4p

Felértékelődtek az ingatlanpiacon a családi házak, ami a telekpiaci forgalom jelentős növekedésével járt: az Otthon Centrum értékesítési statisztikái szerint tavaly 20 százalékkal több építési terület kelt el, mint egy évvel korábban. A telekárak is megugrottak, a frekventáltabb településeken a vírus előtti időszak másfélszeresét kell fizetni.

„A koronavírus-járvány egyik ingatlanpiaci hatása, hogy egyértelműen megnőtt a kereslet a kertes házak iránt, és ez jól érzékelhető áremelkedést generált ebben a szegmensben egy év alatt” – összegezte az Otthon Centrum elemzési vezetője a telekpiac leglényegesebb változásait. Soóki - Tóth Gábor elmondta, azok, akik a használt eladó házak között nem találtak igényeiknek és anyagi lehetőségeiknek megfelelő ingatlant, a telekpiac felé fordultak, hogy építkezzenek.

Debrecen, a népszerű város. Fotó: wikipédia
Debrecen, a népszerű város. Fotó: wikipédia

Az Otthon Centrum közreműködésével az év első kilenc hónapjában 20 százalékkal több telek talált új tulajdonsora, mint a tavalyi év azonos időszakában. Mindez az árakra is jelentős hatással volt, a legtöbb településen 30-50 százalékkal megugrott a családi házak építésére alkalmas telkek ára, de a legnépszerűbb városokban – Érden, Debrecenben, valamint Cegléden - akár másfélszeres az áremelkedés.

A szakember elmondta, az emelkedés mértékében és az árakban továbbra is jelentős különbség van az országrészek, régiók között. Jellemzően a nagyvárosok kertvárosias városrészeiben és a városkörnyéki településeken jelentős az áremelkedés, míg a nagyobb foglalkoztatási centrumoktól távol elhelyezkedő településeken nem, vagy csak kis mértékben. Debrecenben vagy Érden majdnem duplázódtak a telekárak, csak úgy, mint az említetteknél jelentősen olcsóbb árszínvonalú telekpiaccal jellemezhető Cegléden. 

Továbbra is a fővárosban a legdrágább telekhez jutni. A III. kerületben 65 ezer forintot kértek négyzetméterenként a családi, illetve ikerház építésre alkalmas telkekért. Hasonló a helyzet a Buda többi kerületében is, míg a külső pesti városrészekben is csak néhány ezer forinttal kell kevesebbet fizetni a vásárlóknak négyzetméterenként. De a Budapesthez közeli településeket is több tízezer forintos négyzetméterárak jellemeztek idén: Budakeszin és Solymáron 30 ezer, Érden 25 ezer, Diósdon 20 ezer, míg a távolabbi településeken 5-10 ezer forint közötti fajlagos ár uralta az idei évben megkötött tranzakciókat.

A Balaton-parti településeken és a nagyvárosokban is gyakran 50 százalékot meghaladó áremelkedés a jellemző. Az itt kialakult árszint a fővárosi agglomeráció, illetve a külső budapesti kerületek telekáraival vetekszik. A népszerű Balatonlellén akadt telek, amely négyzetméterenként 50 ezer forintért kelt el, de Siófokon is minimum 25 ezer forint volt a családi ház vagy nyaraló építésére alkalmas építési telek fajlagos vételára. A legkeresettebbek továbbra is a vízparthoz közel található telkek, illetve azok a 40-50 éve épült önálló üdülőházak, amelyek bontását követően a mai igényeknek megfelelő családi ház vagy nyaraló építhető.

A vidéki városok átlagos telekár rangsorát az ország második legnagyobb városa, Debrecen vezeti, ahol 22 ezer forintos négyzetméterár a jellemző, míg a többi megyei jogú városban néhány ezer forinttal kedvezőbb fajlagos áron lehetett családi ház építésére alkalmas telekhez jutni idén. A kisebb városokban akár ennek negyedéért is, Pápán 5000 Ft/m2 áron is kelt el építési telek. A skála túlsó felén jellemzően a kevésbé népszerű, a nagyvárosoktól távolabb fekvő, kisebb települések találhatók, ahol a fajlagos telekár néhány ezer forint. Az Otthon Centrum által közvetített adás-vételek alapján Zalalövőn 4000, Úrhidán 3500, Dunaalmáson 2500 forintos átlagos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost az építési telkek. 

Ugyanakkor a drágulási trendet nem csupán a kereslet növekedése hajtja, hanem az is, hogy az agglomerációs településeken az elmúlt években a növekvő népességszám jelentős terhelést okozott a forgalom, és a közszolgáltatási infrastruktúra tekintetében is, ezért egyre több önkormányzat igyekszik korlátozni az új beépítés lehetőségét. Ezt jellemzően a telkenként építhető lakásszám szűkítésével és a minimálisan kialakítható új telkek méretének megnövelésével érik el. Ez nemcsak a létrejövő új telkek árát növeli, de a kínálat korlátozása a használt családi házakat is drágítja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
Ingatlan Nyári szünetre ment a magyar ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 13:32
A fővárosban és a legtöbb megyében kevés az új hirdetés és érdeklődőből is kevesebb volt augusztusban, mint júliusban.
Ingatlan Balatoni nyaralók: nincs megállás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 16:52
Az idei év első hét hónapjában 652 ezer forintos átlagos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami mintegy 1,7 százalékos éves drágulást jelent. A piacot továbbra is a magyar, elsősorban idősebb vásárlók határozták meg, miközben a balatoni üdülőövezetekben az országos átlagnál nagyobb alku és hosszabb értékesítési idő volt jellemző.
Ingatlan Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 17:15
A kormánynak mindenképpen be kell avatkoznia és ösztönöznie kell a bérlakásépítést, amit a Wekerle Sándor Lakásépítési program szolgál – írta a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG