volt Budapesten. Az összes eladáson belül itt volt legnagyobb az értékesített új lakások aránya, közel harminc százalék. Vidéken a használt ingatlanok 50 százaléka 10 millió forintnál alacsonyabb áron kelt el, az új lakás tranzakciók nagyobb része pedig a 10-20 millió forint közötti ársávban. Az új lakások aránya, az összes tranzakción belül mindössze 6% volt.

Budapesten a használt társasházi lakások négyzetméterárai 250-500 ezer forint között alakultak; a legtöbb kerületben a lakások 10-50 százalékkal lettek drágábbak a tavalyi év ugyanezen időszakának átlagárához képest. Legnagyobb mértékben a belváros néhány kerülete, a VII. VIII., valamint az alacsonyabb árfekvésű pesti kerületek (XXI, XXIII) lakásai drágultak, míg a legkisebb mértékben a külső pesti kerületek többsége, ahol jelenleg is a legalacsonyabbak a fajlagos lakásárak (250-300 ezer Ft/m2). A vidéki megyei jogú városok közül a négyzetméterárak 100-300 ezer Ft/m2 között alakultak, a legdrágább városok Győr, Debrecen, és Sopron. voltak. A növekedés mértéke 5-25% között volt a tavalyi év ugyanezen időszakához viszonyítva. A legnagyobb mértékű növekedés Debrecenben, Szegeden és Békéscsabán volt mérhető, míg alig változtak az árak Szekszárdon és Egerben.

Drága a panel

A panellakások piacán a legdrágább lakások 350 ezer Ft/m2 fajlagos áron keltek el a XI. és XIII. kerületben. Budapest többi kerületében 200-300 ezer forintos négyzetméterár volt meghatározó. Ezek az árak 10-30 százalékkal voltak magasabbak a tavaly év első kilenc hónapjához képest. A vidéki központokban a panellakások legmagasabb fajlagos lakására 200 ezer forint felett alakult idén Győrben, Debrecenben és Sopronban, míg többi megyei központban 100-200 ezer forint között szóródtak az árak egy négyzetméterre vetítve. Az emelkedés mértéke fővárosban tapasztaltakhoz hasonlóan 5-25% között volt a tavalyi évhez képest.

Budapesten a családi házak négyzetméterára 200-450 ezer forint között alakult az idei év első kilenc hónapjában, míg a vidéki városokban 100-250 ezer forint között. A legmagasabb árak Debrecenre, Győrre, Sopronra, valamint Szegedre voltak jellemzők.

A főváros belső részeiben az új építésű lakások árait 500-700 ezer forint körüli fajlagos ár jellemzi, míg a külső részeken és vidéki városainkban a 300-400 ezer forintos ár volt a mértékadó. A legtöbb kerületben és vidéki városban 2 százalékkal nőttek az árak a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.

Az Otthon Centrum várakozása, hogy a korábbi negyedévekhez hasonlóan a következő időszakban kitart az árak emelkedése, de az elmúlt időszakhoz képest enyhébb lesz a növekedés mértéke, ami elsősorban az amúgy is leginkább heterogén, tehát az átlag értéktől nagy szórást mutató családi ház árak terén jelent erőteljesebb stabilizálódást, különösen vidéken. A fővárosban elsősorban a budai kerületek legkedveltebb városrészeiben és a belvárosban, valamint a megyei jogú városokban számít a lakásárak további enyhe 5-15 százalékos emelkedésére a következő időszakban az Otthon Centrum.

Lesz mibe költözni

A háromnegyed éves adatok alapján országosan több mint 21 ezer építési engedélyt adtak ki országszerte, régiónként azonban jelentős különbségek vannak az engedélyek számában és a növekedés ütemében egyaránt. Megközelítőleg minden második engedélyt (45%) a Közép-Magyarországon adták ki idén. Ezt követi a Nyugat-Dunántúlon kiadott 4600 építési engedélyek száma, amely az országos érték 21 százaléka volt. A legkevesebb engedélyt Észak-Magyarországon adták ki, összesen 550 darabot, ez azonban a régióban a tavalyi év ugyanezen időszakában kiadott engedélyek számának duplája. Az idei évben a legnagyobb mértékű növekedését a Dél-Dunántúlon mérték, ahol a háromnegyed éves adat a tavalyi év több mint négyszerese.

Építési engedélyek és átadott lakások Magyarországon (2000-2016 I. félév) Forrás: Otthon Centrum

Az Otthon Centrum két hónappal ezelőtt végzett felméréséhez képest további 50 új projekt jelent meg a fővárosban, ez azonban a budapesti kerületek projektekből való részülését arányok tekintetben nem befolyásolta. A jelenleg fejlesztés alatt álló lakások száma a két hónappal ezelőtti állapothoz képest 25 százalékkal nőtt.

Összesen 320 projekt jelent meg eddig idén az online hirdetőfelületeken a főváros kerületeiben. A XXI. kerülettől eltekintve minden kerületben legalább egy projekt építése zajlik. A legtöbb a XIII. kerületben, összesen 64, de több tucat beruházás zajlik a XI. és XIV. kerületekben is. A legnagyobb projektek keretén belül több száz lakás épül. Jelenleg a legnagyobb beruházás a Budapart, a XI. kerületi Kopaszi Gáton. Szintén jelentős a méretét tekintve a Budai Boleró, a Sasad Liget, a Levendula Lakópark, a City Home, és az Elite Park. Az épülő projektekben a kínálati lakásárak széles határok között, 300.000 – 1.500.000 Ft/m2 között mozognak. A legdrágább projektek az II. V. és XII. kerületben találhatóak, míg a legkedvezőbb áron a külső pesti kerületek beruházásai érhetőek el.

Vidéken az 50 ezer főnél népesebb városokban 163 legalább négy lakásos lakásépítési projekt jelent meg az online hirdetőfelületeken 2016. novemberéig. Az új építésű kínálat egy harmada két városban, Győrben és Debrecenben összpontosul. A megyei jogú városokban épülő lakások száma összesen 4.500, melynek fele köthető le. A legtöbb lakás, több mint ezer, Debrecenben épül. A két legnagyobb vidéki projekt a debreceni Füredi lakópark II. üteme és kecskeméti Erzsébet lakópark II. üteme 230-230 lakással.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
Ingatlan A gazdaságpolitikai fordulatnak a prémium irodák lehetnek a nyertesei
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 14:26
A prémium irodák iránti kereslet növekedése, a gazdaságpolitikai fordulat és az ESG-elvárások erősödése új lendületet adhat a budapesti irodapiacnak, miközben a mesterséges intelligencia terjedése már középtávon is mérsékelheti az irodaterületek iránti igényt – erre hívja fel a figyelmet Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza friss elemzésében.
Ingatlan Szeged utolérte Győrt, stagnálás Budapesten – mutatjuk a legfrissebb albérletárakat
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 12:41
Győrben és Szegeden egyaránt 200 ezer forintba kerül egy átlagos albérlet havi díja, de a Tisza-parti városban egy éve még csak 160 ezer forint volt. Kecskeméten is nagyot emelkedtek az árak, Budapesten viszont érdemben nem változtak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rogán Antal ismerőse forgathatja fel a megyeszékhely lakáspiacát
Vámosi Ágoston | 2026. június 10. 18:59
Miközben a kínálat óriásit bővült az elmúlt hónapokban, Kecskeméten az Aegopolis projektre várnak a vevők. A közel 400 lakásos lakóparkot Rogán Antal ügyvéd ismerőse, Fintha-Nagy Ádám álmodta meg a megyeszékhely belvárosába. Egy családi ház értékét akár 35-40 millió forinttal is emelheti a felújítás, a téglalakásoknál viszont szinte nincs is különbség. A Mennyit ér az ingatlanom? Kecskemét több pontján is belefutott 40 millió forint alatti felújított lakásokba, és elemezte a város teljes piacát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG