2p
Jelentős fordulat következett be a lakáspiacon tavaly - mondta a nemzetgazdasági miniszter.

Varga szerint ennek alapja az volt, hogy sikerült tartós növekedési pályára állítani a gazdaságot, ami magával hozta a hitelezés újraindulását, a megtakarítások növekedését, emellett fennmaradt az alacsony kamatok időszaka, ami hozzájárult ahhoz, hogy a megtakarítások új lehetőségeket keressenek - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Figyelő Aktuális trendek a magyar ingatlanpiacon című konferenciáján.

Mennek-e még az ingatlanárak, mi várható az ingatlanalapoktól? A Privátbankár.hu interjúja a témában >>>>

Míg 2014-2015-ben hét-nyolcezer új lakás épült, 2016-ban több mint két és félszeresére - 31 559-re - emelkedett a kiadott építési engedélyek száma és csaknem 10 ezer - az előző évinél 31 százalékkal több - új lakás épült. A miniszter szerint ezek a trendek folytatódni fognak.

A lakáspiaci változásokban a kormány intézkedései is szerepet játszottak. Ezek között említette a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bevezetését. A csok tapasztalatairól elmondta, továbbra is jelentős az igény a használt lakások vásárlása iránt (70 százalék), az igénybe vevők többsége pedig a két-három gyermekesek közül kerül ki. További részletek >>>>

A csoknak a lakásépítés ösztönzése mellett demográfiai céljai is voltak, ezért arra koncentrál, hogy lehetőleg minél nagyobb méretű lakások épüljenek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
Ingatlan A gazdaságpolitikai fordulatnak a prémium irodák lehetnek a nyertesei
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 14:26
A prémium irodák iránti kereslet növekedése, a gazdaságpolitikai fordulat és az ESG-elvárások erősödése új lendületet adhat a budapesti irodapiacnak, miközben a mesterséges intelligencia terjedése már középtávon is mérsékelheti az irodaterületek iránti igényt – erre hívja fel a figyelmet Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza friss elemzésében.
Ingatlan Szeged utolérte Győrt, stagnálás Budapesten – mutatjuk a legfrissebb albérletárakat
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 12:41
Győrben és Szegeden egyaránt 200 ezer forintba kerül egy átlagos albérlet havi díja, de a Tisza-parti városban egy éve még csak 160 ezer forint volt. Kecskeméten is nagyot emelkedtek az árak, Budapesten viszont érdemben nem változtak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rogán Antal ismerőse forgathatja fel a megyeszékhely lakáspiacát
Vámosi Ágoston | 2026. június 10. 18:59
Miközben a kínálat óriásit bővült az elmúlt hónapokban, Kecskeméten az Aegopolis projektre várnak a vevők. A közel 400 lakásos lakóparkot Rogán Antal ügyvéd ismerőse, Fintha-Nagy Ádám álmodta meg a megyeszékhely belvárosába. Egy családi ház értékét akár 35-40 millió forinttal is emelheti a felújítás, a téglalakásoknál viszont szinte nincs is különbség. A Mennyit ér az ingatlanom? Kecskemét több pontján is belefutott 40 millió forint alatti felújított lakásokba, és elemezte a város teljes piacát.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Nem szálltak el az újlakás-árak Újpesten
Vámosi Ágoston | 2026. június 3. 18:29
A IV. kerület lakáspiaca sokszínű: a város szélén 90 millióért is lehet háromszobás, padlófűtéses új lakást kapni, de a házak jelentős része még akkor épült, amikor Újpest önálló település volt. A nagyobb, erkélyes panelekért már a metrótól távolabb is 115 milliót kérnek, az albérletárak viszont csökkenésnek indultak. A Mennyit ér az ingatlanom? a főváros északi végének piacát elemzi ezen a héten.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG