6p

Tavaly májusban foglalkoztunk először részletesebben a baranyai, azon belül is főleg a pécsi lakóingatlanokkal. Akkor a felívelő szakasz legvégén jártunk, még volt szufla a piacban, noha egyre halványabb volt a teljesítmény. Már érződött, hogy elfogytak a vevők, de számuk legalábbis nagyon megcsappant. Azóta stagnálást látunk, élénkülés két-három hónap múlva kezdődhet legkorábban - derül ki sorozatunk mostani részéből.

Pécsett sokan keresnek jó műszaki állapotú téglalakást, de még többen családi házat. Utóbbiból közel 1300 várja most a gazdáját, ez a város nagyságához képest átlagosnak mondható. Kiskertes, verandás, 30-35 éve épült ilyen ingatlanból több száz is van, a négyzetméterár nagy szórást mutat, 400 ezertől akár 800 ezer forintig is. Pár tucat újszerű is kelleti magát és sok helyütt van már napelem a tetőn, ami a hazai rekordmagas napsütéses óraszám miatt nagyon fontos értéknövelő tényező. Volt átlagárcsökkenés 2022-höz képest, ennek mértéke 5-8 százalék lehetett, a kevésbé korszerűeknél akár 20 százalékot is elérhetett az engedmény a meghirdetett árhoz képest.

A pécsi belvárosban még most lehet jó állapotú, közepes méretű lakást találni. Fotó: Pixabay
A pécsi belvárosban még most lehet jó állapotú, közepes méretű lakást találni. Fotó: Pixabay

A második legkeresettebb ingatlantípus a téglalakás volt tavaly is. Ott is lehetett spórolni, de csak 4-6 százalékot átlagban. Ha most keres valaki ilyen otthont, akkor közel 2000-ből válogathat a városban. Állapottól és mérettől függően 750-900 ezer forint közötti négyzetméterárakkal lehet találkozni. A kínálat egyébként ebben a városban is nőtt az elmúlt két évben, de megfigyelhető volt, hogy 2023 nyarától, amikor ismertté váltak az új hitelfeltételek, sok eladó kivárt és inkább visszavette a piacról a lakását vagy föl sem tette – reménykedve abban, hogy még a tavalyi év hátralévő pár hónapjában gyorsan vételre szánják magukat azok, akik nem voltak jogosultak a januártól érvényes új CSOK Pluszra és a régi CSOK-ot akarták kihasználni.

Rosszabb helyzetben van most, 2024 elején az, aki új kivitelezésű lakást keres a déli nagyvárosunkban. Nem kevesebb mint ötödével drágább egy négyzetméter, mint 2022 végén vagy 2023 elején volt. A közvetítő hálózatok 800-840 ezer forint közé teszik az átlagárat, természetesen a panorámát is nyújtó baranyai dombokon és a belső kialakítás, továbbá a méret függvényében a négyzetméterár könnyedén meghaladhatja az egymillió forintot.

Értékbefolyásoló tényezők Pécsett

  • belvárosi vagy távolabbi az elhelyezkedés
  • Uránvárosban van-e az ingatlan
  • termelői piacoktól való távolság
  • nagy bérházban vagy újszerű társasházban van-e
  • tartozik-e hozzá garázs vagy gépkocsibeálló
  • a társasháznak van-e méretesebb kertje.

Új kínálat: jelenleg mintegy 100 lakást hirdetnek a beruházók, ez a város méretéhez képest nagyon kevés, legalább ezer kellene. A piacon lévők között vannak belvárosi foghíj-beépítések is, ahol 8-10 lakásból lehet válogatni, de vannak az Egyetemvárosban és a kertvárosi részeken is közepes méretű projektek. Érdekes, hogy a kertvárosi övezetekben akár 200-250 ezer forinttal is olcsóbb lehet egy közepes méretű otthon négyzetmétere, mint az Egyetemvárosban.

A magas árszintnek köszönhetően természetesen Pécsett is kisebb lett a kereslet, arányaiban feleannyi új építésű ingatlan talált gazdára 2023-ban, mint az azt megelőző évben. Idén változhat a helyzet, de csak az év második felétől, amikor várhatóan a mostaninál lejjebb mennek a piaci lakáshitelek kamatai. A városi CSOK megszüntetése miatt ugyanis a potenciális vevők nagyobb része csak ezeket tudja igénybe venni, plusz a Babaváró hitelt.

A vármegye központjában tavaly átlagosan 34,3 millió forintot költöttek lakásvásárlásra a vevők és ezért átlagosan 71 négyzetméteres otthont tudtak venni. Jobban jártak, akik kisebb városokban, például Komlón próbálkoztak, nekik csak átlagosan 10-13 millió forintot kellett kifizetni egy 50 négyzetméteres ingatlanért, igaz, ezek legfeljebb jó közepes állapotú, és nem korszerűsített lakások voltak -  közölte lapunkkal a Duna House a saját adataira hivatkozva.

A pécsi belvárosban 820 ezer és 1,1 millió forint közötti négyzetméterárakkal találkozunk a téglalakásoknál. Szinte mindenütt benne van az árban a konyhabútor, amit még az építkezéskor szereltek be. Ezek állapota kielégítőnek mondható, mivel általában újszerű lakásokról van szó, amelyeket 10 éven belül építettek. Ezekben a lakásokban csaknem mindenütt laminált parketta van, de néhány esetben kifoghatunk jó állapotú hagyományos (halszálkás mintával lerakott) parkettaburkolatot, ami sokak szemében értékesebb.  A panelek átlagos négyzetméterára 2020-hoz mérten tavalyelőttig 75 százalékkal nőtt, de tavaly már csak további három százalékot ment fel. 2024 első hónapjában 480 ezer forintos átlagos négyzetméter volt jellemző.

A pécsi lakóingatlanokat közvetve felértékelik különféle új beruházások. Ilyen például a nyugati városrész csatornahálózatának megújítása, egy új szennyvíztisztító átadása, a tervezett aquapark és uszoda, továbbá több olyan középület felújítása, amelyekben új munkahelyek jönnek létre. 

Fontos megjegyzés: A lakóingatlanok esetében a szakemberek a legtöbbször az úgynevezett piaci összehasonlító módszert alkalmazzák. Itt egyebek mellett az elhelyezkedést, a típust, a méretet, a műszaki állapotot, a hasonló paraméterekkel bíró ingatlanok lezárult tranzakciója során kialakult árat (és nem a kínálati/hirdetési árat), az értékesítési időpontot, a megközelíthetőséget, a fizikai és szociális infrastrukturális ellátottságot, a finanszírozottsági adottságokat (hitelek, jelzálog), a tulajdonjogi hátteret és a hasznosítási lehetőségeket veszik figyelembe. 

Lehetnek kevésbé számszerűsíthető tényezők is. Ilyen például az, hogy ha eladók vagyunk és tudjuk, hogy az adott környéken jelentős fejlesztések lesznek, új áruház, szabadidőközpont, iskola, park, elkerülő út lesz mondjuk 3 éven belül vagy ellenkezőleg: kiderül, hogy elmaradnak ezek a beruházások, esetleg lebontanak használaton kívüli ingatlanokat. 

------------
Az ebben a cikkben megjelölt ingatlanértékek közelítőek, nem helyettesítik a hivatalos értékbecslést és nem képezhetik semmilyen jogügylet alapját. Az értékek megjelölésénél és az értékmódosító tényezőknél az értékbecslési szakma által elfogadott általános szempontokat vettük figyelembe, azzal a megjegyzéssel, hogy minden egyes ingatlannal kapcsolatban felmerülhetnek más körülmények is, amelyek befolyásolhatják annak értékét. 

A Mennyit ér az ingatlanom? sorozat többi cikkét itt olvashatja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG