3p
A 30 év alattiak kétharmada 3 éven belül költözne, lehetőség szerint egy háromszobás lakásba. Minden harmadik megkérdezett akár hitelt is felvenne céljai eléréséhez - derül ki az OTP Bank és a Szeretlek Magyarország portál közös kérdőíves felméréséből.

Május elején a több mint 800 látogatója töltötte ki az otthonteremtési, lakásvásárlási szándékokat feltérképező kérdőívet. A kitöltők többségében 30 év alatti fiatalok, így nem meglepő, hogy a legtöbben (53%) még otthon laknak. Akad azért szép számmal közöttük olyan is, aki már albérletben (24%), saját lakásban (17%), illetve kollégiumban, szolgálati lakásban (6%) él. Aki már elköltözött a szülőktől, az leginkább a tanulmányai miatt tette, de a válaszadók kb. tizede a párjával való összeköltözést, 1 százalékuk pedig az első gyermek érkezését említette indokként. A költözést néhány esetben a jobb adottságú lakás iránti igény motiválta.

Milyen lakásra vágynak a fiatalok?

Az ideális lakás paraméterei jól behatárolhatóak. Az álomotthon legyen háromszobás, vagy még nagyobb - nyilatkozta a kérdőívet kitöltők háromnegyede -, és négyzetméterben is a minél több a jobb. Minden harmadik válaszadó száz négyzetméter feletti lakásra vágyik, de a fiatalok fele megelégedne az 50-100 négyzetméteressel is. Egyébként a kérdőívet kitöltők többsége (56%) most is éppen saját otthonra gyűjt.

És hogy mi számít a lakásválasztáskor? Leginkább az ár, ezt követi az elhelyezkedés és a lakás állapota. Kevésbé fontos a fekvése és a felszereltsége, még kevésbé a szomszédság és – ami a szakértők számára meglepő – a finanszírozhatóság kérdése.

„Az ingatlanvásárlás életünk egyik legjelentősebb döntése – mondja Kormos Zoltán, az OTP Bank lakáshitelezésért felelős vezetője. – Korábbi, a pénzügyi döntéshozatalt vizsgáló kutatásaink szerint az emberek legalább fél évig keresik a tökéletes otthont, de legfeljebb egy hónapot szánnak arra, hogy utánanézzenek a finanszírozási lehetőségnek. Pedig a bankoknál igénybe vehető állami támogatású eszközökkel több millió forintot is spórolhatnak a lakásvásárláskor. Érdemes előzetesen tájékozódni a banki tanácsadóknál az elérhető lehetőségekről. Így kiderülhet, meddig nyújtózkodhat az ember, vagy adott esetben az, hogy több pénz áll rendelkezésre a vásárláshoz, mint gondolná.”

Az igazgató szavait alátámasztják a további válaszok is – a fiatalok tisztában vannak azzal, hogy szükség lesz valamilyen külső pénzügyi segítségre. Kétségtelen, hogy a felmérésben résztvevők fele önerőből, vagy családi segítségből szeretné megvásárolni új otthonát, azonban közel ugyanennyien vennének igénybe lakáshitelt, illetve állami támogatású pénzügyi lehetőségeket, lakástakarékot, kedvezményes hitelt, vagy akár a lakáshitel cafeteriát. A költözés idejét tekintve nagy szórást mutatnak a felmérés eredményei. A válaszadók 25 százaléka egy éven belül, újabb huszonöt százalékuk 2-3 éven belül váltana lakást. Összességében 10 éven belül a válaszadók háromnegyede elköltözne a jelenlegi otthonából. Minden negyedik, lakáshitellel eddig soha nem élő fiatal, a váltáshoz tervezi, hogy felvesz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
Vámosi Ágoston | 2026. július 2. 19:04
Kevés a korszerű családi ház Balatonalmádin és környékén, az alacsony rezsiköltséget pedig bőven meg kell fizetni a vásárlásnál: a gázkazános és a hőszivattyús épületek értéke között drasztikus a különbség. Az árak évről évre ingadozhatnak, nem ritka az átmeneti visszaesés, de van, ahol most ötször annyit ér egy ház, mint 2015-ben. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részéből az is kiderül, hogy a Balaton északkeleti partján emeli-e a légkondicionáló a családi házak értékét.
Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
Ingatlan A gazdaságpolitikai fordulatnak a prémium irodák lehetnek a nyertesei
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 14:26
A prémium irodák iránti kereslet növekedése, a gazdaságpolitikai fordulat és az ESG-elvárások erősödése új lendületet adhat a budapesti irodapiacnak, miközben a mesterséges intelligencia terjedése már középtávon is mérsékelheti az irodaterületek iránti igényt – erre hívja fel a figyelmet Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza friss elemzésében.
Ingatlan Szeged utolérte Győrt, stagnálás Budapesten – mutatjuk a legfrissebb albérletárakat
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 12:41
Győrben és Szegeden egyaránt 200 ezer forintba kerül egy átlagos albérlet havi díja, de a Tisza-parti városban egy éve még csak 160 ezer forint volt. Kecskeméten is nagyot emelkedtek az árak, Budapesten viszont érdemben nem változtak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG