5p

Több százalékponttal nőttek a lakáspiaci hozamok Magyarországon 2023-hoz képest, és bár Budapesten némileg magasabbak, a vidéki városokban is kedvezően alakult az elérhető nyereség.

A befektetési célú lakásvásárláskor számításba vett kétféle hozam, a bérleti díj, illetve a lakásárak változásából származó profit egyaránt növekedett, a javulásban nagy szerepet játszott többek között a javuló kamatkörnyezet – derül ki az MBH Jelzálogbank legfrissebb ingatlanpiaci elemzéséből. 

Bár az elmúlt évek gazdasági nehézségei az ingatlanpiacon is éreztették hatásukat, a lakásbérleti piacon 2024-ben is folytatódott az áremelkedés, a bérleti díjak szeptemberben 9,6 százalékkal voltak magasabbak országosan, mint 2023 azonos időszakában. Az ország különböző pontjai között azonban továbbra is jelentősek az eltérések a KSH lakbérindexe szerint: míg az Észak-Alföldön 16 százalékkal, addig a Dél-Alföldön csak hat százalékkal kellett többet fizetniük a bérlőknek, Budapesten pedig átlagosan 9,8 százalékkal nőttek a bérleti díjak.  A lakásárak változásából eredő hozam meggyőzően alakult az elmúlt években, még a 2023 és a 2024 első negyedéve közötti, alacsonyabb kereslettel jellemezhető időszakban is hat százalékkal emelkedtek az árak az MBH Lakásárindex szerint.

Három év alatt 47, ötéves időtávon 77, tíz év alatt pedig több mint 300 százalékkal nőttek az árak, ami évesítve 14, 12, illetve 15 százalékos hozamot jelent.

Milyen hozamra számíthatnak a befektetők?

Az MBH Lakásárindex elemzői szerint a jelenlegi ingatlanárak és bérleti díjak mellett – ha a vásárlást 50 százalékban hitelből finanszírozzák, és az ingatlanárak évente három százalékkal emelkednek –, a sajáttőke-arányos nyereség Budapesten a használt lakások esetében 5,3-8,1 százalék között lehet, a vizsgált vidéki városokban, Győrben, Szegeden, Debrecenben, Miskolcon és Pécsen pedig 6,1-7,4 százalék között alakulhat.

„A fővárosban a vizsgált helyszínek közül a pesti belvárosban érhető el a legmagasabb nyereség, a 7. kerületben 8,1 százalékos a sajáttőke-arányos hozamszint, de nem sokkal marad el ettől például a 13. kerület sem, ahol nyolc százalék. Az új lakások esetében 2,9 és 6,3 százalék között alakult a sajáttőke-arányos nyereség a fővárosban. Ezek a hozamszintek jelentős, akár több mint három százalékpontos növekedést jelentettek 2023-hoz képest, amiben nagy szerepet játszott például a kedvezőbb kamatkörnyezet” – mondta Dr. Nagy Gyula, az MBH Jelzálogbank vezérigazgatója, hozzátéve, hogy a lakásárak következő évre várt emelkedésének szintje magasabb lehet az óvatos számítások során alkalmazott három százaléknál.

Kell matekozni, de még mindig jó üzlet lehet az ingatlanvásárlás.
Kell matekozni, de még mindig jó üzlet lehet az ingatlanvásárlás.
Fotó: Depositphotos

A rövid távú bérbeadás szigorítása

A bérleti díjak jövőbeli alakulását – és ezáltal a hozamokat is – egyelőre nem ismert mértékben befolyásolhatja a rövid távra kiadó ingatlanokhoz kapcsolódó szabályozás szigorítása. Az AirDNA adatai szerint Budapesten jelenleg valamivel több mint 11 ezer aktívan hirdetett szálláshely található az Airbnb-n és a Vrbo-n, ehhez pedig még hozzáadódnak a csak a booking.com-on vagy a szallas.hu-n elérhető ingatlanok. A bnbinfo.hu adatai azt mutatják, hogy a fővárosban 12 450 ezer hivatalos szálláshely működik. A valós szám ennél azonban magasabb is lehet, mivel sokan nem hivatalosan hirdetik ingatlanjaikat. A 2022-es népszámlálási adatok pedig arra világítanak rá, hogy Budapesten körülbelül 160 ezer lakás áll üresen, és 140 ezer olyan ingatlan van, amelyet a háztartások bérlés jogcímén használnak.

Mindez azt jelenti, hogy a rövid távra kiadó mintegy 12-15 ezres lakásszámmal számolva a bérelhető lakások hivatalos száma hozzávetőleg 10 százalékkal növekedhetne a fővárosban a rövid távú lakáskiadás teljes tiltása esetén.

A koronavírus-járvány időszakában tapasztalt keresletvisszaesést alapul véve a bank szakértői úgy vélik, hogy a bérleti díjakban akkor bekövetkezett csökkenést a mostani bérleti díjakra rávetítve 0,3-1,4 százalékkal csökkenne a sajáttőke-arányos hozam a használt lakások esetében. Amennyiben azonban a rövid távú kiadást csak részlegesen korlátozzák, ez a hatás mérsékeltebb lehet. Emellett, ha a lakásárak növekedése meghaladja az évi 3 százalékos becslést, a lakáspiac továbbra is vonzó hozamokat kínálhat a befektetők számára: az elmúlt 20 évre vonatkozó évesített hétszázalékos áremelkedéssel számolva 10 százalék felett alakulna az elérhető hozam mértéke.

„A 2024-es év fellendülést hozott a lakáspiacon, ezzel együtt a lakáshitelpiacon. Az új hitelkihelyezések összértéke az év első kilenc hónapjában meghaladta az 1000 milliárd forintot, amely közel két és félszeres növekedést jelent a tavalyi évhez képest. Jövőre a fellendülést ösztönözheti a tavasszal lejáró, inflációkövető állampapírok következtében meginduló tőkeáramlás, amelynek egy része várhatóan az ingatlanpiacra áramlik, valamint az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználásának lehetősége és az új hiteltermékek ” – mondta Soós Csaba, az MBH Bank lakossági üzletfejlesztési ügyvezető igazgatója.

A Mennyit ér az ingatlanom? sorozatunk cikkeit itt olvashatja >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Ritka együttállás: Budapesten, városokban és falvakban is csökkentek a lakásárak
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 12:44
A legnagyobb visszaesés Észak-Magyarországon, a városokban volt, ott reálértéken több mint 10 százalékkal csökkentek az árak a második negyedévben. 
Ingatlan Megbukott az Otthon Start a Z generációnál
Vámosi Ágoston | 2026. július 23. 15:11
Hiába szeretnének saját lakást a fiatal felnőttek, többségük nem lát erre reális esélyt. A teljes Otthon Startnak mindössze 1,2 százalékát vették fel a korcsoport tagjai, a lakásvásárlás inkább csak a felső jövedelmi tized lehetősége szakértők szerint. Eközben Újbudán az átlagos bérleti díj átlépte a 300 ezer forintos lélektani határt.
Ingatlan Kihirdetik a ponthatárokat, de idén meglepetés várja az albérletvadászokat
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:14
Csütörtökön indul a roham, most még lehet jó lakást találni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ezen a megyeszékhelyen 25-30 millió forintért is alig kelnek el a lakások
Vámosi Ágoston | 2026. július 15. 18:29
Elszálltak az újlakás-árak Miskolcon, még a legkisebb „ékszerdoboz” is 85 millió forint az egyik lakóparkban. A használt lakások eladói viszont még mindig ezek töredékéért teszik piacra az ingatlanokat. A lakótelepeken pedig már 25-30 millió forintért is lehet lakást venni, és itt a felújított ingatlanok sem sokkal drágábbak ennél. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része a borsodi megyeszékhelyen nézett körbe. 
Ingatlan Nyolcszoros ugrást hozott az Otthon Start a támogatott lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 07:06
Meghaladta az 1000 milliárd forintot az év első öt hónapjában megkötött támogatott lakáshitel-szerződések összege, ami közel nyolcszorosa az egy évvel korábbinak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A május végéig megkötött lakáshitelek teljes összege megközelítette az 1300 milliárd forintot, ami csaknem a duplája az egy évvel korábbinak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Szolnok felzárkózott, hétszeresére drágultak a panelek 2015 óta
Vámosi Ágoston | 2026. július 12. 11:29
Szolnokon még a drasztikus áremelkedés után is könnyen lehet felújított panellakást találni 36-38 millió forintért, az egykori Mol-irodaház helyén épülő Ady26 projekt azonban tovább hajthatja felfelé az árakat. 40 millióból a családi házak között is bő a választék, nem beszélve a szomszédos, Pest megyei Abonyról. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten a fővárostól 70 percre, Szolnokon nézett körbe.
Ingatlan Dübörög az ingatlanpiac Debrecenben, de a legdrágább házakat nem itt kell keresni
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 13:49
Érd maradt a legdrágább vidéki város az új építésű lakások piacán, miközben Szeged feljött a második helyre az ársorrendben. Az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbb új lakás továbbra is Debrecenben épül, ahol az átlagos négyzetméterár eléri az 1,3 millió forintot.
Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG